"A lépésekből tudtam, hogy ki jön" - mire emlékeznek a százéves házak legrégebbi lakói?

Az év századik napján, április 9-én harminc százéves ház nyitja meg kapuit Budapest belvárosában. A lakók különféle programokkal várják a látogatókat, lesz zenélés, padláslátogatás. Három százéves ház legrégebbi lakója szerint sokat változtak a házak az évtizedek során. Véget ért a nagy gangbulik kora, megkopott a szomszédok közvetlensége és még Bangó Margit is elköltözött.

"A Londonból érkező gépről vittem az anyagot a Híradóba"

A VIII. kerületi Bérkocsis utca 26. legrégebbi lakója a 78 éves Zellenka József.

Zellenka József

Zellenka úr viccelődve mondja, hogy Fenyő Miklóst követve festi a haját, éppen lenőtt, a fodrásznál másnapra van időpontja. Nyolcvanba hajló kora ellenére legfeljebb 65 évesnek néz ki, életerős, és látszik, hogy ad magára. Évtizedek után is minden napra pontosan emlékszik, 1956. december 8-ára is, amikor a Bérkocsis utcába költözött, nem sokkal az után, hogy leszerelt.

"A hatvanas-hetvenes években volt a legjobb itt a lakóközösség, barátságosabbak voltak az emberek, mint most. Garas Dezső itt lakott a mellettem lévő házban, szoba-konyhában 58-59-ben. Olyan felesége volt! Fölöttem lakott a Bangó Margit Kossuth-díjas énekes" - sorolja fel gyorsan a környék hírességeit.

Zellenka József 41 éven át volt villanyszerelő, 61-től 25 éven át művezetőként dolgozott, de ebből nem tudott félrerakni, úgyhogy a filmvállalatnak is "pendlizett": "Óriási pénz volt benne, nehezebb volt bekerülni, mint a benzinkutakhoz. Kocsival hordtam a filmeket a tévéhez a reptérről. Kimentem a reptérre a Londonból érkező géphez, és vittem az anyagot a Híradóba. Este fél 9-re mentem, és a 10-es Híradóban már bent volt az anyag" - meséli lelkesen. A vidéki tudósítók anyagait is hordta, ezeket mozdonyvezetőkkel küldték fel Budapestre.

Sosem gondolt arra, hogy elköltözzön a Bérkocsis utcából, gyerekkorát a VIII. kerület közepén, a Mátyás téren töltötte, és itt, a Rákóczi tértől egy utcányira is jól érezi magát. "Ebben az utcában nem volt kurva" - magyarázza - "és ide nem is jártak, a Góbé vendéglő és a körúti Ibolya presszó volt a törzshelyük... A háború előtt főleg a Tolnai utcában voltak a kuplerájok, a 60-as években már nem voltak kurvák, aztán a 80-as évektől ott álltak a Rákóczi téren".

A szecessziós bérház tervezője Harmincz M. Mihály volt. További képekért klikkeljen a fotóra!

Úgy tűnik, az elmúlt ötven évből a környék minden sztorijára emlékszik. Előbb egy megrögzött munkakerülőként besorolt ismerőséről mesél, aki csak megszabott útvonalakon közlekedhetett, és a Bérkocsis utcának is csak az egyik oldalát használhatta.

"Korábban itt hátul garázs volt" - mutat a ház melletti beépített telek felé, miközben egy másik történetbe kezd. "Egy haverom itt volt autószerelő. A garázs falán kint volt Sztálin képe. Amikor Sztálin meghalt, a haverom egy akasztót és egy hurkot rajzolt rá. Másnap két évre elvitték, és azóta is két bottal jár. Senki nem tudja, hogy mi történt vele az alatt a két év alatt, nem beszél róla" - mondja.

Mára nemcsak a környék, a ház is megváltozott: a 17 lakás akkori lakói közül majdnem mindenki meghalt, azok is, akikkel első lakását a jelenlegi nagyobbra cserélte. "Új lakók vannak, és van pár fiatal is a házban, de az emberek nem nagyon ismerik egymást, és elég pesszimista a hangulat" - mondja. Mindezek ellenére nem magányos: az egyik unokája nála lakik, és hölgytársasága is akad.

"Így lett úrnőből cseléd"

A VIII. kerületi Német utca 13. legrégebbi lakója Erdey László.

Erdey László

A Német utca 13. legrégebbi lakója, 75 évvel ezelőtt egyenesen ide született. Édesanyja pontosan száz éve, 1911-ben, a frissen elkészült házba költözött be, tulajdonképpen száz éve él ugyanabban a lakásban a család. Első emlékeinek egyike az, ahogy a szomszéd gyerekekkel a lakásuk előtt lévő folyosón játszik. "A régi időkben jobb polgári háznak számított ez, házfelügyelővel, segéd-házfelügyelővel, takarítókkal. A házfelügyelő szigorú volt velünk, gyerekekkel, kiabálni például egyáltalán nem lehetett, ezért főleg a folyosón szaladgáltunk körbe." Sok gyereknek még a nevére is emlékszik. Ma viszont már alig ismer néhány lakót.

