Ascher Tamás: Cate Blanchett-tel vitatkoztam legtöbbet

Lenyűgöző színészgárdát vezényelt Ascher Tamás sydney-i Csehov-rendezésében: Cate Blanchett, a Mátrix Smith ügynökeként híressé lett Hugo Weaving és a Moulin Rouge musical hercegét alakító Richard Roxburgh voltak az ausztrál Ványa bácsi sztárjai. A november közepén bemutatott előadást ünneplik az ausztrál lapok, a jegyek hónapokkal előre elfogytak. Ascher Tamást kérdeztük arról, hogy jött ki a világsztárokkal és hogy mi is volt azokkal a sokat dicsért döglegyekkel. Kiderült, Cate Blanchett-tel pont úgy kell bánni, mintha Básti Juli lenne.

"Természetesen nincsenek idomított legyek az előadásban" - mulat Ascher Tamás, mikor a kritikákban sokat emlegetett legyekről kérdezzük. "Az irgalmatlan hőség és a kicsit piszkos, poros vidéki lét ábrázolására a darab elején idegesítő rovarzümmögést használtunk. Csodálatos volt a zeneszerzőm, több éjszakát töltött el azzal, hogy a világ összes legye közül válogatott. A végén azt mondta, hogy amit hallani lehet, hat különböző légy, hat különböző személyiséggel. Valóban, a hirtelen átszálló légy vagy a fül mellett elröppenő légy zümmögését is meg lehet különböztetni."

És a hat hangszínben zümmögő légykórus csak az egyik attrakciója volt Ascher Tamás ausztrál Ványa bácsi-jának, amelyet az Oscar-díjas Cate Blanchett és férje által 2008 óta irányított egyik legnagyobb ausztrál társulat, a Sydney Theatre Company állított színpadra. A házaspár két év alatt új életet lehelt a színházba: felkérték rendezni Steven Soderberghet (Ocean's Eleven, Erin Brockovich) és Philip Seymour Hoffmant is. Ascher Tamás meghívása is ebbe a sorba illeszkedik: a magyar rendezőt világszerte jó nevű Csehov-interpretátorként ismerik. Ascher híre és a szupersztár színészek miatt a Ványa bácsi a sydney-i színházi évad egyik legjobban várt előadása volt.

"Nem én voltam az első számú célpont, hanem Declan Donnellan angol rendező, aki már többször vendégszerepelt együttesével Sydney-ben" - meséli Ascher. "Donnellan nem tudta elvállalni az előadást, és engem ajánlott." Az ausztrálok már ismerték a magyar rendező nevét, hiszen két évvel ezelőtt a Katona József Színház szintén Ascher rendezte Ivanov-ja szerepelt a sydney-i színházi fesztiválon. "Cate Blanchett nem látta az Ivanov-ot, de az előadás híre hozzá is eljutott. Hatszor vagy hétszer játszottuk, és tényleg nagy sikert aratott" - mondja Ascher az Ivanov-ról. "Azt mondták nekem, hogy valamiért Ausztráliában a rendezők nehezen boldogulnak Csehovval. Úgy gondolták, talán én érdekesebb előadást csinálok."

Úgy tűnik, tényleg sikerült Aschernek meglepnie az ausztrálokat. Legalábbis a kritikák ezt mutatják: szinte mindegyik felemlegeti az előadás szokatlan szcenikáját. Ascher Tamás itthonról vitt magával látványtervezőket: Khell Zsolt fából készült dohos, kopár falakat emelt a színészek köré, Szakács Györgyi pedig elegáns, csillogó ruhákba bújtatta Cate Blanchettet, bánatos-gyűrött vidékiesbe a többieket. A színpadon elszórt ötvenes-hatvanas évekbeli tárgyakat Ascher Tamás találta ki.

A színházi előadáshoz készült előzetes

"Nem a korszerűség rémült hajszolása miatt rendeztem így, és nem is képzeltem azt, hogy ezzel értelmezem át Csehovot" - magyarázza Ascher. "Egyszerűen csak szerettem volna a túlságosan is emblematikussá vált orosz zsánerelemeket elkerülni. Nem akartam hintát, sem szamovárt, se nagy kontyos női frizurákat" Az ötvenes-hatvanas éveket apró, jelzésszerű tárgyak idézik meg: a sarokban régi hűtő áll, Tyelegin tranzisztoros rádión babrál, Asztrov belépésnél motoros sisakot lenget, és jellegzetes stílusú teáskanna áll az asztalon. "A megfelelő időbeli távolságot kerestem" - mondja Ascher, amikor arról kérdezzük, miért pont az ötvenes éveket választotta. "Már idegen, de még ismerős - és semmiképpen sem a tradicionális Csehov-képzeteket kelti."

