A Dave Matthews Band tesz a turistákra

Vágólapra másolva!
Óriási botrányba keveredett az amerikai Dave Matthews Band: a csapat turnébuszával éppen a Chicago folyó felett ívelő hídon kelt át, mikor kiürítették a busz WC-tartályát. Szerencsétlenségükre a híd alatt pont egy sétahajó kelt át, így több mint száz embert terített be a buszból kiengedett emberi ürülék.
Vágólapra másolva!

A turnébusz sofőrje állítólag a híd egyik vasráccsal borított része felett parkolva ürítette ki a WC-tartályt, melynek tartalmát eredetileg a Chicago folyóba szánta. Ez a tett Illinois állam törvényei szerint már önmagában is büntetendő cselekmény, a sofőrnek és a Dave Matthews Band tagjainak azonban más vádakkal is szembe kell nézniük.

A tartály ürítésének pillanatában épp egy sétahajó kelt át a Kinzie Street híd alatt, így annak tartalma (az államügyészség szerint több mint 360 kilogrammnyi folyékony emberi ürülék) pont a hajó utasainak nyakába zúdult. Összesen mintegy száz fő szenvedte kárát a meggondolatlan cselekedetnek, sérülés szerencsére nem történt. Az utasok mind visszakapták a sétahajókázásért fizetett jegy árát, a hajót pedig rögtön a partraszállás után kitisztították és fertőtlenítették.

"Lehet, hogy az eset meglehetősen szokatlan, ez azonban semmiképpen sem csökkenti azon környezetszennyezési és higiéniás kérdések súlyát, melyeket az ügy felvet" - jelentette ki Illinois állam legfőbb ügyésze, Lisa Madigan.

Az együttes tagjai és a busz sofőrje egyöntetűen tagadják, hogy közük lett volna a kellemetlen incidenshez, annak ellenére is, hogy szemtanúk videokamerával rögzítették, ahogy a busz áthalad a hídon, a felvételen pedig a híd alatt átkelő sétahajó is jól kivehető.

Az együttes szóvivője nem kívánta kommentálni a vádakat addig, míg nem látta a felvételeket. Azt mindenesetre kijelentette, hogy a Dave Matthews Band minden tagja azon lesz, hogy továbbra is segítsék a nyomozás előrehaladását.

Illinois állam 70 000 dolláros büntetést kíván kiszabni a sofőr és a banda tagjai ellen, súlyos vízszennyezés és garázdaság vádjával.

A Dave Matthews Band egyébként hihetetlenül népszerű az Egyesült Államokban - 1996-ban Grammy-díjat is kaptak a So Much To Say című kislemezükért -, hírnevüket elsősorban élő koncertjeiknek köszönhetik, most is éppen egy turné kellős közepén járnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!