Botrányhősök végveszélyben

Pete Doherty és Amy Winehouse neve most már azoknak is ismerős, akik nem követik figyelemmel a popzene újabb trendjeit, hiszen botrányos életvitelükkel és kábítószer-függőségükkel állandóan szolgáltatnak témát a bulvársajtónak. Bár tehetségüket ritkán szokás vitatni, sajnos mára Doherty már egyáltalán nem a lemezei miatt érdekes, és könnyen hasonló sors várhat a nála fiatalabb Amy Winehouse-ra is. Mégis mit tudnak ők, amit más nem?

Az elmúlt években számos új nevet kellett megjegyeznie annak, aki egy kicsit is figyelemmel követi a popzenét, vagy legalább a bulvárhíreken keresztül kerül kapcsolatba a műfajjal. Különösen a britek erősítettek bele, és egy sereg új sztárt adtak a világnak, Lily Allentől James Bluntig, de a legtöbbször két név bukkan fel a hírekben közülük: Pete Doherty és Amy Winehouse.

Mindketten számos botránnyal vétették észre magukat az elmúlt években, és persze mindketten reménytelennek látszó küzdelmet folytatnak a drogokkal, melynek következtében újra és újra a címlapra kerülnek. Ráadásul most, hogy Kate Moss ismét eltűnt Doherty mellől, Winehouse pedig összeverekedett férjével, Blake Fielder-Civillel, a brit bulvársajtó lelki szemei előtt már össze is állhatott az új álompár, és valljuk meg, egy Doherty-Winehouse páros valóban nagyon ütős lenne. Így aztán a többség inkább a botrányairól ismeri a nevüket, anélkül, hogy a zenéjüket akárcsak egyszer is hallották volna. Pedig lehet, hogy érdemes lenne, ezért most azt próbáljuk megvilágítani, miért is érdekelhet bárkit a brit popmezőny két ügyeletes botrányhőse.

Poétából autótolvaj - Pete Doherty

A most 28 éves gitáros-énekest néhány éve még generációja legfontosabb dalszerzőjeként emlegette a szaksajtó, ám Doherty rengeteget tett azért, hogy mára a közvélemény legnagyobb része már csak a junkie-t lássa benne, ne az állítólagos zsenit.

A kis Pete gyermekkorában fél Nagy-Britanniát és Európát "körbeturnézta", miután édesapja hivatásos katona volt, majd Londonban telepedett le a középiskola befejezése után. Itt angol irodalmat tanult az egyetemen, de csak egy évig, mert ekkor már megismerte azt a Carl Baratot, akivel később megalakították együttesüket, a Libertinest. Doherty nővérén keresztül ismerte meg Baratot, és miután rájöttek, hogy együtt szeretnének zenélni, közösen béreltek egy lakást London Camden negyedében.

Ez a lakás lett később színhelye a ma már legendás szobakoncerteknek, melyeket Barat és Doherty adott a kezdetben állandóan cserélődő egyéb tagokkal kiegészülve. A Libertinesben ugyan többen is meglátták a potenciált, mégis, a kedvezőtlen zenei klímának köszönhetően évekig sikertelenül próbálkozott a zenekar. Ez volt ugyebár az ezredforduló időszaka, amikor a zeneipar mindent keresett, csak zajos, punkos brit gitárzenekarokat nem. Igény az elektronikus zenékre vagy a Coldplay-fél szoft-pop iránt mutatkozott meg, a szigetországi garázszenekaroknak külföldi injekcióra volt szükségük ahhoz, hogy felfigyeljenek rájuk.

A Libertines együtt, a kép bal szélén Carl Barat

Igen, ez volt a Strokes nagy időszaka, amikor 2001-ben ennek a New York-i zenekarnak a hirtelen sikere nyomán kiderült, hogy igenis kellenek az új rockzenekarok, még ha azok kezdetben csak külföldről érkeztek is. A britek lépéshátrányba kerültek, de közülük a Libertines mégis a többiek nyomába eredhetett, köszönhetően a többéves rutinjának, no meg annak, hogy Barat és Doherty személyében két karizmatikus gitáros-énekese is volt az együttesnek, akik ráadásul dalszerzőként sem voltak utolsók. A Libertinest 2001 decemberében szerződtette végül az egyik legfontosabb független lemezkiadó, a Rough Trade, és a zenekar a következő évben végre meghódíthatta egész Angliát.

