Máté Gábor: A politika a színházi embernek játszma

Februártól Máté Gábor veszi át az ország legjobb hírű színtársulatának, a Katona József Színháznak a vezetését. Kedvünkért "drámai szempontból" elemezte a Nemzeti Színház körül kialakult helyzetet, és elárulta, milyen tervei vannak a fiatalok színházba való becsábítására. Szeretne mai társadalmi problémákat feldolgozó darabokat látni színpadon, most is töri a fejét egyen.

- Nyáron azt nyilatkozta, hogy amiben a Katona József Színház igazgatójaként leginkább változtatni szeretne, az az, hogy új nézőközönséget akar behozni a színházba. Kik járnak ön szerint most a Katonába, és kiket hiányol?

- Bizonyos elöregedést érzékelek a Katona közönségénél. Ez nem azt jelenti, hogy nem járnak fiatalok a Katonába, de felteszem, akik közülük ma színházba járnak, azok nem elsősorban a Katonába járnak. Ezt tudomásul kell venni, nyilvánvalóan így van. Közben én meg azt gondolom, hogy a fiataloknak, akik a színházzal mint olyannal ismerkednek, ott van a helyük a Katonában. Pontosabban: azt szeretném, ha ott lenne. És erre irányuló lépéseket fogok tenni.

- És ön szerint hova jár akkor a fiatal közönség, melyik színházakba?

- Főleg sehova. Illetve színházba inkább nem. Úgy látom, hogy az alternatív próbálkozások - amelyek tényleg izgalmas műveket hoznak létre -, elcsábították és elszoktatták a közönség egy részét a Katonából. Akik Pintér Bélára járnak, azok meg vannak azzal elégedve, nem gondolják, hogy nekik más színházakkal is kísérletezniük kéne. Ugyanígy annak idején a Krétakör felbukkanása és regnálása a magyar színházi életben szintén vonzott el közönséget a Katonából. Vagy ez idő alatt be se szoktatódtak. Előrefele kell menni. Nem is azt kell megoldani, hogy azok, akik nem járnak a Katonába, kezdjenek el járni, hanem azt kell elérni, hogy a felnövő generációk tudjanak a Katonáról.

- Amikor a Krétakör megszűnt, sok tehetséges, és ahogy ön is mondta, fiatalok körében népszerű színész lett hirtelen munkanélküli. Alföldi Róbert néhány krétaköröst elhívott a Nemzetibe, de a legtöbben maradtak munka nélkül, és nem is gondolnám, hogy azóta megtalálták volna ideális helyüket a színházi struktúrában.

- Sokan közülük határozott, önálló utat kezdtek keresni, ugyanakkor többüket megpróbálta a Vígszínház beszipkázni. Láng Annamária most a Vígszínház tagja, Gyabronkát is azonnal hívták az Augusztus Oklahoma című előadásba, Nagy Zsolt játssza a mai napig az Othello címszerepét.

- És a Katona?

- Nem lehet a Katonának több jól terhelhető és jó színészét olyan helyzetbe hozni, hogy csupán azért, mert azt gondoljuk, hogy másutt is vannak jó színészek, azokat odahozzuk, és így a Katonában dolgozó színészek szereplehetőségeit csökkentjük.

Máté Gáborral a rendező törzshelyén, az Alibi kávézóban beszélgettünk

- A Katonának egyik nagy erőssége a társulata, ami kicsit olyan, mint az egymás vállára kapaszkodó artisták csoportja. Kivenni egyet nehéz.

- Meg nálunk ez a kivevés nem szokás.

- De ezt azt is jelenti, hogy néha tehetséges emberekről is le kell mondania, mert például azt a típust már egy másik színész képviseli a színházban?

- Természetesen történt már ilyen, nem is egyszer. Ilyenkor fáj a szívem, de lehet, hogy azért jobban fájna, hogyha valaki ettől a Katonában rosszabb helyzetbe kerülne.

- Nagyon zárt a Katona társulata.

- Zárt, zárt, de azért mindig van valami, ami ennek a zártságát megbontja. A színházi gondolkodás és ízlés az, ami zárja ezt a kört. Lehet valaki jó színész, ám gondolkodása és ízlése eltérő a miénktől.

