A sóhajtozó váza találkozása a Goofy-alakú csellóval

Kapcsolatba léphet az ember a géppel, és a gépek is viselkedhetnek ember módjára - egyebek mellett ez derült ki a médiaművészek évente megrendezett szeánszán, az ISEA fesztiválon Dortmundban. A váza sóhajtozhat, a száraz lombbal teli koporsó lélegezhet, az ember kezét pedig akár magától körberajzolhatja a fény. Magyar művészek még azt is megmutatták, mi történik, ha a Twitter keresőprogramját mozgó plüssállatok beszélő vázával kötik össze.

Ruhr 2010 feliratú színes zászlók hirdetik a nyugat-német ipar egykori fellegváraként számon tartott Ruhr-vidéken, hogy Isztambul és Pécs mellett itt található 2010 kulturális fővárosa. A régió központja Essen, de 53 település - 5,3 millió lakossal - közösen birtokolja a címet. A terület a vas és -acélbányáiról volt híres; ma az egykori gyárcsarnokok, bányaüzemek és ipari területek helyén múzeumok és szabadidőparkok működnek, és az imázsváltás jegyében olyan modern tudományok is megjelentek, mint a biotechnológia.

A kulturális fővárosi címhez lazán kapcsolódva Dortmundban - egy-két esemény erejéig Essen és Duisburg is bekapcsolódott - rendezték meg a médiaművészek éves szeánszát, az ISEA-t (International Symposium on Electronic Art). A 16 éve létező esemény országról-országra vándorol; a német szervezők nem győzték hangsúlyozni, hogy ez az első alkalom, hogy Németország a vendéglátó.

A lélegző lombkoporsótól a twitterező plüssálat-vázig

A médiaművészet aktuális irányait bemutató program reggeltől késő éjjelig tartott és sokat markolt: a mérnöki művészettől a legújabb médiákig igyekezett megmutatni a legújabb trendeket. A tájékoztató füzetet lapozgatva a legígéretesebbnek az esti koncertek tűntek, végül mégis a galériaművészetek vitték el a pálmát. A kiállítások legizgalmasabb darabjai a látogatók és gépek közti interakciót szorgalmazták illetve gépeket / tárgyakat ruháztak fel élőlényekre emlékeztető tulajdonságokkal.

Előbbire remek példa Daniel Bisig (Svájc) és Tatsuo Unemi (Japán) Cycles névre hallgató munkája. A következő történik a látogatóval: leteszi kézfejét egy sötét lapra, amin néhány másodperc múlva fények kezdenek cikázni, kontúrokat húznak, füstszerűen gomolyognak, majd eltűnnek. A jelenség hátterében valószínűleg valamilyen hőérzékelési trükk állhat, de ezt nem kötötte a látogatók orrára a két művész (lásd videó).

A tárgyak élővé tételét a brazil Mariana Manhaes üvegvázája példázza, amely megkönnyebbülten sóhajt föl, amikor vizet öntenek bele, és akkor is, amikor megszabadítják tőle. Hasonló az átlátszó üvegű földdel és száraz lombbal teli koporsó (a finn Terike Haapoja jegyzi), amelyben szén-dioxid be -és kiáramoltatásával érik el, hogy olyan hangot adjon ki, mintha lélegző organizmus lenne. Az egyik szellőztetés során véletlenül egy légy is beáramolt, remélhetőleg nem esett a művészet áldozatául.

Magyar résztvevők - Juhász Márton András, Kovács Gergely, Matúz Melinda és Sterk Barbara - agyas kiállításán mozgó és beszélő plüssjáték vázak helyezkednek el lila háttér előtt. A leírás szerint "az installációban a gépek erejét az emberekével kötik össze, hogy bizarr diskurzust kezdeményezzenek a művészetről". A kis szerkezeteket a Twitter keresőgépével kötötték össze. Mihelyst a kereső megtalálta a "művészet" szót, az egyik robot bekapcsolt és megosztotta a művészettel kapcsolatos Twitter-gondolatokat társaival és a hallgatósággal.

Juhász Márton András, Kovács Gergely, Matúz Melinda és Sterk Barbara alkotása az ISEÁ-n

Pécshez hasonlóan a Ruhr-vidéken sem készült el minden a januári startra: az egykori sörfőzdéből átszabott Dortmunder U nevű épületben augusztus végén még javában fúrnak-faragnak; a nagy ívű tervek szerint ugyanis itt fogják kialakítani a régió kreatíviparának központját; a tetőn elhelyezett hatalmas videóinstallációk már most jelzik a szándékot - az átmeneti állapot ellenére az ISEA egyik legérdekesebb kiállítása, a TRUST itt kapott helyet.

Az alkotások az ember gépekbe vetett hitét feszegetik és a legfőbb attrakció a videónkban is látható stroboszkópos rotáló óriáscilinder. A tájékoztató szöveg szerint a rotáció gyorsaságától függően a látogató agya különböző mentális állapotba kerül. Amikor én ott jártam, sajnos nem az alfaállapot volt soron, hanem a leggyorsabb, nyugtalanságot előidéző fázis. (A kiállítások többségét sajnos csak szeptember 5-ig lehet csak megtekinteni.)

