2001-ben már számtalan jel mutatott arra, hogy a kilencvenes évek végérvényesen lezárultak. Többek közt az, hogy a korszak két olyannyira meghatározó stílusirányzatának, a - nevezzük csak így - rap-metálnak és a seattle-i grunge-nak emblematikus zenekarai, öreg és profi muzsikusok módjára egy supergroup-ban egyesítették erőiket. Ma már tudjuk, hogy jól taktikáztak, de négy éve ez még közel sem volt ilyen egyértelmű.
Amikor a fő ideológus és frontember, a hiphop-gerilla Zack de la Rocha 2000-ben otthagyta a Rage Against The Machine-t, nyilvánvalóvá vált, hogy a zenekarnak - legalábbis ebben a formában - befellegzett, ám a hátramaradt tagok mégis úgy döntöttek, hogy új néven, de együtt folytatják tovább a zenélést. Értékelendő, de mindenképpen kockázatos döntés volt részükről, hogy ahelyett, hogy egy hasonlóan "énekbeszélő" frontemberrel próbálták volna újra felvenni az elveszett fonalat, inkább Chris Cornellt, a Soundgarden volt énekesét invitálták meg néhány közös zenekari próbára, aki ekkor már túl volt előző bandája feloszlásán, egy viszonylag sikeres szólólemezen és néhány elvonókúrán.
A közönség és a sajtó rögtön fel is kapta a fejét erre a párosításra, ami nem is csoda, nehezen lehetett volna megjósolni, hogy jó vagy rossz sül ki abból, ha a politikailag elkötelezett funk-metálosok a rappelés helyett egy igazi, klasszikus hard-rock énekhanggal próbálkoznak. Az új, akkor még Civilian néven működő formáció indulása nem volt zökkenőmentes. Cornell nehezen találta meg a hangot a többiekkel, és pár hónap után ott is hagyta őket, ismét jelentkező alkoholproblémái pedig csak rontottak a helyzeten, ám hamarosan kiderült, hogy ebből a zenekarból mégiscsak több marad fent, mint néhány, internetről levadászható demófelvétel. 2002-ben, immáron Audioslave néven, két jól eltalált kislemez- illetve klipslágerrel megtámogatva debütáltak hatalmas sikerrel, az alig egy hónapja megjelent Out of Exile pedig tovább erősíti szupersztár státuszukat.
Amíg az előző lemezen, ha nem is élesen, de jól hallhatóan elkülönült egymástól a RATM és Chris Cornell zenei világa, addig az új anyagon már egyértelműen látszik a törekvés arra, hogy egy igazi, saját hanggal bíró zenekarrá váljanak. Az Out of Exile egyik nagy erénye pedig pont az, hogy ez a törekvés többé-kevésbé meg is valósul. Persze a hatásaikat még az ilyen kipróbált zenészek sem tagadhatják le, most is jó izléssel fordulnak a hetvenes évek hard-rock hősei felé inspirációért, méghozzá sikerrel, hiszen a lemez legjobb pillanatait pont a Led Zeppelint vagy éppen a Black Sabbathot idéző dalok jelentik. Chris Cornell esetében persze eddig is világos volt, hogy nagy hatással volt rá a Zeppelin énekes Robert Plant, a gitáros Tom Morello viszont ezidáig még sosem játszott ennyire hagyományos megközelítésben, csak jellegzetes, absztrakt szólói árulkodnak arról, hogy nem egy tipikus gitárhőssel van dolgunk.