Más világ - magyar zenekarok egy alternatív univerzumban

Vágólapra másolva!
Ahogy egyre kevesebben vesznek lemezeket itthon, úgy egyre jobban felértékelődik a zenei online közösségek szerepe. A százmilliónál is több felhasználót regisztráló MySpace eddig is komoly szerepet vállalt az utóbbi idők popzenei trendjeinek alakulásában, és most már a magyar előadók közül is egyre többen próbálnak szerencsét az oldalon. A MySpace legnépszerűbb magyar előadói közül a legtöbb szinte semmilyen szerepet nem játszik a hagyományos lemezpiacon, viszont a tétel fordítva is igaz. Rövid áttekintés a MySpace és a magyar pop kapcsolatáról.
Vágólapra másolva!

A brutális indusztriális zajban (más meghatározás szerint terror-EBM-ben) utazó Servo Hatred zenéjére is sokan haraptak rá a lista tanúsága szerint, és a határokon átívelő goth szubkultúrán belül már nemzetközi hírnévre is szert tett, ám vélhetően az egy ember alkotta, koncerten viszont még egy taggal kibővülő együttes nem fog kitörni a szubkultúrából, és megmarad a rétegzenén belüli favoritnak.

A lassan már fél évtizede működő Bridge To Solace hazai hardcore- és metálkörökben régóta ismert, vezetője, Jakab Zoltán korábban a Newborn nevű hardcore-zenekar tagja volt, és évek óta lehet találkozni már nevükkel koncertplakátokon itthon, de az együttes külföldi meghívásokat is kap. A Bridge To Solace-ről ugyanazt lehet mondani, mint, amit a Servo Hatred esetében is írtunk: az összetartó szubkultúrának köszönhetően a műfaj itthon is, külföldön is megtalálta közönségét, de ennek a színtéren kívül csekély visszhangja lesz (vélhetően ez a zenekart egyébként nem zavarja túlzottan).

Forrás: MySpace

Moog


A MySpace egyik legnagyobb magyar sikersztorija az indie rock hazai képviselőjéhez, a Mooghoz fűződik. A Strokes és a Black Rebel Motorcycle Club bűvöletében megalakult fiatal budapesti zenekar a garázsrock egyik első hazai képviselője lett, és jól kitalált imázsának, fotogén tagjainak és persze slágeres, angol nyelvű dalainak is köszönhetően hamar tekintélyes közönségre tett szert itthon, a MySpace-nek köszönhetően pedig külföldön is szerzett rajongókat. Ami viszont még fontosabb, a Moog egy amerikai lemezkiadó figyelmét is felkeltette, és a zenekar két tagja éppen ezekben a napokban utazott Seattle-be, ahol az itthon felvett anyagot az a Jack Endino veszi gondozásába, aki producerként a Nirvana, a Mudhoney és a Soundgarden útját egyengette, az újabb zenekarok közül pedig a Hot Hot Heattel is dolgozott. Ha minden jól megy, a Moog februárban amerikai turnéra is indul, és bár jogos az a felvetés, miszerint hasonló stílusú zenekarokkal Mississippit lehetne rekeszteni Amerikában, ez mégis hatalmas lehetőség, amely ez idáig csak kevés magyar zenekarnak adatott meg. Érdemes még megemlíteni a hasonló stílusban játszó és a MySpace-en is egyre népszerűbb, székesfehérvári Jacked zenekar nevét is, amely rövid időn belül szintén sikeres karriert futhat be.

Szintén gitárzenében utazik a pécsi Gabor13, ám instrumentális szerzeményein kívül abban is különbözik a Moogtól, hogy egyáltalán nem helyez nagy súlyt az imázsra, és oldalán is hirdeti, miszerint csakis a zene fontos, a többi nem számít. Lényeg, hogy ezzel a "szívből jövő dzsemmelgetéssel" is sikerült elérni, hogy 40 ezernél is többször hallgatták meg valamelyik számát.

Forrás: MySpace

Killakikitt


A hiphop legsikeresebb és egyre népszerűbb új képviselői a MySpace-en a Killakikitt és a Fheszek. Előbbi magyarul, utóbbi angolul is rappel, és mindketten felléptek már a régóta színen lévő Akkezdet Phiaival is.

A legnagyobb rejtély pedig a bátaszéki Passion Boys, amely itthon a Google tanúsága szerint szinte teljesen ismeretlen, külföldi zeneblogokon viszont kisebb kultusz bontakozott ki körülötte. A saját bevallása szerint még mindig a nyolcvanas években élő duóról nem lehet eldönteni, komolyan gondolja-e, vagy ironikus, camp viccprojekt csupán. A zeneileg egész profi produkcióhoz ugyanis hajmeresztő angol nyelvtani és helyesírási hibák társulnak, melyek azonban sajátos bájt adnak a bátaszéki robotembereknek, éppen ezért nehéz eldönteni, hogy ez mennyire szándékos. Az biztos viszont, hogy a Passion Boys október végén Kölnben fog fellépni, ez pedig mindenképpen a koncepció sikerét mutatja.

Végezetül megjegyeznénk még, hogy a MySpace mérési módszereit többen is vitatják, mint ahogy állítólag ez az adat manipulálható is, így a lejátszási adatok is inkább tájékoztató jellegűek, nagyságrendileg azonban valószínűleg stimmelnek. És különben is, a hagyományos, lemezeladásokon vagy rádiós játszásokon alapuló listák hitelességét legalább ennyi bírálat éri, ezért a MySpace statisztikáinak ilyen áttekintése semmiképpen sem felesleges.

Inkei Bence

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!