A ház stratégiailag fontos helyen áll a VIII. kerületben, mivel a Baross utca és a Körút sarkán korábban egy gyár állt. "Ha megszólaltak a szirénák, le kellett húzni a redőnyt, sötét papírokkal kellett befedni az ablakokat, és menni kellett a pincébe. A légóparancsnok ellenőrizte, hogy mindenki elhagyta-e a lakását, ő ment le utoljára, és bezárta maga mögött az ajtót. Gyerekként nem fogtam fel, hogy pontosan mi is történik, a mindennapok természetes része lett" - emlékezik vissza a 1945 január-februárja közötti időszakra.

"Lakott egy orvos a házban, aki a pincében velünk együtt ápolt egy orosz és egy német katonát. Emlékszem, hogy az orosz katona vizet kért, de mindaddig nem mert inni, amíg látta, hogy a német katona ugyanabból a vízből iszik. Akkor ő is ivott. A végén, amikor az oroszok győztek, a katonáik bejöttek, és elvitték az orosz és a német sebesültet is. Magukkal akarták vinni az orvost is, de a sebesült orosz katona szólt, hogy ne tegyék, mert ő ápolta napokig" - emlékszik vissza.

Mivel a házban akkor még zömében jómódú családok laktak, a bombázások alatt sem éheztek, a lakóknak voltak tartalékaik, anyja például egy bödönt vitt le a pincébe, amiben zsír volt húsokkal lesütve. Aki mégis éhezett, átment a Rákóczi téri csarnokba, ahová az ostrom alatt a lovakat zárták, és levágott egy lovat. A háború alatt érte ugyan néhány géppuskalövedék a házat, de komolyabb sérülést nem szenvedett az épület.

Az átlagosan 100 négyzetméteres lakásokba a háború után a zsidó és a fronton harcoló lakók egy része visszatért, egy másik részét nem látták többé - ilyen volt Erdey László édesapja is, akinek a doni csatánál veszett nyoma. A nagypolgári lakásokban társbérleteket kellett kialakítani, és a régi bérlők mellé betelepítették azokat, akik a háború alatt földönfutóvá váltak. A háborúig minden háztartásban cseléd dolgozott, a háború után a szomszédjukban egy különös szerepcsere történt: "A mellettünk lévő lakásban lakott egy idős bácsi és egy néni. A háború után kitelepítették őket, a cselédjük viszont itt maradt a lakásban. A férfi meghalt, a nő - már nem tudom, mikor - visszatért vidékről, és beállt cselédnek az egykori otthonába. Így lett úrnőből cseléd".

A ház tervezője Fellner Sándor volt. További fotók a képre klikkelve!

Nem sokkal később egy rövid időre elszakadt otthonától, Párizsba disszidált, de később hazatért. A 60-as évek a legrégebbi lakó szerint a ház legjobb korszaka volt. "Az emberek segítettek egymásnak, összejártak, amikor megjelentek az első tévék, közösen nézték a műsorokat. "Nyitott volt mindenki, volt, hogy jöttem haza, és csak bekiabáltam a szomszédnak, mert tudtam, hogy ott a mama. Ha valaki meghalt a házból, összegyűjtötték a pénzt, és a ház közösen vitt koszorút a temetésre". A 90-es évekig nem történt semmi olyan, ami komolyan megbolygatta volna az itt élők mindennapjait. A házban közben folyamatosan cserélődtek a lakók, az eredeti bérlők kihaltak vagy elköltöztek, az utolsó régi szomszéd 2009-ben halt meg.

A 90-es évek elején a privatizáció során a lakók többsége megvette a bérleményt, Erdey László szerint akkor nem mondták nekik, hogy a lakással együtt a lépcsőház, a tető, a pince; és minden ezekkel járó nyűg is a tulajdonukba került. "Főleg idősek laknak itt, és most például nem tudjuk, hogy a kéményeket miből újítsuk fel" - magyarázza. Szerinte nem csak az anyagi gondok sokasodtak: "Minél többen laknak itt, annál széthúzóbb a ház. Rossz a lakók egymás közti viszonya. Leképezi a társadalmi ellentéteket ez a ház" - mondja. A szomszédait már alig ismeri, de szerinte a ők sem tudják róla, hogy ő itt a legrégebbi lakó.

"Figyeljél, ha viszik a bútorokat, nem költözünk!"

A VII. kerületi Akácfa utca 20. legrégebbi lakója, Sorok Kati 61 évvel ezelőtt egyenesen ide született, és azóta itt lakik.

Sorok Kati Frutty macskával

Sorok Kati 1950-ben született, a BKV egyik impozáns épületével szemben álló házba. A kozmetikusként dolgozó asszony elektroműszerész férjével lakik itt, de volt, amikor öten osztoztak a két nagyszobából és egy kis cselédszobából álló körfolyosós lakáson: szülei és fia is itt éltek.

