James Brown halott

Hetvenhárom éves korában, december huszonötödikére virradóra egy tüdőgyulladás szövődményeinek következtében meghalt James Brown amerikai énekes, akit a soul keresztapjaként emlegettek, de nem csak ebben a műfajban alkotott. Brown életével, zenéjével, színpadi jelenségként, botrányhősként és büszke feketeként is hatalmas hatással volt (különösen az amerikai) zenére és populáris kultúrára. Michael Jacksontól Beyoncéig sokan köszönhetik neki, hogy lerakta az út alapjait, amin magasra juthattak. Brown az akkori társadalom számára is elfogadható fekete öntudat egyik hírnöke is volt.

James Brown az utolsó pillanatokig aktív maradt, tavaly értetlenkedve utasította vissza a visszavonulására vonatkozó kérdéseket, mondván, ugyan mit is tudna csinálni, ha nem a színpadon, vagy a stúdióban lenne. Ügynöke szerint csak a hétvégén, miután egy rutinellenőrzés után a fogorvosa teljes kivizsgálásra küldte, látva állapotát, jött rá, milyen beteg is valójában. A hozzáállás nem szokatlan tőle, 2004-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nála, akkor egy új lemezzel ünnepelte a hírt. Mr. Dinamitot, ahogy a szakma nevezte, csak a halál tudta megállítani.

James Brown a nagy gazdasági válság idején született az abban az időben különösen rossz helyzetben levő Dél-Karolinában. Korai éveit az utcán töltötte, s ez a tapasztalat meghatározta világszemléletét. Tizenhat éves korában egy fegyveres rablás után tartóztatták le, a nevelőintézetben találkozott későbbi zenésztársával, Bobby Byrddel, akivel először Gospel Starlightersben alkottak együtt. Egy évet várni kellett, míg az időközben Famous Flames névre váltó csapattal, melyben Brown sötétebb és ritmikusabb zenét hozó hatása egyre erősebben érvényesült, összehozták első nagy slágerüket, a Please, Please, Please-t.

Nagy idejét a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek közepéig élte, bár a James Brown-hangzásra, az improvizációkkal teli, zeneileg is egyre erősebb, a gospelt elhagyó zenére már az anyagi sikert is meghozó 1961-es Night Train idejére rátalált. A zene időközben egyre sokrétűbb (még kürtök és nagy háttérkórusok is beléptek), a Johnny Cash Folsom börtönben felvettje mellett minden idők egyik legjobb élő lemezének tartott Live At The Apollo, majd az utána következő Papa's Got A Brand New Bag és persze a talán legismertebb száma, az I Got You (I Feel Good) hatalmas anyagi sikert is hozott. Brown ügyes befektetőnek is bizonyult, számtalan benzinkút, étterem sőt, rádióállomás tulajdonosává vált, s csak privát repülőgépén közlekedett. Eddigre Brownt már jelenségként tartották számon Amerikában, s persze tartják számon ma is, ennek csak egyetlen, nüansznyi jele, hogy kemény, instrumentális funklemezei a mai napig megszólalnak a hosszabb utakra induló autókban.

Miközben hozta az amerikai álmot, a fekete öntudat vállalható, társadalmilag széles körben is elfogadott hirdetőjévé vált, s mint a feketék és fehérek számára egyaránt hiteles figura, jelentős szerepe volt abban, hogy az 1968-as Martin Luther King-gyilkosság után nem törtek ki olyan, elsöprő faji villongások és háborúk, melyek a kor Amerikájából könnyedén következtettek volna. Brown a gyilkosság után Bostonban tartott koncertjét, melyben csendes gyászra, a felelősök megkeresésére és a társadalmi berendezkedés felülvizsgálatára intett, az egész USA élőben hallotta. Az elnök, Lyndon B. Johnson külön fogadáson köszönte meg szolgálatát.

A nyolcvanas évekre Brown karrierje már lefelé indult, amin persze nem azt kell értenünk, hogy csak egy lakókocsi bérlésére maradt pénze, de láthatóvá vált, hogy az egyre nagyobb teret nyerő diszkó, majd az MTV alakította popkultúra kiszorítjta az idősödő énekest az aktuális szupersztárok mezőnyéből. Ironikus, hogy az akkori és későbbi generációk szupersztárjai pont ekkor kezdték felfedezni. Public Enemy, NWA, Ice Cube, Dr Dre, Easy-E, Nas, Prince, De La Soul, Massive Attack, Beastie Boys és Sinead O'Connor - csak egynéhány azok közül, akik Brown zenéjét, vagy akár hangját felhasználták számaikban. Önimádatát és a koncertenként előre megjósolható átlag 15-20 percnyi öntömjénezését pedig azóta is másolja gyakorlatilag az összes hip-hopper. Kiszorulván a reflektorfényből aktuálisan legtöbbet kapók ligájából, Brown nemigen izgatta magát, élete végéig hajszolva végzetét ment előre, - lássuk: mástól már ez is elég lenne a tizenöt perc hírnévhez - az R&B listákon folyamatosan ott szerepelt egészen a kilencvenes évek elejéig. Sosem lett kifakult sztár, mindig magát adta és mindig megtalálta a maga közönségét anélkül, hogy saját nimbusza nosztalgia-karikatúrájává kényszerült volna válni.

Az egyenletes teljesítmény ellenére a kilencvenes évek elejére főleg már csak bizarr hírekben találkozhattunk vele: egy angyalporral töltött hétvégét követően az irodájával szomszédos biztosítótársaság gyűlésére sétált be '88-ban, shotgunját fényesítgetve, ebből aztán államokon átívelő, hosszas autós üldözés kerekedett. 1992-es, rádióban bemondott hamis halálhíre viszont számtalan dal születését hozta, immáron a szárnyait bontogató amerikai house és technokultúrában. Aztán negyedik felesége hívta rá vagy féltucatszor a rendőrséget. Beugrott a Blues Brothers 2000-be és a Miami Vice-ba egy szerepre. Élt tehát, ameddig és amennyit csak élhetett.

James Brown 2006. december 25-én a kora reggeli órákban halt meg. Termékeny élet volt mögötte, hat gyerek, négy házasság, tízen felüli letartóztatás, csaknem félszáz dal a Billboard sikerlista első százában, és ez a leltárnak csak a legeslegeleje.