- Ezt a zártságot akkor egyértelműen előnynek tekinti?

- Feltétlenül.

Először készít egy előadás előkészületeiről werkfilmet a színház (Szirénének)

- De egy idő után unalmas mindig ugyanazokkal játszani? Még ha jó is a közösség. Udvaros Dorottya egyszer azt mondta, azért ment el a Katonából, mert megelégelte ezt a zártságot.

- És leszerződött egy olyan színházba, ahol azonnal a régi katonás kollégák vették körül. Ezzel együtt megértem azt az embert, aki ezt megelégeli, sokfélék vagyunk, van, aki egész életét budapesti lakosként ugyanazon a környéken éli le, más többször is környezetet cserél. A jelen egyébként egy nyitott színházat mutat, sok a fiatal. Nádas Péter darabjában például énekesnők, színművészetisek, és Herczeg Adrienn is próbál, Dömötör András rendez.

"Szabadabban szeretnék gondolkodni"

- A Cigányok kockázatos vállalkozás volt. Lehet arra számítani, hogy a következő időszakban, amit ön mint igazgató is meg fog határozni, több ehhez hasonló, konkrét társadalmi problémákat boncolgató kísérletet fogunk látni? Ha összehasonlítjuk a klasszikus darabokkal, azért ez mégis csak más irány.

- Természetesen örülnék, hogyha kifejeződne, hogy én vezetem ezt a színházat. Vonzódásom a kortárs és különösen a kortárs magyar drámák iránt nyilvánvaló. Eddigi munkáim többségét is ez a vonal teszi ki. Lazább kirándulásaim a színházi műfajokban is inkább egy kevésbé klasszikus utat mutatnak. De hogy ez határozottabb irány lenne, azt túlzás lenne állítani. Főleg azért, mert Zsámbéki jelenléte rendezőként ugyanolyan fontos lesz a színházban, mint eddig volt. Ascher és Gothár munkái is ugyanúgy megjelennek. Ugyanakkor természetesen szeretném, ha a fiatal társulat is megtalálná a maga fiatal rendezőjét. Szabadabban szeretnék gondolkodni arról, mi a színház. Dinamikus és helyenként progresszívabb dolgokat szeretnék a színpadon látni.

- Friss irányt képviselt a színházban Bodó Viktor, aki aztán elment a Katonából. Megpróbálta őt visszahívni vendégrendezőnek?

- Nincs múlt idő. Február elsejétől vagyok a Katona igazgatója. Korai lenne erről beszélni. Nagyra tartom Bodót. Bodó Viktornak dolgoznia kell.

- Úgy általában, vagy a Katonában?

- Általában is dolgoznia kéne ebben az országban. Ő jelentős alkotó a színházi világban. Lehetetlennek látom ezt a helyzetet, ahogy ő illetve ők (Bodó Viktor társulata, a Szputnyik - a szerk.) most léteznek.

Bodó Viktor katonás rendezése, a Ledarálnakeltűntem öt éve műsoron | Fotó: Varga Imre

- Ön szerint csak anyagi okok miatt dolgozik külföldön Bodó Viktor?

- Nem elegendő az az anyagi keret, amivel itt rendelkezik, és hogy biztosítsa saját létezésüket, olyan előadásokat rendez külföldön, hogy ki tudja vinni a saját társulatát. Ő most annyira kelendő - főleg német nyelvterületen -, hogy ezt megteheti. És miután megteheti, ez átrajzolja az ő színházról való gondolkodását. Hogy hogyan kell, és mit kell csinálnia. Én nem hiszem, hogy ez neki pont jó lenne. Ugyanakkor ez olyan csapdahelyzet, amit ő létrehozott, hogy kénytelen ebben dolgozni. Miközben nagyon nagy dolog, hogy valakit a világ elismer - majd bolond lesz nem csinálni.

- Ezek szerint hívta őt vissza a Katonába.