"Az első házhoz köthető emlékem az, hogy a szomszédok mindig megkínálják a gyerekeket sütivel. Arra is emlékszem, hogy mellettünk egy közért volt, aminek a raktárajtaja ide, hátra nyílt. Ha szükségünk volt valamire, csak leszaladtunk, és kiadták hátul" - mondja. Szülei születése előtt három évvel, 1947-ben költöztek a házba, mert az utcában állt a pékségük. Három évvel később a pékséget államosították.

"Húszéves korom körül egy rettentő jó közösség alakult ki az emeleten 4-5 család között, fiatalabbak, idősebbek vegyesen. A folyosón zajlott az élet. A cigányprímás szomszéd felesége az ablakon nyújtotta ki, ha sütött valamit. Egyébként is automatikusan vitte át mindenki a szomszédba a süteményeket, ha pedig kifogyott a cukor vagy a liszt, akkor is a szomszédtól kért. Szilveszterkor hazajöttek a testvéremék Bécsből és teljesen ledöbbentek, milyen jó csapat alakult itt ki, mondták, hogy náluk ilyen nincs. És ez ki is tartott a 80-as, 90-es évekig. Ha nyaralni mentünk, csak átszóltunk a szomszédnak, hogy figyeljél, ha viszik a bútorokat, nem költözünk!" Szívesen emlékszik vissza férje negyvenedik születésnapjára is, amikor spontán házibuli alakult ki náluk a szomszédokkal rögtön azután, hogy a vendégeik elmentek.

A gyerekek a folyosókon bicikliztek vagy száguldoztak a kisautóikkal, de nagyon nem engedhették el magukat: "Régebben volt itt házmester és viceházmester, a házmester kiabált fel, ha valaki hangoskodott, és esténként ő engedte be a lakókat." A hatvanas-hetvenes években tízkor bezárták a bejárati kaput. Aki később érkezett, annak csengetnie kellett: "A házmester felvette a köpenyét, kijött, kinyitotta a kaput, amiért 1-2 forintot kellett neki fizetni" - emlékszik vissza.

A viceházmester, Hetesi bácsi dolga volt a szemét elszállítása is. Eleinte minden lakást végigjárt és az ajtóból vitte el a szemetet, aztán az emeletenként elhelyezett kukákból vitte le a földszintre. Sorok Kati szerint a házban mindenki mindenkit ismert: "Ha ledőltem és nem aludtam még el, a lépésekből tudtam, hogy ki jön" - nevet. Most már nem igazán tudja, ki lakik az emeleten.

A szecessziós bérház tervezői Löffler Béla és Löffler Samu Sándor voltak. További fotók a képre klikkelve!

"Sok a kiadott lakás, a lakók jönnek-mennek, nagy a cserélődés. Egy ideig egy kubai srác volt a szomszéd, és a japán barátnője, kedvesek voltak, de ők is elköltöztek. A másodikon van egy szomszéd, akikre rá lehet bízni a növényeket, ha elutazunk. A régi lakók meghaltak vagy elköltöztek, az újak meg nem annyira nyitottak" - magyarázza. Szerinte a ház iránti érdektelenségből is fakad, hogy hiába újították fel néhány éve - addig az 56-os belövések nyomai is látszottak -, az épület most sokkal elhanyagoltabb, mint akár a 90-es években. A felmerülő problémák megoldására ugyan ott van a több épületért felelő közös képviselő, de szerinte ő sem érzi magáénak a házat.

Férjével mostanában egyre többet gondolkodnak azon, hogy egy világosabb lakásba költöznének Budára, ahol "egy kis zöldet is lát az ember". "Köt azért, hogy itt ennyi időt eltöltöttünk már" - mondja elgondolkodva.

Kinyitnak a százéves házak

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum közös szervezésében 2011. április 9-én. az év századik napján, a tervek szerint körülbelül 30 százéves ház nyílik meg a látogatók előtt Budapest belvárosban. "Az alapvető terv az volt, hogy a házak nyissák ki a kapuikat, de a fesztiválhoz csatlakozó házak lakói különféle programokat is kitaláltak: lesz, ahol zenélni fognak, lesz főzőcskézés, egészségsarok. Az egyik ház közepén egy régi pékséget lehet majd megnézni, és lesz, ahol a pincét, máshol a padlást lehet majd bejárni. Olyan tetőtér látogatása is szerepel a programok között, ahol a Duna is látható" - mondta az [origo]-nak a KÉK részéről Kiss Gergő program koordinátor és a városi séták szervezője. A fesztivál iránt érdeklődőknek tematikus sétát szerveznek, aki perdig önállóan szeretne nekivágni, térképet kap a programban résztvevő házakkal. Még mindig várják 100 éves házak jelentkezését. (A 100 éves házak - folyamatosan bővülő - listája itt látható.)