A lányok megint megmutatják

Vágólapra másolva!
Harmadik lemezével eddigi legerősebb anyagát készítette el a Ludditák, amely most már végképp kiléphet a föld alól a nagyközönség elé, amely a Belgához hasonlóan a két bátaszéki nővért is nyugodtan felfedezheti magának. A britek kedvenc lánycsapata, a Girls Aloud más műfajban ugyan és másként, de szintén szórakoztató és jól sikerült poplemezt csinált, melyben végre nem erőltetik a balladákat sem. Leona Lewis személyében itt van nekünk az új Whitney Houston is, míg a férfiakat a héten két régi harcos képviseli Seal és Sebastian Bach személyében. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

Seal: System

Várakozások: Az 1963-as születésű brit énekes, Seal Henry Olusegun Olumide Adeola Samuel már majd' húsz éve tartó karrierjében, az elképesztő sikerek (mint az azóta sokak által feldolgozott dance-pop örökzöld Crazy, vagy a Batman Forever révén ismertté vált, három Grammy-díjat hozó Kiss From a Rose) mellett azért bőséggel akadtak döccenők (lásd az eladásokat tekintve csúnyán alulteljesítő Human Being című lemez) és súlyos fiaskók is (a soha meg nem jelent 2001-es Togetherland). De annak ellenére, hogy ma már korántsem akkora sztár, mint a kilencvenes évek elején-közepén, Heidi Klum szupermodellel kötött házassága révén azért nem került ki a köztudatból, új lemeze, az vissza-az-alapokhoz jegyében készült System révén pedig talán nem csak celebrity, hanem popzenészi karrierjére is jó hatással lehet.

Eredmény: Az énekes eredetileg ugye a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján igen keresett house producer, Adamski Killer című klasszikusával robbant be a slágerlistákra és a klubokba egyaránt, majd 1991-es, címnélküli debütáló lemeze is főként inkább a táncolható, de puha és dallamos elektronikára helyezte a hangsúlyt, maximálisan kihasználva Seal soulos énekhangját, a System-nek pedig jól hallhatóan ez a korszak és hangzás a fő igazodási pontja. A jól megválasztott poducerek, mint a régi segítőtárs, Trevor Horn és a többek között Madonna múltba révedő diszkó-víziójában is segédkező Stuart Price pedig kitűnő munkát végeztek; a lemez néhol teljesen úgy szól, mint a kilencvenes évek elejének időtállóbb, euro-klubzenéi, mindez persze Seal jellegzetes, néhol modoros, néhol csöpögős, de cseppet sem bosszantó előadásában. Az első slágernek szánt Amazing mellett érdemes még kiemelni a giccses-bájos, Heidi Klummal énekelt duettet, a Wedding Day-t, a Daft Punk féle francia-diszkót idéző The Right Life-ot, de kirívóan súlyos tévedések szerencsére nincsenek a lemezen: kissé kiszámítható, ám egységes és következetes anyag.

Kiknek ajánlható: A 'crazy" Seal rajongóinak.

Olyan, mint: Egy nosztalgikusan friss poplemez.

(SZSZCS)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!