- Úgy volt, hogy az előző évadban rendez nálunk, de ez akkor lekerült a műsortervről. Ő maga is el szokta mondani, hogy színházi előadásokat létrehozni a Katonában tanult meg. A Katona kiszolgáló személyzete, színészei és társulata optimális közeg volt a számára, ahol fiatalemberként az ábécét tanulta meg. A Katona színészei is úgy gondolnak rá, mint akivel szeretnének még találkozni. Én is azt gondolom, hogy roppant hasznos lenne a Katona József Színháznak Bodó Viktor jelenléte. A történet tehát feltűnően egyfelé tart, hogy úgy mondjam.

- Az előadásai nagy vitákat gerjesztettek.

- Ez nem baj.

"Sokszor, sokféleképpen buktattak meg már igazgatókat"

- A Katona ön szerint védve van az olyan támadásoktól, mint ami a Nemzeti ellen indult novemberben? Önöknél is van szex a színpadon.

- A politikát a színházi embernek úgy kell kezelni, mint egy játszmát. A tétje az, hogy az a munka, amit folytatunk, megmaradhasson. A színházak általában nincsenek ugyanabban a helyzetben, mint a Nemzeti Színház. A Nemzeti Színház mindig a politika terepe volt, sohasem sikerült függetlenednie tőle. Sokszor, sokféleképpen buktattak meg már igazgatókat. Elég, ha a Nemzeti Színház fölépülésének körülményeire gondolunk. Óvatos ember kikerüli az ilyen felkéréseket.

"Mindenki bólogatott"

- Mint például a Nemzeti igazgatójának lenni?

- Igen. Én a Nemzeti Színházat főleg szakmai terepnek szeretem látni, és nem politikainak, de naivitás lenne azt gondolni, hogy tud nem politikai terep lenni. Ráadásul, ha jól vagyok tájékozódva, ez nemzeti intézmény, ilyen értelemben ez alá is húzza azt a funkcióját, ami jogosítványt ad a politikusoknak, hogy ebbe ők határozottabban beleszóljanak.

- Vannak speciális feladatai ön szerint a Nemzeti Színháznak? Nemzeti hagyomány vagy a nyelv ápolása?

- Azért nehéz erről beszélni, mert éppen akkor kötöttek bele a Nemzeti Színház mostani vezetőjébe, mikor ő leginkább ezt a feladatát igyekszik teljesíteni. Magyar évad van a Nemzeti Színházban, tavaly bemutatták a Bánk bánt, ráadásul egy vonzó előadásban, ami a mai fiatalemberek számára is feldolgozható élménnyé teszi a Bánk bán drámai világát. Alföldi most készül Az ember tragédiája megrendezésére. Tehát éppen azt a két darabot játsszák vagy fogják játszani, ami általában fő darabja szokott lenni a Nemzeti Színház repertoárjának. A baj inkább az, hogy a Nemzeti vezetője ellen hecckampány folyik. Nem elég, hogy a politika beleszól, amiről tudjuk, hogy szokott ilyet tenni, hanem ezenkívül egy nemtelen válfaja zajlik a beleszólásnak. Ami főleg azért megdöbbentő, mert egy parlamenti felszólalás mutatta ki a mai politika kultúrában való tájékozatlanságát. Egy interpellációra az egész ház bólogatott. Senki nem jelezte, hogy a János vitéz női hősét nem Juliskának, hanem Iluskának hívják. Bólogató fejeket láttam. Sem a viszontválaszban, sem egyéb felszólalásban senki nem korrigálta ezt az ostoba tévedést.

"Soha nem leszek a Nemzeti Színház igazgatója"

- Eljátszott azzal a gondolattal, hogy mit tett volna, ha ön a Nemzeti igazgatója, és ön kap levelet a román nagykövetségtől, hogy ebben és ebben az időpontban szeretnék kibérelni a színháztermet?

