A cukibabáktól a cicababákig

Az elmúlt években szinte észrevétlenül újra benépesült a nemzetközi popvilág egyik legbiztosabb sikerrel kecsegtető porondja, a lánycsapatokat és más, "megcsinált" énekesnőket felvonultató csajpop-színtér. Az addigi uralkodók vagy kezdenek kiöregedni a szexszimbólum szerepből, vagy más okok miatt húzódtak vissza, megnyílt hát a tér egy sereg új lány előtt. Közülük igyekszünk most néhányat bemutatni, több országot is érintve. Sőt, 3-3 Sugababes és Tatu CD-t is nyerhetsz, ha végigolvasod a cikket.

A vállaltan "igényes zenét" hallgatók körében nagy hagyománya van leszólni a legtöbb énekesnőt vagy lánycsapatot, és a fő érv ilyenkor az, hogy mások írják a számaikat, és különben is csak értéktelen slágerzene, tucatáru, amellyel maximum csak a tizenéves lányokat lehet becsapni. Sokak szemében eleve szentségtörés egy Ronettes- vagy Supremes-számot összehasonlítani a Beatles-szel vagy a Stones-szal, vagy hogy mai példát mondjunk, képtelenségnek tartják, hogy mondjuk egy Spice Girls vagy egy Britney Spears-dal jobb legyen egy U2-slágernél.

Pedig hát miért is ne? A mindenkori sztárénekesnők (és énekesek!) mögött a legtöbbször vérprofi és kipróbált dalszerzők és producerek állnak, akik ugyan sokszor megelégednek a langyos középszerrel, de esetenként egészen elsőrangú popszámok is kikerülnek a kezük közül.

Ha végigtekintünk a rocktörténelmen, akkor igen sokan esnek a "megcsinált pop" kategóriába. Kezdve Elvis Presleytől, aki a Leiber-Stoller, illetve Pomus-Shuman szerzőpárosok dalaival lett a műfaj királya, a Supremesen át a Phil Spector forradalmi stúdiótechnikáját igénybe vevő számtalan énekegyüttesig. Ezek manapság mind elismert, túlzás nélkül legendásnak is nevezhető előadók, akiken senki nem kéri számon, hogy miért nem a saját számaikat játsszák.

Ezzel csak arra szeretnénk rámutatni, hogy nincs értelme kritériumokat felállítani a minőség kapcsán, ha valami jó, akkor az jó, függetlenül attól, hogy ki írta. Így aztán el is jutottunk oda, hogy az elmúlt években egyre többen voltak, akik csak maguknak merték bevallani, hogy ez vagy az a Kylie Minogue- vagy Madonna-szám tetszik nekik, pedig ezen nincs mit szégyenkezni. Fokozottan igaz lehet ez az elmúlt két-három évben, ugyanis több remek dalszerző is előkerült, és velük párhuzamosan persze egy sereg új - főként nőnemű - előadó, hol egyesével, hol csapatosan. A Sugababes, a Girls Aloud vagy Rachel Stevens dalait már a kritikusok is elismerik, és ezzel párhuzamosan egyesek már egy új, sokadik pop aranykorszakról cikkeznek, ami talán túlzás (a legtöbb ilyen kijelentéshez hasonlóan), ám mégis érdemes velük foglalkozni, hiszen többen még viszonylag ismeretlenek a magyar közönség előtt.

A csajok közül nem feltétlenül "készre gyártott" mindegyik, és van olyan is, amelyik nem feltétlenül a tinilányokat veszi célba, de épp elég sok tűnt fel a közelmúltban ahhoz, hogy néhány aktuálisat kiválasszunk közülük.

Sugababes

A brit csajtrió ugyan már a negyedik lemezénél tart, de több szempont is indokolja, hogy foglalkozzunk velük. Egyrészt a Sugababes a sznobok által talán leginkább elismert lányegyüttes, és több kislemezük is a 21. század mainstream popzenéjének legjavába tartozik. Mindennél fontosabb apropó pedig a nemrég megjelent új album, amely a trió eddigi legsikeresebb lemezeként a brit albumlista első helyén nyitott. A multikulti hátterű Sugababest három gyerekkori barát, Siobhan Donaghy, Keisha Buchanan, és Mutya Buena alapították még 1998-ban, és 2000-ben - még javában tizenévesként - szerződéshez is jutottak. Első slágerük, az Overload még abban az évben befuttatta a zenekart, amely máris a Spice Girls méltó örökösének kiáltottak ki, és nemhiába, hiszen a többi, akkor működő brit lánycsapat közül az All Saints már kifutóban volt, míg az Atomic Kitten kevésbé volt tehetséges.

A Sugababes-lányok ugyanis tevékenyen részt vettek a dalszerzésben is, melyhez az első lemezen Cameron McVey producer nyújtott segítséget, majd a második lemez (Angels With Dirty Faces) már két No. 1 slágert is fialt Nagy-Britanniában: a Gary Numan new wave klasszikusát (Are Friends Electric) és Adina Howard R&B slágerét egyesítő Freak Like Me mellett a Round Round is 2002 nagy slágerének bizonyult. Ezen már a Xenomania nevű dalszerző/producercsapattal dolgoztak együtt, amelynek érdemes megjegyezni a nevét: a Brian Higgins vezette kollektíva felelős számos fülbemászó mai slágerért, így a Sugababes több daláért is.

A sikerből azonban Donaghy már nem vehette ki a részét, még a második lemez megjelenése idején távozott a csapatból, és a helyét Heidi Range vette át. A Sugababes akkor már díjakkal is elismert popegyüttes volt, és bár Three című harmadik lemeze nem volt annyira jól sikerült alkotás, mint elődje, ez is produkált újabb slágereket. A két hete megjelenő új album, a Taller In More Ways viszont a cukibabák első No. 1 nagylemeze lett, főként a Push The Button perfekt popjának köszönhetően, amely már harmadik hete vezeti a brit listát (e sikerdal mögött az amerikai R&B maestro, Dallas Austin áll).

A lemezen ismét van pár dal, melyet kevesen várnának ilyen előregyártott lánybandától, így a Red Dress, vagy a Personal Jesus-t megidéző It Ain't Easy. És bár az élő fellépésben már hátrányban van a Sugababes egy igazi rockzenekarral szemben (erről magunk is meggyőződhettünk tavaly a Szigeten), ettől még joggal lehetnek büszkék a lányok arra, amit eddig elértek - és itt nem csak az eladott lemezek példányszámára gondolunk.