Fiúk és lányok gitárokkal

Vágólapra másolva!
A héten indie rockot és keresztény rap-metált kapunk, igazán nagy név most nem jelentetett meg lemezt, de ettől még van mit hallgatni. Hat év után tér vissza a Deal-nővérek kedvesen szétesett zenekara, a Breeders, két év és két szakítás után komolyabb és zűrösebb anyaggal jelentkezik a Long Blondes. A szokásost hozza a sztárvendégekkel megtámogatott P.O.D., tanári anyaggal ünnepli meg újjáalakulását a gitárpop-veterán James, és újabb trónkövetelő jelent meg a brit gitárszíntéren a Courteeners személyében. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

The Breeders: Mountain Battles

Várakozások: A kilencvenes évek egyik legnagyobb, legendás indie slágeréért felelős Breeders az utóbbi időben nem sokat hallatott magáról. Vélhetően hozzájárul ehhez az is, hogy az együttes eleve amolyan side-projectként indult, hiszen a gitáros-énekesnő Kim Deal az induláskor, 1988-ban a Pixies basszusgitárosa volt, és csak a főállását biztosító zenekar 1993-as feloszlása után tudott komolyabban foglalkozni a Breedersszel, melyben ikertestvére, Kelley is gitározott, no meg énekelt. Ebben az évben jelent meg a Last Splash című album, melyen egyrészt hallható volt a nagyszerű Cannonball (egy időben még az MTV is kölcsönvette egy szignáljához) - ez hozta meg a Breeders számára a népszerűséget, de az album teljes egészében remekül sikerült, és a kilencvenes évek egyik legjobban sikerült alternatív gitárlemezeként szokás emlegetni a mai napig. Utána azonban jöttek a gondok, hiszen előbb Kelley-nek gyűlt meg a baja a drogokkal, majd ezt követően a két Deal nővér külön utakra lépett. Az ezredfordulóra sikerült aztán ismét összerántani a Breederst, és az eredmény a Title TK című album lett 2002-ben, mely azonban nem tudta megismételni a Last Splash sikereit, és az együttest később ejtette is kiadója, a Warner. Utána pár évig megint szünet (és ne feledjük, Kim az újjáalakult Pixies tagjaként járta a világot), hogy aztán csaknem hat év után újra albummal jelentkezzen a Breeders.

Eredmény: A Breeders (melyben a két Deal nővér képviseli az állandóságot) mindig is hajlamos volt a lazaságra, nemcsak a lemezmegjelenések gyakoriságát tekintve, de egyébként is. Így a Mountain Battles-nek is van egy kellemes demo-hangulata, de ez egyrészt nem tesz rosszat a daloknak, másrészt elég ötletes és változatos az anyag ahhoz, hogy mindez ne legyen zavaró nagyon. Tény, hogy egy kicsit nagyobb szigorúság jót tett volna talán az albumnak, ahol különösen a lassabb számoknál lehet olyan érzése a hallgatónak, hogy a dalok a semmiből jönnek és a semmi felé tartanak, de ezekért kárpótolnak az olyan szerzemények, mint a himnusz-szerű Overglazed, a punk-popos German Studies vagy a Walk It Off. Ezzel a lemezzel a Breeders nem fog rocktörténelmet írni, inkább a még mindig számos rajongónak jelzik a lányok, hogy nagyon is élnek, és ha kedvük tartja, még mindig ilyen lemezeket képesek csinálni, kvázi kedvtelésből. Kim és Kelley Deal már 47 évesek ugyan, de a stúdióban továbbra is huszonéves, lökött csitriként viselkednek, és végül is ez a lényege az egésznek.

Kiknek ajánlható: A Deal-nővérekkel együtt öregedő, de még lélekben fiatal régi fanoknak.

Olyan, mint: Terápiás foglalkozás középkorú rockercsajoknak.

(IB)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!