- Ebben az esetben én biztos körültekintőbben jártam volna el. De ez nem fordulhat velem elő, mert soha nem leszek a Nemzeti Színház igazgatója. Miután színházi ember vagyok, szokásom egy cselekedetet elemezni drámai szempontból. A támadás olyan helyről érte Alföldit, ahol fogalmuk sincs, mi zajlik ebben a színházban. Andrei Serban, aki a világ egyik legelismertebb színházi rendezője, román ember. Nyilvánvalóan a Három nővér rendezése közben számos román illető megfordulhatott a közelében. A magyar-román kulturális kapcsolatok ez alatt az időszak alatt természetes módon felerősödhettek a Nemzeti Színházban. Nyilván az a fajta eufória, amelyet művészi értelemben érezhetett a társulat - hogy egy elismert rendezővel, jó hangulatban, erős művészi céllal létrehoznak valamit -, tompíthatta Alföldiben a körültekintést mint szükséges vezetői tulajdonságot, és így belesétált ebbe a teljesen nyilvánvaló csapdába. Természetesen tiszteletben kell tartani azoknak az érzelmeit, akiket ez sért, és föl lehet úgy fogni, hogy ez az egész országot sérti, de az a baj, hogy emögött is nagyfokú tanulatlanság és saját történelmünk tisztába nem tétele húzódik. Ez az elhallgatásból, az elhallgattatásból következik, elmúlt száz évünk furcsa történelmi helyzeteiből. Sok a kibeszéletlenség. Ez egy hatalmas kupac, innen kipiszkálni a jót, és megfelelő vonalra állni nagyon nehéz, és főleg nem a Nemzeti Színház igazgatójának a feladata.

- Mit gondol, a fővárost is utoléri a vidéki színházak élén az elmúlt két évben lezajlott politikai színezetű igazgatóváltási hullám? A Centrál Színháznál majd kiderül?

- Nem tudom, semmilyen sejtésem sincsen. Én főleg azzal foglalkozom, hogy most fogom elkezdeni ezt az időszakot. Egyhangú szavazattal kerültem a Katona József Színház élére, demokratikus úton. A pályázatomat megírtam, elbírálták, majd a Fővárosi Közgyűlés megszavazott a funkciómba.

"Optimista vagyok"

- Azóta már egy másik Fővárosi Közgyűlés van.

- Igen, de az akkori felállás is ellenszavazat nélkül választott meg, tehát nem volt olyan jel, hogy politikai szándék lett volna a szavazás mögött.

- És optimista, hogy más fővárosi színházaknál is inkább a szakmai szempontok fognak nyomni a latban?

- Optimista vagyok, igen. Amúgy nem vagyok optimista alkat, de remélem, hogy ebben az esetben ez lesz a meghatározó.

"A színház lehetőség, hogy a kultúra megtapadjon a fiatal emberekben"

- Mik a tervei az új nézőközönség meghódítására?

- A leghatározottabb kísérletünk az ifjúsági programunk, amit tavasszal indítunk el. A fiatalok színházba szoktatását ma a tanárok nem végzik el - tisztelet a kivételnek. Már egy magyartanár számára sem annyira nyilvánvaló, hogy színházba kéne járni, vagy hogy ez is egy lehetőség lenne, hogy a kultúra megtapadjon a fiatal emberekben. Ezt a feladatot a színháznak fel kell vállalnia. Mi úgy próbálkozunk, hogy érdekeltté akarjuk tenni a fiatalokat a színházba járással és a színdarabok szeretetével kapcsolatban. A repertoáron lévő darabokkal való foglalkozást interaktívvá tesszük például.

- Voltam már katonás nyílt próbán, nagyon érdekes volt. Ilyesmire gondol, csak diákoknak szervezik?

- A nyílt próbákat biztosan megtartjuk, de lesz kifejezetten iskoláknak szóló program is. 160 iskolát kerestünk meg, és ennek 10 százaléka jelzett érdeklődést. Különböző osztályok, csoportok lesznek összeeresztve, akik egy-egy darabbal kapcsolatban kapnak feladatokat. Egy időre ők is tevékeny részesei lesznek a színházunknak. A Végh Ildi dramaturg által kidolgozott sorozat 12 előadásból áll. A vége felé már a diákok maguk is színházat fognak játszani azoknak a színészeknek az irányításával, akik az adott produkcióban részt vesznek. Reményeink szerint ezalatt a fiatalok a színházi előadásokról való gondolkodás képességét fogják elsajátítani. A Golden Dragon-nal kezdjük ezt.

