Tizenkét ismert színésznő, két énekesnő és kakukktojásként, a szélen Hegedűs D. Géza ül sorban a színpadon. Szülnek. Egymás után mesélnek szülésről, születésről, olyan keresetlenül, hogy a történetek szinte úgy hatnak, mintha sajátjaik volnának. Próbálni valószínűleg nemigen tudtak, ez külön bájjal ruházza fel a délutánt: spontán megmosolyogják, megkönnyezik, sóhajjal nyugtázzák egymás történeteit, mintha ők is először hallanák. Intim tér jön létre, egyszerre több és kevesebb ez, mint felolvasószínház.
Udvaros Dorottya, Gryllus Dorka és Szalay Marianna | Fotó: Horváth Nóra |
Azért mégis színházban vagyunk, erre főleg a Törőcsik Mari által felolvasott Anna Karenina-részletek és Szókratész védőbeszédé-nek a színészek feje fölé belógatott vászonra vetített részletei emlékeztetnek. De ezek a - rendezői szándék szerint a kontextusba helyezést segítő, tágabb értelmezési tartományokat megnyitó - szövegek inkább csak kirángatnak a varázslatból, jobb, amikor a szülő nőké a terep, végül is miattuk vagyunk ma itt.
Különböző körülmények közt, de otthonukban vajúdó anyák, egy sokat látott falusi bába, egy otthonszülésben először segédkező dúla és egy újonc bába, egy szülés közben a lelki gátak feloldására koncentráló szülésznő, egy húga szülésénél segítő, saját gyerekét elveszített nő és egy apa történetét hallgatjuk végig, többségük megindító és vicces egyszerre. A legdurvább, a 70-es évekbeli kórházi sztori Láng Annamáriának jut, aki kellő iróniát csempész a horrortörténetbe. Udvaros Dorottya, Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, a kilencedik hónapban levő Jordán Adél, Ónodi Eszter, Lázár Kati, Pető Kata, Szalay Marianna, Szávai Viktória, Tóth Ildikó mesél nekünk.
Részletek az Ezekben az időtlen órákban című előadásból, interjúk a szereplőkkel |
Az előadást Rácz Attila dramaturg közreműködésével Mátyássy Áron (Utolsó idők, Átok) rendezte, ő válogatta a születéstörténeteket az otthonszülést pártoló Ina May Gaskin és Penny Armstrong szülésznő könyveiből, ahogy a többi szöveget is. Az indíttatás teljesen személyes volt, felesége második terhessége alatt, nemrégiben talált rá Gaskin munkásságára, ami a reveláció erejével hatott rá: "nagyon féltem elhagyni a kórházat, arra gondolni, hogy kórházon kívül is lehetséges a szülés ... Nem tudtam, hogy a szülés magától is le tud menni, hogy egy természetes folyamat, aminek van egy eleje, van egy vége és a kettő között nem feltétlenül van életveszélyben az ember. Már akkor eszembe jutott, hogy jó lenne, ha ezt többen hallanák".
Az otthonszülés hazai úttörőjének, Geréb Ágnesnek a három héttel ezelőtti letartóztatása adta meg a végső lökést az élmény színpadra viteléhez, de az előadás nem róla szól, és megállná a helyét akkor is, ha nem volna az apropó. Azért Geréb finoman, jelzésszerűen végig jelen van: a történetekben újra és újra felbukkan egy Ági nevű szülésznő, és mindenki tudja, kire és mire kell gondolni, amikor az előadás végén Bognár Szilvia és Korpás Éva dalra fakad, és elénekli az Imhol kerekedik egy fekete felhő kezdetű népdalt ("... ha kérdik hol vagyok, mondd meg, hogy rab vagyok"). Ez talán már kissé túl direkt is, de működik: most már tényleg elerednek a könnyek, a színpadon és a közönség soraiban is.
Fullajtár Andrea, Korpás Éva és Jordán Adél | Fotó: Horváth Nóra |
Sajnos az előadást csak egyszeri eseménynek szánták, ami érthető, bizonyára nehéz ennyi neves színészt egyeztetni, de az előadáson készült hangfelvétel máris meghallgatható, hamarosan pedig a videofelvétel is felkerül a Színház TV oldalára.