A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

R. Kelly és a galambdetektívek hete volt

Vágólapra másolva!
A héten megfordult a szokásos szisztéma, és ez alkalommal Amerika adta a legkevesebb újdonság a lemezpiachoz. Ezzel szemben Nagy-Britanniában már közepes mozgolódás volt mérhető, míg a németek hozták a legtöbb új megjelenést. A legnagyobb dobásokat egy tuti befutó és egy friss zenekar produkálta: az USA-ból R. Kelly teljesítette a tőle szokásos csúcs eladást, míg a briteknél egy viszonylag ismeretlen együttes volt a legjobban fogyó újdonság.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában némileg nagyobb aktivitás mutatkozott újdonságok tekintetében, mint Amerikában, de azért világmegváltás itt sem történt. Főként, mert az élmezőnyben csupán egy-két új belépő van, és továbbra is inkább a múlt hét sztárjai a mérvadóak. Az első helyet az előző héten mindjárt a csúcsra érkezett Maroon5 foglalja el, míg a második továbbra is a Linkin Park. A Top 10-ben alsóbb régiókból visszatérő ez alkalommal nincs is, csupán két új belépő tarkítja a névsort.

Forrás: [origo]

Pigeon Detectives


A dobogó harmadik fokára futott be a Pigeon Detectives, ami elismerésre méltó teljesítmény, tekintve, hogy a Wait For Me című lemez az angol indie rock együttes debütáló albuma. A zenekar 2002-ben alakult Leedsben, és azóta koncertezés útján lettek egyre ismertebbek, de a szekér 2006-ban indult be számukra igazán, amikor felléptek a jeles Reeds és Leeds fesztiválokon, majd az év végén előzenekarként szerepeltek a Kaiser Chiefs előtt. A brit zenei magazin, az NME már ekkortájt úgy nyilatkozott a bandáról, hogy ők lehetnek a 2007-es év egyik reménysége, akik előbújnak majd a függöny mögül. A bemutatkozó anyagot időben elkezdték promótálni, hiszen az első kislemez még tavaly márciusban jelent meg, összesen pedig azóta öt single látott napvilágot, amelyek egyre jobb helyezéseket értek el a slágerlistán. A nagylemez sikerében oroszlánrészt vállalt a producer, a Kaiser Chiefsszel is együttműködő Will Jackson, és a stúdiómunkálatokban segédkező Cenzo Townshed és Steve Harris, akik közül előbbi például a Snow Patrol mellett, míg utóbbi a U2 oldalán dolgozott már.

Az aktuális Top 10 második újdonsága az USA-ban taroló R. Kelly, aki most megjelent Double Up-jával csípte meg a tízedik helyet. Elhagyva a közvetlen élmezőnyt a következő új belépő a sorban a 12. Josh Groban, aki klasszikus zenei ismereteit popos dallamokkal ötvözve adott ki immár három stúdióalbumot és két koncertfelvételt. A most felbukkant Awake azonban nem újdonság, csupán a lista múlt heti állásához képest új belépő, hiszen egy tavaly novemberi lemezről van szó, amely idén februárban már beállított egy 17. pozíciós személyes csúcsot, most viszont még ezt is megfejelte öt helyezéssel.

Forrás: [origo]

Chris Cornell


Kiemelést érdemlő újdonság a listán a Soundgardenben és az Audioslave-ben is már bizonyított Chris Cornell második szóló próbálkozása, a Carry On. A zenekarai kapcsán és személye nyomán is széles rajongói bázist magának tudható énekes már adott egy jól sikerült ízelítőt a most megjelent anyagból, mikor tavaly decemberben hetedik lett a You Know My Name című szám a britek single listáján. A nagylemez most került csak a boltokba, és bár hat helyezéssel jobban teljesített az első szólónál (Euphoria Morning), így is csak a közepes eredményt hozva lett a 25.

Újdonságként szerepel még a nagylemezek listáján a legendás folk-gitáros, Richard Thompson (Sweet Warrior, 39.), a friss vérnek számító Mumm-Ra (These Thins Move In Threes, 42.) és a dán Infernal egy három évvel ezelőtti lemezzel, amely a britekhez csak most ért el (From Paris To Berlin, 44.). A slágerek sorában az élen Amerikához hasonlóan megőrizte elsőségét Rihanna és Jay-Z az Umbrellá-val, a harmadik helyet pedig Beyoncé és Shakira duettje, a Beautiful Liar tartotta fenn magának, míg a második helyre Mutya Buena jött fel Real Girl című számával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!