Hajduk Károly a Golden Dragon-ban | Fotó: Dömölky Dániel

- Ez úgy hangzik, mint egy színházi workshop gyerekeknek. A Katona nekiállt kinevelni az új közönségét?

- Kénytelenek vagyunk. Az a fajta munka, amelyet befelé folytattunk, a társulatépítés kellő és alapos volt, ennek eredményei meg is látszanak, de ugyanakkor nem törődtünk azzal, hogy ez kifelé is elég érdekes-e. Bíztunk abban, hogy a minőség elég a bevonzáshoz. PR- és marketingszemléletben végesek a lehetőségeink.

- Ezt hogy érti?

- Olyanokra gondolok, mint hogy változtassunk-e logót, ki legyen-e az utcára írva krétával, hogy Katona arra, vagy feltűnni tévében, internetes oldalakon. Úgy érzem, hogy ez véges, mert hatalmas a túltermelés. A néző vakká válik, nem lát ki a sok ajánlatból. Az ember vesz egy programújságot, kinyitja, és beleőrül. Olyan, mintha egy szemeteskukában turkálnánk, és reménykednénk, hogy valaki kidobott valami értékesebb dolgot is. Kulturális szemetelés folyik. Ahogy vannak plázák és McDonald'sok, úgy a kultúrában is megvan ugyanez.

- Vannak kulturális McDonald'sok?

- Vannak, bőven. És nehezen találják meg az érdeklődők, hogy mi a valóban értékes. Ráadásul a kereskedelmi televíziók ízlésén, pontosabban ízléstelenségén nőnek fel az emberek egész fiatal kortól. Ha valaki 10-15 éven keresztül az értéktelent szokja meg, nem fogja felismerni a nehezebben érthetőben az értéket.

"Székely Gábor távozása törés volt"

- A Katona kétségtelenül jelenség a színházi életben, de ha jól tudom, ez nem volt mindig ilyen magától értetődő. Milyen volt például a Katona helyzete, amikor Székely Gábor kilépett, és megalapította az Új Színházat?

- A Katona történetét úgy kell elképzelni, mint küzdelmes időszakok sorozatát. Megalakulásakor a Katona kényelmes helyzetben volt, a kuriozitásánál fogva. Olyan emberek dolgozhattak együtt, akik egymást választották. Ez a szocializmusban, amikor szinte minden szerveződés felsőbb elhatározásra született, ünnepi időszak volt. A Katona az első pár évében a magyar értelmiség és a színházba járó közönség számára valódi unikum volt. Az volt a kérdés, hogy ez meddig tartható. Szokták mondani, hogy hétévenként vannak a problémák a párkapcsolatokban és egyéb helyeken is. Én úgy látom, hogy az első törés az volt, amikor Székely Gábor elhagyta a színházat. A Katona úgy indult, hogy "a két Gábor" színháza. (Székely Gábor Szolnokról, Zsámbéki Gábor pedig Kaposvárról érkezett a fővárosi Nemzeti Színházba, hogy az ott folyó szakmai munkát megtermékenyítsék, és amikor ez a Nemzetin belül nem sikerült zökkenőmentesen, 1982-ben megalakíthatták az önálló Katona József Színházat a Nemzeti addigi kamaraszínházában - a szerk.).

Kép a Katona egyik emlékezetes előadásából, az 1986-ban bemutatott Csirkefej-ből

- Ez a törés konfliktus eredménye volt, vagy csak annyiról volt szó, hogy Székely Gábor kapott egy szakmai lehetőséget, hogy megalakíthatja az Új Színházat?