Erre rögtön azt tippeltük, hogy Ascher, aki már az Ivanov-ban is lepukkant kultúrházdíszlettel teremtett szocreál atmoszférát, most is a diktatúra levegőjét akarta Sydney-be csempészni. De kiderül, rossz felé tapogatózunk. "Ez az előadás inkább az 50-es, 60-as évek amerikai és ausztrál filmjeiben látható falusias, vidékies farmvilágot akarja felidézni."

Hugo Weaving (Asztrov) | Fotó: Lisa Tomasetti

"Lehetne egy isten háta mögötti birkatelep, izzadságszagú, sörben ázott birkanyírókkal" - olvassuk egy ausztrál kritikában, ezek szerint értette a közönség, mit akar a rendező. A hatást egyébként az új fordítás és egyes szereplők ausztrál akcentusa is erősíti. A színház másik vezetője, Cate Blanchett férje, Andrew Upton készített új fordítást. "Ez egy kicsit ausztrálabb szöveg, nem az az általános brit" - mondja róla Ascher Tamás. "Az angol fordítók hajlamosak slágfertig, olajozott társalgási mondatokat gyúrni a tömörebb, szaggatottabb, töredezettebb Csehovból." Upton javaslata volt, hogy két szereplő, a dadus és Szonja, akik már régóta élnek vidéken, erős ausztrál akcentussal beszéljenek, míg a városból érkező, elegáns Szerebrjakov és Jelena pallérozott brit dialektusban kommunikálnak."

Mint kiderült, a főszereplőket nem Ascher Tamás választotta; a legnagyobb sztárok már megvoltak, mire ő nyáron a castingra Ausztráliába érkezett. Nem csoda, hogy a szereposztástól elaléltak az ausztrálok: Cate Blanchett játssza Jelenát, az idős és nyűgös író gyönyörű, fiatal feleségét, aki a vidéki unalomban hirtelen lángra lobban a doktorért. A doktor szerepét kapta Hugo Weaving, akit a legtöbben Smith ügynökként ismernek (nyakkendő és öltöny nélkül, szakállal alig lehet felismerni). Az ausztrálok másik büszkesége, Richard Roxburgh alakítja a címszereplő, fásult Ványa bácsit. "Akik a kisebb szerepekre jelentkeztek, ők is a legnépszerűbb művészek közé tartoznak, például a két színésznő is, aki a dadát és az anyóst játssza."

Sandy Gore (anyós) és Richard Roxburgh (Ványa) | Fotó: Lisa Tomasetti

"Az ember, amikor elkezd próbálni egy új társulattal, nagyon gyorsan megérzi, melyik színész melyik archetípust képviseli" - magyarázza Ascher, mikor azt kérdezzük, hogy boldogult a vadidegen társulattal - "Ráismer arra, hogy az adott színész Magyarországon kinek felel meg körülbelül. És akkor felfogom, hogy Cate Blanchettre úgy kell odafigyelnem, mint ahogy Básti Julival beszélgetnék idehaza. És így már minden rendben van. A színészek mind karakteresen valamilyen állatfajták; az ember tudja, hogy ez vaddisznó, amaz őzike, zsiráf, kisegér... És ha megvan a beazonosítás, az ember a világ minden pontján boldogul."

Ascher látta ugyan korábban a színészeket filmekben, de ez szerinte az égvilágon semmit nem jelentett a színpadi rendezés szempontjából. "Láttam Hugo Weavinget mint Smith ügynököt a Mátrix-ban és mint tündérkirályt A Gyűrűk Urá-ban, sőt a Priscilla, a sivatag királynőjé-ben is láttam, ahol furcsa nőimitátort alakított. Láttam, hogy jó színész, de ennyi. Színpadon nem láttam egyiküket sem, így a gondolataim az előadásról a próbán kellett, hogy megszülessenek, amikor élőben láttam őket dolgozni."

Richard Roxburgh (Ványa) és Cate Blanchett (Jelena) | Fotó: Lisa Tomasetti

"Természetesen az első perctől kezdve láttam, milyen elsöprően jó színésznő" - meséli Ascher Cate Blanchettről. "De az, hogy filmsztár, csak az első nap érdekes. Aztán felveszi a próbaruhát, és ugyanúgy szembekerül a feladatokkal, mint minden más színész." "A legtöbbet Cate Blanchett-tel és Hugo Weavinggel vitatkoztam" - mondja Ascher. "Az angolszász színjátszási kultúrában kevéssé van jelen a csend mint színpadi hatáselem. És nagyon sokszor volt probléma, amikor azt kértem, hogy most legyen egy tétova hallgatás, egy töprengő vagy gyötrődő elbambulás. Ezektől a csendektől ők gyakran megriadtak, úgy érezték, hogy ez unalmas, nem értették, hogy ez miért kell. Elsősorban sztanyiszlavszkijos (vagyis a beleélésen alapuló - szerk.) elemzést vártak tőlem, és minden ponton, ahol egy kicsit máshogy közelítettem meg a dolgot, magyarázatot követeltek. De ezek a harcok tartalmasak, izgalmasak. Egy békés, barátságos próbafolyamat sokkal aggasztóbb lett volna."

