Paris Hilton új keletű popzenei karriere a jelek szerint befuccsolt.
Hiába tervezett hosszú távon a milliárdos szállodalánctulajdonos lányával, Paris Hiltonnal a Warner Bros. nemzetközi lemezkiadó, még a folyamatos botrányok sem adták meg a kellő lökést első szólólemezének, a jelek szerint a nagyérdemű valahogy a hangjára mégsem volt oly kíváncsi. Pedig a Warner még az elmúlt napokig is hitt a produkcióban, sőt azon ötleteltek épp, hogy Paris nagylemezét a börtönből való kiszabadulása után újra kiadják, és egy nagyobb kampányt csapnak mellé.
A nagyobb lemezboltok azonban elég elutasítóan reagáltak a történetre, a visszajelzéseik mind arról tanúskodnak, hogy így is örülnek, ha az eddig berendelt árujukat el tudják adni. A kiadó számára pont elegendőnek számított ez a reakció ahhoz, hogy stratégiát váltson és a jövőre vonatkozóan meghozza a döntést: nem kívánnak a továbbiakban Paris lemezeivel foglalkozni. A Warner egyik vezető munkatársa pedig már így nyilatkozott az ügyről: "Nem számítunk semmilyen új Paris Hilton-kiadványra az elkövetkező időszakban."
Paris első és a hírek szerint egy jó ideig utolsó lemeze múlt augusztusban jelent meg Paris címmel. Az első kimásolt dal, az igencsak szirupos Stars Are Blind még elég jól is szerepelt a listákon, sőt a lemezeladást is szépen beindította, egészen a Billboard 200-as album listájának 6. helyéig tornászva fel a kiadványt, de pár hét komolyabb szereplés után mélyvágtában zúgott ki az első 200-ból.