Eső és sav áztatta el a Szigetet

A por helyett a sár vette át a hatalmat a Sziget fesztivál második napján. Tomboló sikerrel vetette be vegyi fegyvereit a Chemical Brothers, kamarahangulattal próbálkozott a The Good, The Bad & The Queen, transzba ejtett a Tinariwen, és még sok egyéb a második napból.

Nem kellett sokáig imádkozni az esőért a Szigeten: már a második napon megjelent, és nemcsak a kibírhatatlan mennyiségben felgyülemlett por diktatúrájának vetett véget, hanem rendesen el is áztatta a talajt. Megjelentek hát a pocsolyák, és velük az elmaradhatatlan sárfürdőzők, akiket, mint mindig, most is érthetetlenül sok ember állt körbe kíváncsian, pedig ennél azért nem nehéz érdekesebb programot találni.

Így például találhat egy javarészt ismeretlen magyar énekes-dalszerzőt az Open Tisztás színpadon, akinek ráadásul a munkásságát valamennyien ismerjük, hiszen ő írta például a Bikini számos slágerét annak idején. Dévényi Ádámról van szó, aki az Átmeneti Kabát nevű kísérőzenekarával mutatta be a legjobb értelemben vett singer-songwriter tradíciók magyar verzióját egy bensőséges hangulatú koncerten még délután.

Közben a Nagyszínpadon a norvég Kaizers Orchestra nyitotta a napot egy gyakorlatilag besorolhatatlan, de egyedi és magával ragadóan szürreális produkcióval. Még az sem vette el senkinek a kedvét, hogy keselyűként köröztek a Sziget fölött az esőfelhők, melyek a norvégok után következő Gentleman fellépése közben okádták ki tartalmukat, de ez a jelek szerint egyáltalán nem ijesztette meg az afro-német reggae énekest, aki egyébként már nem először volt itt kísérőzenekarával, a Far East Banddel együtt, és ki gondolná, hogy nem is Jamaicából, hanem a napfényes Kölnből érkeztek.

Aztán elállt az eső, és a Nagyszínpadon megjelent előbb egy vonósnégyes, majd négy, a vonós hölgyekhez hasonlóan gyászhuszárnak öltözött cilinderes férfi, vagyis a The Good, The Bad & The Queen. Minden idők egyik legrosszabb zenekarneve egy igazi világválogatottat takar: Damon Albarn (Blur, Gorillaz), Paul Simonon (The Clash), Simon Tong (The Verve) és Tony Allen (Fela Kuti zenekara) neve garanciát ad sok mindenre, és vélhetően a Sziget szervezői is előbb nézték a neveket, sem mint hallották volna a lemezt. A The Good, The Bad & The Queennel ugyanis csak annyi probléma van, hogy nem egy rockfesztivál főszínpadára való a műsora, amely egészen kiválóan érvényesülne egy 500 fős koncertteremben, ám ugyanazt a kamarahangulatot már nehéz több tízezer emberre átvinni. Így aztán, aki ismerte - az egyébként kiváló - lemezt, az elégedetten konstatálta, hogy gyakorlatilag hibátlanul és hiánytalanul lejátszották az anyagot, de aki most találkozott először az együttessel, az lehet, hogy egy idő után inkább továbbállt.

Damon Albarn

Damon Albarn pszichedelikus, dubos és baljóslatú dalai a 21. század vesztébe rohanó Angliájáról többségében remekül sikerült darabok, és nagyon jó dolog, hogy végre láthattuk őt Budapesten is, de hadd legyünk kicsit telhetetlenek, és valljuk be, jobb lett volna a tréningfelsőben pattogó, hülyegyerekes grimaszokat vágó Damon Albarnt látni a Szigeten, sem mint az illúzióit vesztett, fásult és pesszimista férfiút, aki néha egy-egy kacsintással jelezte csak, hogy azért még nincs minden veszve. Paul Simonon pedig mintha semmi nem változott volna 25 év alatt, az ő esetében végképp nem túlzás az élő legenda státus.