Légtér - Jarre harminc éve

Az elektronikus zene korszaka 1976-ban kezdődött, Jean-Michel Jarre Oxygene albumával - számtalan korábbi próbálkozást követően a francia zenésznek sikerült először áttörést hoznia egy teljesen elektronikus hangszerekre komponált albummal. A Jarre-hangzásvilág azóta is összetéveszthetetlen, alapvető mérce a hallgatóságnak és a szakmabelieknek egyaránt: ő hozta össze az elektronikát a dallamossággal, rajta nevelkedett fel több generáció elektronikus zenész. Az Aero az első 5.1-es hangrendszerben felvett album, mely a szokásos sztereó cédén kívül kivételes minőségű DVD-n kapható. Sőt, megnyerhető. Egy ipod minivel egyetemben.

Az elmúlt majd harminc év éteri világába csöppenünk abban a pillanatban, amint az Aero első taktusai felcsendülnek. Az Aero opening során szó szerint meggyújtják a minket körülvevő öt hangfalat, máris körülölelnek a csodálatos, még 1976-ban komponált effektek, és libabőrösek leszünk, amint elindul az Oxygene 2 jól ismert szekvenciája.

Nem egyszerű újrafeldolgozást hallhatunk: a régi hagyományokat Jarre úgy gyúrja össze új hangzásokkal és hihetetlenül valós effekthangokkal, hogy nem hiszünk a fülünknek. A régi dallamok és hangok harminc év alatt semmit sem koptak, ugyanúgy elvarázsolnak 2004-ben is. A Dániában adott, szélmalmokkal "hajtott" koncert emlékét (no és a Métamorphoses "Je me souviens" című számának) idéző új, Aero című szám aktuálisabb hangzású, de tökéletes átvezető az Équinoxe 8 szomorkás dallamaihoz.

Az azt követő Oxygene 4 Jarre legnagyobb slágere, az újrafeldolgozás során nem is nagyon változtatott rajta. Az 1982-ben, első nyugati sztárként Kínában adott koncertek zenei képeslapja, a Souvenir of China egy jó ideje kihagyhatatlan darabja a Jarre-kompilációknak és koncerteknek, így az Aero-ról sem hiányozhat.

Amennyiben DVD-n hallgatjuk, hangszórókkal körülvéve felejthetetlen élmény a hangképben fejünk mozgatásával "körülnézni", főleg, amikor a szám zárásaként az Équinoxe 5 dallamainak csilingelését fedezzük fel. A művész játékosságának újabb eleme az új, Aerology című szám vidám dallamaival, mely az igencsak átdolgozott Équinoxe 3-ba és 4-be vezet át. E két klasszikus darab szekvenciáinak és zenei hangulatainak mesteri kezelése örök magasságokba emeli Jarre munkásságát.

A Last rendez-vous szomorú apropója, hogy az űrhajós és szaxofonos Ron McNair a Challenger-katasztrófa okán nem tudott az űrben eljátszani az 1986-os houstoni koncert során Jarre-ral közösen egy számot. Akkor Kirk Whalum helyettesítette szaxofonszólóját, az albumon most Eric Seva. A vidámabb hangulatú Zoolookology csendül fel ezután a Zoolook albumról, melyen még a világhírű basszusgitáros Marcus Miller is játszott. A negyedik új szám, az Aerozone megfelelő átvezető a Magnetic Fields 1-hez, ahol az első igazi elektronikus hangszer is hallható az ötvenes évekből, alkotója, az orosz Leon Thereminről elnevezett jajgatós hangú teremin.

A zenei utazást Jarre legjobb újkori lemezének, az 1993-as Chronologie-nak hatodik része zárja, mely e sorok írójának legkedvesebb száma, hisz ennek a magyar remixe került fel egy nemzetközi válogatásra 2002-ben. Bónuszként hallhatjuk az Aero koncert egyik élő felvételét a Safri Duóval felvett Rendez-vous 4-et.

Szávuly Krisztián