A próbák hét héten át tartottak, és Ascher szerint a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy színpadon csak kilenc napot volt alkalmuk próbálni. Az ausztrál színészek ehhez vannak hozzászokva, de a magyar rendezőnek ez kevés volt. "Jó a próbaterem, de legalább két hetet kell eltölteni a színpadon. Így aztán egy kicsit furcsán éreztem magam, de a premierre végül is eléggé érvényes előadást produkáltunk."

Azt is megtudtuk, Aschernak tolmács segített az instruálásban. "Szükség volt rá, mert komplikált mondatokban fogalmazok, és abba szeretek még egy kis viccet is belevinni. A dramaturgom, Lengyel Anna bravúros tolmács, egy idő után nem is észlelték a színészek, hogy nem egymással beszélünk. Aztán amikor leültünk egy pohár borra vagy cigarettára, akkor merészeltem én is angolul beszélni a magam meglehetősen gyatra stílusában, és az legtöbbször meglepően hatásos volt. Személyesen elmondva az instrukciókat nagyobb sikert értem el, mint máskor."

Anthony Phelan (Tyelegin) és Jacki Weaver (dadus) | Fotó: Lisa Tomasetti

Nem mondja ki nyíltan, de nagy kedvence a dada volt. "Egy Csehov-darabnál minden szereplő nagyon fontos, még az is, akinek csak egy mondata van, így szükséges feltétel, hogy a rendező mindannyiukat nagyon szeresse. De akivel egy szó vitám nem volt, mert mindent azonnal értett, az a dadust játszó Jacki Weaver volt." A Szonyát játszó színésznőre is büszke, mivel ő választotta ki a szerepre. A fiatal Hayley McElhinney-t az előadás egyik nagy meglepetésének tartja sok kritika. "Kevésbé híres, mint a többi színész, de teljesen felnőtt a társulathoz, ő is ugyanazzal a magabiztos érzékenységgel és intenzitással vett részt a produkcióban, mint az ismertebbek."

VISSZHANG AUSZTRÁLIÁBÓL

"Ragyogóan friss, vicces és megrendítő" - ezekkel a szavakkal ünneplik az ausztrál lapok Ascher Tamás sydney-i Csehov-rendezését, amelyet 2010. november 13-án mutattak be a Sydney Theatre-ben. "Minden egyes színész játéka kivételes, élükön Hugo Weavinggel a kiégett doktor és környezetvédelmi harcos szerepében" - írja a Sydney Morning Herald. "Cate Blanchett árnyaltan és viccesen adja vissza Jelena ellentmondásos érzelmeit, mindent belesűrítve abba a mozdulatba, ahogy kezéből szótlanul képzeletbeli pisztolyt formáz Szerebrjakov háta mögött. Búcsújelenetük Asztrovval egy mini romkom-mesterképző."

"Cate Blanchett könnyedén fordítja át a gondosan megtervezett és aprólékosan kidolgozott alakítást meggyőző természetességbe. (...) Könnyű megérteni, miért tartják nagyra. Magára ölti karakterét, azt az affektált és gőgös méltóságot, amely más, fejedelmibb szerepeiből lehet ismerős, de közben pontosan tudja, hogyan és mikor kell megmutatnia sérülékenységét." "Jégkirálynő, aki megolvad az orvos mágnesességétől" - írja a Curtain Call nevű színházi magazin.

Richard Roxburgh (Ványa) és Hugo Weaving (Asztrov) | Fotó: Lisa Tomasetti

"Weaving és Roxburgh az előadás nyertesei, legalábbis a férfiak közül" - írja egy másik kritikus - "mindketten tobzódnak a szerepükben (...), a színészkedés erőltetése helyett hagyják, hogy a darab mágiája lépjen működésbe." Volt olyan kritikus, aki szerint Hugo Weaving túlmozogta az előadást: "mintha Mick Jagger találkozna Muhammad Alival".

Az Australian az előadás komikus vonásait emeli ki: "A darab hősei mind borzasztó rinyagépek: önzők, túldramatizálják szánalmas kis szenvedéseiket, folyamatosan szerelembe esnek, vagy éppen meg akarják ölni egymást. Ebben az előadásban viszont olyanok, mint egy csomó izgatott, idegesítő gyerek (...). Mikor könnyekben törnek ki - amit gyakran tesznek -, neked nevetned kell." Csehov könnyedebb értelmezésének más kritikus is örült: "Nagy öröm volt látni, hogy kihozták a Ványa bácsi-ból a humort, és nem esetlen tragédiaként játszották, ahogyan általában értelmezik a darabot."