Új trónkövetelő a popszíntéren

Justin Timberlake bugyikban gázol térdig, miközben Jacko trónjára tör. Ezenkívül Glasgow-ból érkezik a brit gitárpop legújabb szenzációja, a kortárs soul és dzsessz egy-egy sikeres előadója a klasszikusokhoz nyúl vissza, és köszöni szépen, jól van a progresszív rock és a metál is - lemezajánló. (A Neo múlt héten megjelent lemezével külön ajánló foglalkozik majd.)

Justin Timberlake: FutureSex/LoveSounds

Várakozások: Justin Timberlake második szólóalbumával jelentkezik, és ismételten megpróbálja meggyőzni a közönséget arról, hogy ő már régen kinőtte az N'Sync-es korszakát, és a saját jogán tartozik korunk szupersztárjai közé. A 25 éves énekes négy éve adta ki első lemezét Justified címmel, de a számos eladott lemez és Grammy-díj ellenére talán a Janet Jackson mellbimbójának kivillanásával végződő Super Bowl-gálán való részvétele az, ami a legtöbb embernek beugrik Justin neve hallatán. Ennek megfelelően jó sokáig dolgozott a második lemezen, segítségül hívva azt a Timbalandot, akinek nemcsak a neve hasonlít az övére, de ráadásul mindenkinek sínre teszi a karrierjét, ha szépen kérik.

Eredmény: A Justified-on egyértelmű volt, hogy Justin példaképe Michael Jackson az Off The Wall időszakában, most pedig már a King of Pop címre is igényt tart. A FutureSex/LoveSounds ugyanis Jacko mellett Prince-t is bedobja a turmixgépbe, és arra, hogy ezt a 21. század követelményeihez igazítsa, a mai mezőnyből senki sem alkalmasabb, mint a sztárproducer Timbaland, aki majdnem mindegyik számon magán hagyta jellegzetes stílusjegyeit: a futurisztikus, minimál-elektronikus hangzáshoz szabott R&B-t. És ha már Prince, akkor természetesen a szex sem hiányozhat, sőt, Justin tulajdonképpen az egész albumon térdig gázol a nedves bugyikban, mint ahogy a SexyBack című első kislemezen is tette. Néhány egészen szokatlan hangzású dal is van a lemezen, főleg az elején, ám utána sajnos kicsit belesimul a megszokott mainstream R&B-masszába.

Kiknek ajánlható: Timberlake közönségének nagy részét eddig is a tinilányok tették ki, ez vélhetően most sem lesz másként. Közülük lehet, hogy nem mindenki veszi majd a lapot elsőre, de mire már a harmadik slágert játsszák ronggyá a rádiók a lemezről, az addigra ott lesz több millió lányszobában.

Olyan, mint: Ha hallottuk, mit művelt Timbaland Nelly Furtadóval vagy Missy Elliottal, akkor el kell képzelni, hogy működne ez egy, a hagyományos R&B felől érkező énekessel.

The Fratellis - Costello Music

Várakozások: Jóllehet korainak tűnhet bármiféle várakozásokról beszélni egy olyan zenekar kapcsán, akik alig több mint egy éve adták első koncertjüket, ez a glasgow-i illetőségű trió nemcsak egyszerűen egy reményteljes garázsbanda a sok közül, hanem jelenleg a szigetország egyik legnagyobb popzenei ígérete, a Costello Music pedig 2006 második felének egyik nagy durranása lehet, akár világszinten is. A lemezt megelőlegező kislemezek mind a közönség, mind pedig a sajtó részéről remek fogadtatásban részesültek, és ha a nagylemezzel sem nyúlnak csúnyán mellé, akkor minden esélyük megvan rá, hogy besoroljanak az ezredforduló utáni Nagy-Britannia független popzenei arculatát alapvetően meghatározó, a Libertines, a Franz Ferdinand és az Arctic Monkeys neveivel fémjelzett első ligába.

Eredmény: A Fratellis pedig szerencsére egyáltalán nem nyúlt mellé, sőt. A nagylemez a maga módján kifogástalan: lelkes, energikus és szellemes, tele ügyesen megválasztott előképekkel és utalásokkal, és ami még ennél is fontosabb, elsőrangú dalokkal, melyek közül egy hallgatás után inkább a kislemezes slágerek - a kedvesen lökött Henrietta, a glames bugival kombinált menetelős rockhimnusz, a Chelsea Danger és a Creepin Up The Backstairs - találnak telibe, második körben viszont már az egész lemez megadja magát. Ami pedig az előképeket illeti, a fiúk jó ízléssel merítenek, elsősorban a klasszikus angol punk és ska legszebb éveiből - az Everybody Knows You Cried Last Night például egyértelmű tisztelgés a Clash Rudie Can't Fail-je előtt - de a Kinkstől a Libertinesig számtalan zenekar hatása visszaköszön a Costello Music-on. Ez persze jócskán az eredetiség rovásár megy, de ilyen dalok és ilyen meggyőző kórusok mellett ez úgyszólván részletkérdés.

Kinek ajánlható: Azok a Libertines-rajongók, akik a két utódzenekar, a Dirty Pretty Things és Babyshambles nem túl meggyőző próbálkozási után visszasírják az első lemez szemtelen, punkos báját, energiáját és slágerességét, itt minden bizonnyal megtalálják a számításukat. Egyébként pedig bárkinek, aki egy kicsit is kedveli és figyelemmel kíséri az angolszász indie gitárzene irányzatait.

Olyan, mint: Egy tipikus brit gitárpop zenekar, az átlagosnál több spiritusszal és jóval erősebb dalszerzői vénával.