Non-stop networking

A tíznapos esemény egyik legerősebb oldala a networking, kívülálló számára úgy tűnt, hogy minden médiaművész ismeri a másikat, függetlenül attól, hogy Japánból, Isztambulból vagy Szlovéniából érkezett. A networking a teljes programot végigkísérte: a reggeltől délutánig tartó előadások után és közben, az esti koncertek előtt, után és közben, a kirándulásokon és az esti klubprogramokon is.

A magyar színekben jelen lévő Sőrés Zsolt kísérleti zenész ezt azzal magyarázza, hogy kicsi a szcéna, durva becslése szerint félmillió ember foglalkozhat a világon a modern kommunikációs csatornák művészi felhasználásával. (A hazai szcéna megbecsülésére nem vállalkozott, csak neveket sorolt a Kitchen Budapesttől a Medence Csoportig). A nemzetközi kapcsolatok építése Sőrés szerint elengedhetetlen, mivel ezek a kapcsolatok tartják fenn a rendszer működését. A Relatív áthallások nevű kortárs zenei fesztivált szervező zenész szerint a mostani ISEA-n "furcsa volt a szelekció", a koncertek pedig nem hozták az általa elvárt szintet.

Koncertek

Kedden az izlandi Hildur Gudnadóttir csellista (a Múm gyakori vendégzenésze, és a fél-Goofy fejre emlékeztető Halldorophone nevű elektronikus cselló használója) és Keiichiro Shibuya zongorista valamint digitális hangmintái szórakoztatták a pöpec dortmundi Konzerthaus szinte csak fesztiválrésztvevőkből álló közönségét. Csütörtökön jött a zajzenészek nagyágyúja, a gitárhúrpengetésre és laptopbillentyűzet nyomkodásra egyszerre képes Christian Fennesz, akinek előadásáról többen távoztak. Előtte még a Mudboy és kollégája játszott a Konzerthaus elektronikusan megszólaltatott orgonáján és magával hozott hangmintáival.

A műértő közönség néha elszenderedett, de olyan koncert is akadt, például Fenneszé, ahol többen kimentek. Mudboy és csapata megtette azt a szimpatikus gesztust, hogy kifejezetten az elalvás megakadályozása végett megkérte a közönséget, hogy hagyja bekapcsolva mobiltelefonját illetve beállíttatta az ébresztőórákat egy bizonyos időpontra.

Több darab tette próbára a hallgatóság türelmét, talán mert nem egy csak nyomokban tartalmazott harmóniát. Én nagy megfejtéseket nem tettem: egy ambient hegedű-laptop előadáson alkalmazkodtam a környezetemhez és elaludtam, máskor úgy éreztem, rossz rádióvételeket hallgatok, egyszer pedig csak a füleim befogásával menekültem meg a túlzott hangoktól, amit Elisabeth Schimana Höllenmaschine (Pokoli gép) című darabja keltett Max Brand impozáns szintetizátorán; érdekes, avantgárd kaland volt. Összességében úgy tűnt, a kísérleti zenei koncertekre, bármennyire is hozta a szcéna nagy neveit - szombaton még Charlemagne Palestine is megjelent -, csak egy a kis zárt közeg volt kíváncsi.

Ismerős arcok

A sok zörej-és zajzene ellenpontozásaként egy napra a kulturális főváros központjába, Essenbe vonatoztam, ahol október 10-ig fut "A Star is Born" nevű rockfotó-kiállítás, amely a különös "Az Elvis utáni fotográfia és rock" alcímet kapta.

A szupersztárokról készült fotók gyűjteményét két okból érdemes megnézni: egyrészt mert az 50-es évektől a jelenig mazsoláznak ikonikus, jól ismert képekből, másrészt a helyszín miatt: a remek brit építész, David Chipperfield tervei alapján frissen felújított Volkwang múzeumot már a harmincas években azzal reklámozták, hogy a világ egyik legszebb múzeuma, és belső téralakítása valóban bámulatos.

A kiállításon pedig nem csupán fotók függnek fotók között: kiderül kiknek a képeiből lettek híres lemezborítók, újságcímlapok, stúdiófotók, rajongói kártyák mutatják az ismert arcokat és videóklipek, tévéfelvételek színesítik az anyagot. Háromszáz kiállítási darab próbálja összegezni a rock elmúlt 60 évét, ahol Ron Galella, Annie Leibovitz, Bill Eppridge, Dieter Zill, Richard Avedon, Daniel Kramer, Mick Rock, Jerry Schatzberg képein Elvis Presley, Little Richard, Jimi Hendrix, a Beatles, Lou Reed, Frank Zappa, David Bowie, a Rolling Stones, a White Stripes, a Radiohead és még sokan mások láthatók.

(Köszönet a Goethe Intézetnek a cikk létrejöttében nyújtott segítségért.)