- Nem, a lehetőséget csak később kapta. Az 1994/1995-ös szezon volt az első Új Színház-as szezon. Mindenki megdöbbent Székely kiválásakor, de ennek kívülről látható jele nem volt. Nyilvánvalóan amikor Gábor elindította az Új Színházat, bizonyos katonás színészeknek Székely Gábor szerződést ajánlott, és jó pár színészünk elment, méghozzá meghatározó és jelentős színészek. Ha azt nézzük, hogy elment Csomós Mari, Udvaros Dorottya, Sinkó László, Cserhalmi György, akkor nem lehet azt mondani, hogy itt nem történt semmi. Blaskó Péter is ekkor távozott, igaz, ő végül nem az Új Színháznál kötött ki. Újra kellett építeni a társulatot. Ez több mint tíz évig tartott. Tehát nem mélypontok ezek, hanem természetes hullámvölgyek, amelyek nem is az előadások minőségére, hanem inkább a társulat alakulására voltak hatással. Azt gondolom, a társulat most erősebb, mint mondjuk hét vagy nyolc évvel ezelőtt.

- Lehet tudni, miért hagyta ott Székely Gábor a Katonát?

- Nem tudom pontosan megmondani, nem voltam ott az első időszakban. Amikor én Kaposvárról a Katonába jöttem, Székely Gábornak volt még két rendezése, mindkettőben játszottam. A Catullus az egyik legjobb munkája volt Székelynek, lehet mondani, az egész rendezői pályáján. Ha művészi probléma volt is, ezt az előadásokból nem lehet kimutatni. Tehát nem állíthatjuk, hogy a Catullus vagy az azt követő A mizantróp váltotta ki ezt a döntést. Értelmezésem szerint ők meghatározó alakjai a színházművészetnek. És amennyire törvényszerű és természetes az ő együttlétezésük, ugyanilyen törvényszerű és természetes a különválásuk. Két olyan emberről van szó, aki szereti a maga képére formálni a színházat, ahova tartozik.

Részlet a Katona József Színház Három nővér-éből

- Mely színházi előadásokkal lehetne ön szerint jól bemutatni a Katona eddig történetét?

- Zsámbéki úgy fogalmazta meg ezt egy interjúban, hogy nagy színészek jelenléte köré lehet vonni ezeket az előadásokat. Ha a régi Katonára gondolok, és azt mondom, Három nővér, akkor az elválaszthatatlan az abban játszó színészektől. Ha azt mondom, Übü király, az a Sinkó- és Básti Juli-korszak. Ha azt mondom, A revizor, akkor az Blaskó Péter Katona József Színház-beli időszaka. Ha a Platonov-ról beszélünk, az a Balkay-, Básti Juli-, Szirtes Ági-, Udvaros Dorottya-korszak. De Cserhalmiról is beszélhetnénk, akár a Manó-t, a Menekülés-t, a Coriolanus-t is idevehetjük.

- Most melyik korszakban van a Katona?

- Az Ivanov köthető Fekete Ernőhöz, Bezerédi Zoltánhoz, a Médeia Fullajtár Andreához, A talizmán Nagy Ervinhez. Ha a Portugál sikerét vesszük, akkor Szirtes Ági, Varga Zoli. Varga Zoli már nincs a társulatnál, de ez az előadás még a mosthoz köthető. És ugyanúgy a többiek is, Pelsőczy Réka, Lengyel Feri, Bán Jani, Csuja Imre akik ezt az előadást létrehozták. A többi előadásról nem tudok beszélni, még nagyon közel van.

Kép az Ivanov-ból, Fekete Ernő jobb oldalon ücsörög | Fotó: Szilágyi Lenke

"A társulati rendszer a saját sírját ássa"

- Színházakkal kapcsolatban az a legfurcsább élményem, hogy mennyire más mindegyiknek a közönsége. Ez önnek is feltűnt? Hova szokott járni színházba?

- Egyre nehezebben jutok el más színházakba, de szoktam járni, van rá hajlamom. Különböző tanítványaimat is meg kell néznem. Az Örkény Színházban szinte minden előadást látok, Egerben nagyon sokat dolgoztam, ott is sokat néztem, alternatívok közül Pintér Bélát mondhatom, hogy ismerem, igyekszem a Komát is figyelni. A többi színházba is járok, ha érdekel az előadás, vagy azért, mert valaki miatt meg kell néznem.