A Libertines koncertezett a Strokes és a Vines előzenekaraként, de hamarosan már a saját jogán is keresett fellépő lett, így az első kislemez (What A Waster) már úgy is bejutott a brit Top 40-be, hogy a dalt a négybetűs szavak gyakori használata miatt nemigen játszották a rádiók. Még ugyanabban az évben megjelent az első nagylemez, az Up The Bracket is, amely a maga idejében ugyan nem okozott nagy felfordulást a lemezlistákon, mégis mára egyértelmű, hogy az időszak egyik legnagyobb jelentőségű lemeze, mely azóta is örökösen visszaköszön az újabb és újabb brit gitárzenekarok zenei világában.

A Libertines energikus, fülbemászó és nagyon angol zenéje olyan ősöket idézett meg, mint a Jam, a Kinks, a Buzzcocks vagy a korai Clash, melynek gitárosa, Mick Jones producerként segédkezett is az első lemez felvételekor. Legalább ilyen fontos volt azonban, hogy szövegeiben Barat és Doherty is rengeteget merített az olyan brit költőikonoktól, mint Oscar Wilde vagy William Blake, folytatván ezzel a Smiths által megkezdett "poétikus" hagyományt. Nem túlzás talán azt sem kijelenteni, hogy a Libertines abban az időszakban vállalta fel és hirdette büszkén az angolságát, amikor az éppen egyáltalán nem volt divatos. Dohertyék ráadásul korábban nem látott módon szoros kapcsolatot tartottak lojális rajongótáborukkal, és még sikereik alatt is beengedték őket a lakásukban tartott gerillakoncertekre.

2002 végére tehát már mondhatjuk, hogy az együttes befutott, ám nem sokkal később kezdődtek a gondok. Doherty nem bírta el a sztársággal járó terheket, és hamar a crack és a heroin rabságába került, melyből gyakorlatilag azóta nem tudott kikecmeregni. Kezdetben ennek a hatása csak a zenekaron belüli feszültségekben nyilvánult meg, ám Baratot egyre jobban idegesítette Doherty függősége, és végül ultimátumot adott neki: vagy a drogok, vagy a Libertines. Így az együttes több koncerten is Doherty nélkül játszott, míg utóbbi már ekkor megalakította saját későbbi zenekarát, a Babyshamblest. A Barat és Doherty közötti feszültségek végül odáig fajultak, hogy utóbbi betört Barat lakásába, ahonnét el is tulajdonított néhány vagyontárgyat. Ennek folyományaként Dohertyt két hónapra lecsukták, ám miután kijött a börtönből, újraegyesült a többiekkel, és az együttes diadalmas visszatérő koncerttel, valamint addigi legjobb slágerlista-pozíciót elérő kislemezével bizonyította, hogy nagyon is létezik.

Doherty és Moss itt még együtt

Ekkor hágott a tetőfokára Angliában a Libertines-mánia, miközben a zenekar tényleg emlékezetes koncerteket adott sorozatban. Ám 2004 nyarára Doherty visszaesett, és kezdődött minden elölről. A lényeg röviden annyi, hogy amikor ősszel a második, cím nélküli Libertines lemez megjelent, addigra az együttes már gyakorlatilag nem létezett, és hiába került a listák élére, Barat akkorra már végképp szakított Dohertyvel, és decemberben hivatalosan is feloszlatta a zenekart.

Pár héttel később aztán Doherty találkozott Kate Mosszal, és a modellel folytatott zűrös kapcsolata okán hamar megismerték nevét a bulvárlapok olvasói is (az pedig már jóval kevesebbeket érdekelt, hogy 2005 telén a Babyshambles is megjelentetett egy nem túl jól sikerült lemezt). Bár idén júliusban úgy tűnik, hogy most tényleg véglegesen szakítottak, az események ismeretében nem vennénk mérget arra, hogy ne láthatnánk még kettőjüket újra együtt. Doherty egyelőre boszorkányos ügyességgel megúszta, hogy újra börtönbe kelljen vonulnia, pedig sok minden van a rovásán (kábítószer-fogyasztás, kábítószer-birtoklás, testi sértés, autólopás, bódult állapotban történő autóvezetés). A hatóságoknak még tart a türelme vele szemben, de egyre nehezebb elképzelni, hogy innét Pete Doherty számára még lehet visszaút.