Busta Rhymes igazán nagy durranása

Vágólapra másolva!
Tízéves szólókarrierje során először, Busta Rhymes berobbant az első helyre az amerikai albumlistán, a robbanást a címével is előrejelző, The Big Bang című anyagával. Angliában a Keane második korongja volt a legkelendőbb, emellett Nelly Furtado harmadik nagylemeze is nagy siker Európában.
Vágólapra másolva!

Németországban Nelly Furtado debütált az első helyen legújabb nagylemezével. Itt Maneater című slágere megőrizte ötödik helyét a kislemezek között, plusz a két évvel ezelőtti Európa Bajnokságra írt Força című dala is visszatért a listára, a kilencvennyolcadik pozícióban. A Red Hot Chili Peppers öt hét után szorult le az első helyről a dobogó második fokára. Harmadikként a Keane zenekar kezdett, Under the Iron Sea című korongjával. A Top 10-ben Shakira albuma javította a legtöbbet, a kilencedikről lépett előre az ötödik helyre, Busta Rhymes új belépőként a tizedik pozíciót szerezte meg.

A Top 20 egyetlen debütáns lemeze a francia Nouvelle Vague nevű zenekarhoz fűződik. Nevük angolul new wave-et (magyarul új hullámot) jelent, ennek megfelelően a nyolcvanas években népszerű irányzat klasszikus dalait adják elő bossa nova stílusban. Most megjelent, Bande a part című második korongjukra többek között a Blondie, a New Order és a Visage egy-egy örökzöld felvétele került fel.

nouvellesvagues.com

Nouvelle Vague


Az ötvenes mezőnyben még egy lemez kezdett, amely a heidelbergi rapper, Oliver Otubanjo, művésznevén Olli Banjo negyedik, Sparring 2 című nagylemeze. Ezenkívül a heti listára a legnagyobb hatást a focivébé kezdete gyakorolta. A nyitóünnepségen fellépett a berlini Seeed nevű reggaecsapat, így nagylemezük újra visszatért az első negyvenbe. Goleo válogatásalbuma a huszadik pocízióba lőtte fel magát. A kislemezlistán még látványosabb a vébé hatása: A FIFA idei himnuszát Herbert Grönemeyer a nyitómérkőzés előtt élőben is előadta, ennek köszönhetően a Zeit, dass sich was dreht az első helyre lépett előre, megszerezve az énekes második No. 1 helyezését.

A Top 10-ben ezenkívül még négy "focista" dal található. Egy a Sportfreunde Stiller, egy Oliver Pocher előadásában, kettő pedig Goleo nevével fémjelezve. A huszas listán még két további, vébével kapcsolatos szerzemény áll. A 3 Lions a németeknél is feljebb küzdötte megát, míg a legmagasabb új belépő az Il Divo és Toni Braxton közös előadásában a FIFA idei hivatalos dala, a The Time of Our Lives. Lejjebb további, a labdajátékkal összefüggésbe hozható dalok kezdtek, így a Mundstuhl nevű komikuspáros a Germans című dallal, mely Bob Marley Jammin'-jére épül, valamint a Music Team Germany nevű all-star projekt a Won't Forget These Days-zel.

Forrás: [origo]

Rúzsa Magdolna


Nálunk az élbolyban nem történt nagy változás: Rúzsa Magdolna továbbra is az élen áll, a Tankcsapdá-val a nyomában. A Sramli Kings Sramlibár című albuma egy helyet lépett előre. A Top 10-ben javítani tudott MC Hawer & Tekknő Túrmix című kiadványa, az idei Kapcsolat koncerten fellépő NOX, valamint a rádiós listákat vezető Shakira albuma.

A Top 20-ba Márió és a Velencei nyár érkezett meg újra, a legmagasabb új belépő pedig a tizenkilencedik helyen Crazy Frog legújabb albuma, a More Crazy Hits. Pink koncertje a listákon is érezteti hatását, albuma tizenhárom hellyel került feljebb, míg az idén már másodszor itt járt Depeche Mode hat pozíciót ugrott. A Keane új anyaga nálunk a huszonhatodik helyet szerezte meg, Rihanna A Girl Like Me című nagylemeze pedig először került a legjobb negyvenbe a héten.

Schantl László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!