- Egy interjúban azt sugallta, igazgatóként szigorúbb akar lenni a színészeivel, és nem fogja őket engedni máshol játszani. Egészen pontosan azt mondta, "azt a tehetségmennyiséget, ami felhalmozódott nálunk, szeretném ott látni és nem más helyeken." Közben viszont a Katonának is jót tesz, ha Fekete Ernőt és Keresztes Tamást más típusú közönség is megismeri, nem?

- Nem tartom jónak, hogy mindenki mindenfelé van. Ez felborítja a társulati rendszert, és akkor azoknak lesz igazuk, akik azt mondják, hogy a társulati rendszer csak arra való, hogy egzisztenciális biztosítékot adjon. Meggyőződésem, hogy a társulati rendszer nem arra való, hogy én valahol szerződésben vagyok, ott kapom a fizetésemet, de amúgy meg azt csinálom, amit akarok. Fekete Ernő 14 éve volt a Katona tagja, mire egyszer elment a Vígbe Jágónak. Ezt normálisnak, egészségesnek és hasznosnak tartom. De a folyamatos jövés-menés teljesen felismerhetetlenné teszi a színházak arculatát. Hiszen ha egy színész mindenhol van, akkor miért menjek el az anyaszínházába őt látni? Ráadásul olyan fokú káosz alakul ki a színészek kiadatása, egyeztetése körül, hogy a műsorpolitikát rég nem az határozza meg, hogy egy adott művészi közösség milyen előadásokat szeretne játszani. Amit a művészeti titkároknak a havi összegyűlése létrehoz, az a műsorterv. Ez egy katyvasz! A társulati rendszer a saját sírját ássa. Megtörténhet, hogy az egész összeomlik. Erről senki nem szokott beszélni, de ez reális veszély.

Fekete Ernő (középen) a Vígszínház Othelló-jában, Jágóként

- Nem látom, hogy a Katona színészei olyan nagyon kiszökdösnének máshova. Kire gondol?

- Megpróbálom elmagyarázni. Csuja Imre nálunk játssza a Portugál egyik szerepét. Hogy nálunk mikor van Portugál, az attól függ, hogy mikor nem játszik az Örkényben. Gálffi László és Hámori Gabi játsszák a Vígben a Ványa bácsit. Nekünk meg kell néznünk, hogy az Örkény Színháznak mikor van olyan előadása, ahol együtt játszik a Csuja, a Gálffi és a Hámori. Úgy játsszuk a Portugált, hogy Csuja Imrét és Varga Zoltánt, a két vendégművészt ahhoz egyeztetjük, hogy mikor játszik Hámori Gabi és Gálffi László a Vígben.

- Az új színészek meghívása viszont pont arra a problémára megoldás, amiről az elején beszélgettünk, hogy a színházakba mennyire különböző és elszigetelt közönség jár. Például a Víg Fekete Ernő vagy Nagy Zsolt meghívásával más típusú nézőket is bevonz.

- Jobb megoldás szerintem, amit pont Eszenyi Enikő talált ki, a belvárosi bérlet, amivel a Vígszínház, a Pesti Színház, a Katona József Színház és az Örkény egy-egy előadására lehet menni közös bérlettel.

Keresztes Tamás a Centrál Színház Cabaret-előadásában, Konferansziéként

- A közszolgálati televízió új vezetése meghirdette, hogy több színházi közvetítést szeretne sugározni. Sokan utálják a közvetítéseket, szerintük unalmas. Ön is így van vele?

- Igen, de ugyanakkor fontosnak tartom az előadások rögzítését. A Katona kiadott két éve egy DVD-sorozatot tíz előadással. Fontosnak tartottam, hogy legyen ilyen. Mondjuk nekem nincs meg.

- A fejében megvan.

- A fejemben megvan, és az fontosabb. Néha bele-belenézek előadásokba, amit jeles rendezők csináltak egy darabból, mert kíváncsi vagyok, ők mit tartottak fontosnak, milyen volt a vizuális világ, hogy oldottak meg egy-egy jelenetet.

