"Ne haragudj, de nem vagy elég jó" - a rocktörténet legnagyobb vesztesei

Vágólapra másolva!
A rocktörténetnek a mindenki által ismert nyertesei mellett megvannak a maga vesztesei is. A legismertebb példa erre a Beatles eredeti dobosa, Pete Best, de nem ő az egyedüli. Összeállításunkban az öt legfontosabb példát kerestük meg a rockzene epizódszereplővé silányult nagy áldozatait, akiknek valamilyen oknál fogva nem sikerülhetett az, ami a később nagy karriert befutó társaknak igen, és akik közül egyébként nem mindegyik tekinti magát vesztesnek. És ha azt vesszük, hogy hányan mondhatják el magukról, hogy olyan nagyságokkal zenéltek együtt, mint John Lennon, Sting vagy Kurt Cobain, akkor valahol még igazuk is van.
Vágólapra másolva!

Rod Evans

Az 1947-ben született Evans igazi rejtélyt jelent, hiszen hosszú évek óta senki nem tud semmit a hollétéről, pedig fiatalon nem akárki volt ő, hanem a Deep Purple énekese. 21 éves korában a The Maze nevű zenekar énekesi posztját hagyta ott a Purple kedvéért, és a banda első három lemezén az ő éneke hallható.

Sőt, ő énekelt a Deep Purple első nagy slágerében, a Hush című dalban is, ám az utána következő két album relatív sikertelensége után válságba került a zenekar, melynek eredményeként Evans és a basszusgitáros Nick Simper is távozni kényszerültek. Előbbi helyére aztán az az Ian Gillan került, aki teljesen új irányt szabott a zenekarnak, és gyakorlatilag az ő érkezésével lett a Deep Purple az, ami, vagyis a hard rock korszakalkotó zenekara.

Evans ezután Captain Beyond néven alakított új zenekart Amerikában, mely soha nem tudta átlépni a saját árnyékát és megmaradt kultuszegyüttesnek. Ez pedig nem járt annyi anyagi haszonnal, hogy az együttes tagjainak megélhetést is nyújtson, így három album után a Captain Beyond feloszlott, Evans pedig otthagyta a zenélést, és egy kórházban helyezkedett el.

Innét csalogatta elő egy kétes hírű promótercég, mely Deep Purple néven egy imposztor zenekart toborzott össze, melyhez Evanst szánták nagy névnek. Evans vesztére belement a játékba, és ő lett a "Deep Purple 1980" énekese, míg a többi tag gyakorlatilag névtelen session zenész volt. Sőt, a menedzsment volt olyan dörzsölt, hogy Evanst nevezte meg egyedüli részvényesnek (pedig a turné jövedelméből nem csak ő gazdagodott), és amikor az igazi Deep Purple beperelte az ál-Purple-t, egyedül Evans került bíróság elé, és az ítélet értelmében 672 ezer dollárt kellett kártérítés címén fizetnie a régi társaknak.

Evans ráadásul elesett az első három lemez után járó jogdíjaktól is, vagyis nem túlzás kijelenteni, hogy alaposan melléfogott, amikor beadta a derekát a promótercégnek, melynek tagjairól kiderült, hogy közönséges csalók, akik már a Steppenwolffal is eljátszották ugyanezt. A bírósági ügy óta Evans teljesen eltűnt a színről, és a hollétéről azóta sem tud senki semmit. Legutóbb 2005-ben vélték felbukkanni Vermont államban, de ezt a híresztelést a családja sem erősítette meg, Evans pedig a rocktörténet nagy rejtélyeinek sorát gyarapítja azóta is.

Chad Channing

Nem minden tagcseréhez fűződik valódi dráma, így Chad Channing története sem olyan regényes, mint mondjuk Pete Besté volt. A Nirvana több dobost is elfogyasztott, mire 1988-ban csatlakozott a zenekarhoz Channing. Kurt Cobain és Kris Novoselic majdnem két évet húzott le Channinggel a dobszerkó mögött, de ez még a korai időszak volt, mely során még nem sok minden utalt arra, hogy a Nirvanából a korszak egyik legfontosabb zenekara lesz.

Channing volt a Nirvana dobosa a Bleach albumon, továbbá az Incesticide című gyűjteményes lemezen is hallható néhány számban, sőt, ő dobolt 1989. november 21-én is, amikor a Nirvana a Tad nevű, nem túl nagy karriert befutó banda előzenekaraként fellépett a Petőfi Csarnokban.

Ami aztán a Nirvana további karrierjét illeti, abból Channing már keveset látott, hiszen 1990-ben kivált a zenekarból. Hogy mindezt önként tette-e, vagy pedig Cobainék rúgták ki, arról egymásnak ellentmondó híreszteléseket lehet olvasni, a lényeg, hogy a hivatalos indok a Channing és a másik két tag közötti véleménykülönbség volt a zenekar zenei irányvonalát illetően.

Ezt követően Channing dobolt vagy féltucat zenekarban, de egyikkel sem ért a Nirvana sikereinek közelébe sem, jelenleg egyébként a Before Cars nevű együttes tagja. Az ő személye leginkább annak kapcsán szokott felmerülni a Nirvana-rajongók körében, hogy egyesek szerint ő dobol a Nevermind albumon is szereplő Polly című számban, míg mások tudni vélik, hogy később a helyére érkező Dave Grohllal újra felvették a dobrészeket. Könnyen lehet, hogy ez a Nirvana-legendárium egyik örök kérdése marad.

Inkei Bence

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!