Szenior-hét és ifjonti zaj a lemeziparban

Elvis Costello hosszú idő után végre ismét igazi rocklemezt csinált, méghozzá milyen jót! Neil Diamond a visszafogott önreflexióra esküszik, míg a Def Leppard a fiatalkorát próbálja újra átélni. Sam Sparrót már az új Prince-ként emlegetik egyesek, a Hadouken! grindie zajongása hosszú távon fárasztó, viszont a No Age életerős lökést ad a noise popnak. Lemezajánló.

Elvis Costello and the Imposters: Momofuku

Várakozások: Bár nincsenek mindenki által ismert slágerei, nincs százmilliós rajongótábora, ráadásul idehaza tényleg csak a kultstátus a maximum, amit elért, azért ne legyen kétségünk afelől, hogy Elvis Costellónak ott van a helye a pop legnagyobbjai között. A Declan Patrick McManus néven született, ír származású brit énekes-dalszerzőt a hetvenes évek punkmozgalma dobta a felszínre, de a punkkal csak a dühös szövegvilág volt rokon, meg a minimalizmus, de Costello világéletében muzsikus és dalszerző volt, akit jobb híján az új hullámhoz soroltak, mint minden más, "alulról jövő" és indulatos előadót a hetvenes évek végének Angliájában. Costello a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján igazi sztárnak is számított, de igazán divatos sosem volt, sokkal inkább egy fokozatosan kialakított rajongói bázisra támaszkodhatott, amely megvette a lemezeit, és ezekből volt jó sok több mint három évtized alatt, hiszen - különösen karrierje első szakaszában - Costello igen gyors tempóban dolgozva jelentetett meg albumokat. Sikereiből kivette részét kísérőzenekara, az Attractions is, ám velük a nyolcvanas években elváltak útjaik, hogy aztán időről-időre újraegyesüljenek. A Buddy Holly-stílusú szemüvegéről jellegzetes énekes az idők folyamán számos stílusban kipróbálta magát, sőt, a kilencvenes évektől kezdve egyre gyakrabban kirándult a rock világából, a klasszikus zene vagy a jazz területére - utóbbi már csak azért sem véletlen, hiszen jelenlegi felesége nem más, mint Diana Krall, a kanadai jazzénekesnő. De Costello dolgozott együtt olyan nagyságokkal is, mint Paul McCartney, Burt Bacharach, Chet Baker, Allen Toussaint vagy Brian Eno, és megszámlálhatatlan különféle közös projektben vett részt egyéb zenészekkel, albumai közül pedig több is rendszeres szereplői a legrangosabb magazinok minden idők legjobb lemezei-szavazásain. Legutóbbi "rendes" albumát (The Delivery Man) csaknem négy évvel ezelőtt jelentette meg kísérőzenekarával, az Impostorsszal (mely egyébként egy tag híján megegyezik az Attractionsszel).

Eredmény: A Momofuku névre keresztelt lemezt megelőzően a most 53 éves Costellónak volt néhány "öregemberesnek" minősített kifakadása. Egyrészt azután, hogy volt egy nem túl nagy érdeklődést kiváltó fellépése Glastonburyben, kijelentette, hogy nem akar többet fellépni Angliában, majd a lemezipar is megkapta a magáét, és volt olyan fogadalma is, hogy többet nem vesz fel igazi lemezt. De szerencsére meggondolta magát, noha a Momofuku-t kezdetben csak digitálisan és bakelitlemezen akarta megjelentetni, ám később ezt az elképzelését is módosította, és a lemez megjelenhetett CD-n is. Costello az elmúlt évtizedben csak egy valódi rocklemezt jelentetett meg - a When I Was Cruel-t hat éve -, azóta a legkülönfélébb koncepciók mentén készítette lemezeit. Nos, a lehetetlen című Momofuku esetén most ilyen nem volt, ha csak az nem, hogy gyorsan összedobált 12 dalt, melyek közül nem egy Costello korábbi korszakaiból is származhatott volna. És igen, ez azt is jelenti, hogy Costello hosszú-hosszú idő után újra egy energikus és eklektikus rocklemezt hozott össze: az American Gangster Time vagy a Go Away akár a dühös korai lemezeken is szerepelhetett volna (Steve Nieve orgonája is ugyanúgy szól), míg a Flutter & Wow soulos ballada, a Harry Worth bossanovás alapú könnyed stílusgyakorlat, a My Three Sons pedig három fiának szóló lassú. Costello nem próbál 21. századinak mutatkozni, büszkén vállalja, hogy megragadt valahol a hetvenes években, és erőlködés nélkül elpottyant egy tucatnyi tökéletes dalt, amelyre már ki tudja, mikor láthattunk példát tőle.

Kiknek ajánlható: Aki még csak olvasott arról, hogy Elvis Costellót Bob Dylan óta a legnagyobb dalszerzőként emlegeti a sajtó.

Olyan, mint: Egy greatest hits típusú válogatás Costello életművéből, csak vadonatúj dalokkal.

(IB)