- Nekem például nagyon jó volt, hogy láttam a tévében az egri Csörgess meg!-előadást (Máté Gábor rendezése), mert amúgy nem valószínű, hogy egy előadás kedvéért lementem volna Egerbe.

- Ezt elismerem. A tévében kellenének színházi közvetítések.

Ötvös András, Fenyő Iván, Görög László a Csörgess meg!-előadáson

- Akkor is, ha ön nem nézné meg.

- Igen, akkor is. Ha valahol van egy jelentős előadás, és arra mondjuk tíz ember Nyírbátorban kíváncsi, akkor hogy a fenébe nézze meg?

"A meghatódást el akartam kerülni"

- Miért hagyta ki a Cigányok-ból azt a jelenetet, amikor a mentő nem akar kimenni a cigánysorra?

- A mában játszódó része a Cigányok-nak próbákon formálódó és a dramaturgiát folyamatosan pontosító kísérlet volt. Nagyon sok mindent változtattunk menet közben, jelenetek sorrendjét cserélgettük, kértünk még mondatokat a Grecsótól. Mindig is problémám volt, hogy a darabnak négy vége van. Ez nem jó, azt szeretjük, ha egy vége van. A nyílt próbán nem akartam még kijátszani azokat a kártyákat, amelyekről valójában szól a darab, ezért gondoltam, hogy előadunk egy olyan részt, amely megmutatja, hogyan íródik tovább két szerep, de nem árul el túl sokat. Ez volt az a jelenet, amelyet említett. A főpróbahéten viszont még mindig négy vége volt az előadásnak, és ez volt az egyik. Leszedtem az egyiket, leszedtem a másikat, és nem volt más választásom, ezt is el kellett hagynom.

- Sajnáltam azt a jelenetet. Másfél percet láttam belőle a nyílt próbán, de az elég volt, hogy nagyon meghatódjak.

- Ezt akartam elkerülni. A meghatódást.

- De miért?

- A megoldatlanság nyomasztó érzését fontosabbnak gondoltam. A meghatódás fölszabadít. Van benne olyasmi, ami fáj, de megnyugszom tőle. Kis orrfújás a végén. Azon dolgoztam, hogy nehogy egy pillanatig úgy érezzük, hogy valami elvarródik. Nem sikertörténetet akartam. A gyilkosok megvannak, de ettől a probléma ugyanolyan égető, mint bármikor.

Kép a Cigányok-ból

- Most van olyan társadalmi kérdés vagy kortárs probléma, amely foglalkoztatja színházi szempontból?

- Van.

- Elárulja, mi az?

- Nem. Mert mi történt? Mi már próbáltunk, amikor kiírt a Nemzeti Színház egy pályázatot, hogy a cigánygyilkosságokról várnak darabokat. Komoly verseny van.

- A Koma is csinált erről aztán darabot.

- De én mindegyiket megelőztem. Sokat elárul egy színházról, hogy mennyire ugrik valamire.

- A mizantróp az első darab a Katona történetében, amelyet másodjára állítanak színre. Van üzenetértéke, hogy most pont ezzel ismételnek?

- Zsámbéki Gábor meg akarta rendezni. A mizantróp egy olyan színdarab, amelyet a világ viszonyai mindig időszerűvé tesznek. És ma megint érdemes ezzel a problémával foglalkozni.

Cserhalmi György és Udvaros Dorottya az 1988-as A mizantróp-ban, Székely Gábor utolsó katonás rendezésében

- Az újságírók szokták mondani, hogy válságban van a színház. Miközben alig lehet jegyeket kapni. Ön szerint is válságban van a színház?

- Mindig azt mondják, hogy a színház válságban van. Én szeretek hinni abban, hogy ez nem így van, és főleg nem így lesz. A színház jó találmány. Az embereknek szükségük van arra, hogy egy valamit egyszerre éljenek át többekkel. Más az, hogy otthon bekapcsolom a tévét.

- Miért mondják mégis, hogy válságban van?

- Mert a nagy átlagot tekintve mégiscsak válságban van. Ha azt nézzük, hogy hány jó és fontos előadás van egy évben, akkor ahhoz képest nagyon sok jelentéktelen van.