Kelly Clarkson az örök második

Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt hét legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiadványa Kelly Clarkson és a My December volt, az énekesnőnek valaki mindig beleköpött a levesébe. Amerikában Miley Cyrus és a Hannah Montana filmsorozat soundtrackje, a szigetországban pedig az Editors második albuma.
Vágólapra másolva!

Ami nem sikerült az első lemezével, az a másodikkal már összejött az Editorsnak, amelynek az An End Has A Start című albuma rögtön az első helyen nyitott - a két évvel ezelőtt megjelent debütálás, a The Back Room akkor csak a második helyig jutott. Tom Smith és három társa a brit posztpunk-revival egyik sikercsapata, és gyakran emlegetik őket "a brit Interpolként", célozva a New York-i zenekarral való hasonlatosságukra. Az Interpolnak egyébként most a héten jelenik meg az új lemeze, hogy még csavarjunk egyet a sztorin.

Editors


Akárcsak hazájában, itt is második helyen kezdett Kelly Clarkson, akinek a brit és amerikai albumlista helyezései megegyeznek most is, és a Breakaway esetében is. Hogy ennek van-e bármilyen komolyabb jelentősége, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a múlt heti listavezető White Stripes a negyedik helyre esett vissza - akárcsak az Államokban...

Kelly Clarkson


Újra a Top 10-ben van viszont a Killers, melynek a tavaly októberi Sam's Town címűlemezét a For Reasons Unknown című kislemez lendítette vissza a lista élcsoportjába. Lejjebb viszont nem volt valami nagy jövés-menés a briteknél, ahol a 37. helyen indított a volt Destiny's Child tag, Kelly Rowland második szólóalbuma, mely egy héttel jött ki korábban, mint Amerikában. Ezeken kívül főleg a nyári fesztiválszezon szereplői léptek előre kisebb-nagyobb mértékben, és megtalálható a 30. helyen az Editors bemutatkozó lemeze is.

Azt már nem is bírjuk számolni, hogy hányadik hete vezeti a kislemezlistát Rihanna, Jay-Z és az Umbrella, de még úgy tűnik, sokáig bírja szusszal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!