Érvek a Rakétaember mellett

Hatvanéves volt a héten Elton John, akinek előadói jelentőségével és személyiségével kapcsolatban is sokaknak lehetnek kifogásai. Pedig a brit sajtóban egy slágere után Rocket Man, azaz Rakétaember néven emlegetett Sir Elton nem véletlenül került a legnagyobb és leggazdagabb sztárok közé. Azt pedig pláne nem lehet rá mondani, hogy ne lenne szórakoztató ember.

Mint arról magunk is hírt adtunk, nem akármilyen bulival ünnepelte hatvanadik születésnapját Elton John: először a világ legnagyobb neogótikus templomában csapott nagy bulit, másnap pedig 20 ezer rajongó előtt koncertet is adott a Madison Square Gardenben, ahol stílszerűen pont hatvanadszorra lépett színpadra.

Sir Elton mostanában főleg a melegek jogaival kapcsolatos kiszólásai és történelmi házassága miatt került a lapok címoldalára, sőt, kisebb kivételektől eltekintve az utóbbi másfél évtizedben sokkal inkább tűnhet főállású hírességnek, mint rockzenésznek. Több generáció is úgy nőtt már föl, hogy az énekesnek csak ezt az oldalát látta: a kopaszodását sapkával, majd parókával takargatni próbáló, világhírességekkel haverkodó, epés megjegyzéseivel feltűnést okozó melegjogi harcost, aki ugyan rendületlenül szállítja az általában szívszorító slágereket, de már hosszú ideje csak jó helyezkedése, mintsem lemezei miatt beszélnek róla.

Az utóbbi 15 évben nyújtott produkciója alapján Elton John sokak számára a legirritálóbb popénekesek egyike, túlcsordulóan szentimentális balladáival pedig most már egyértelműen a középkorú hölgyek jelentette vásárlóközönséget lőtte be. Aki ez alapján ismeri őt, abban legalább egyszer biztosan felmerült, hogy vajon miért és mivel is érte el ez az ember azt, hogy lovaggá üsse a királynő, beszéljenek róla az emberek, és senki ne kérdőjelezze meg, hogy a műfaj nagyjai között van a helye. Megpróbáltunk hát néhány érvet összeszedni Sir Elton mellett, és valójában nem is volt olyan nehéz feladat, sőt, jó néhány nagy popsztárral nagyobb bajban lennénk.

1. Először is beszéljenek a számok. Elton John eddigi karrierje során több mint 250 millió lemezt adott el világszerte, ebből csaknem 70 milliót Amerikában, ahol a kilencedik legsikeresebb előadó az összesített eladási adatok alapján. Csak két zenekar előzi meg ezen a listán honfitársai közül, a Beatles és a Pink Floyd, vagyis Elton John az Egyesült Királyság harmadik legkelendőbb zenei exportcikke a tengerentúl. A hetvenes években - nagyjából az ABBA feltűnéséig - a legnépszerűbb popsztár volt, lemezei vezették a listákat (Amerikában egymás után hét is), és ugyancsak az USA-ban hét No. 1 kislemeze is volt. Érdekes, hogy szülőhazájában már nehezebb dolga volt, csak 1976-ban sikerült megmásznia a brit lista csúcsát, akkor is csak Kiki Dee-vel duettben. Persze a nagylemezeit ott is nagykanállal ették, főleg a hetvenes évek első felében, akkor nemigen akadt másodiknál gyengébb helyezést elérő albuma.

Elton legnagyobb dobása az eredetileg Marilyn Monroe emlékére írt Candle In The Wind volt, amely eredetileg, 1974-ben még a brit Top 10-be sem fért be, 23 évvel később azonban jó barátnője, Lady Di halála alkalmával újra elővette és leporolta a dalt, amely újrahasznosított formájában hihetetlen karriert futott be. Egy nap alatt csak a britek megvettek belőle 658 ezret, és egy hét elteltével pedig már másfél milliónál tartottak. Erre még rá lehetne fogni a hazafias vagy royalista felbuzdulást, de mit mondjunk akkor, amikor Amerikában is ugyanez az őrület volt tapasztalható, sőt, az egész világon, és ennek köszönhetően a Candle In The Wind 1997 minden idők második legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze lett, egyedül Bing Crosby és a White Christmas tudta csak megelőzni. Hogy egy ismert szlogent kérjünk kölcsön: lehetséges, hogy 35 millió ember nem tévedhet?