A "közös akarat" nyitotta meg a Design Terminált

Vágólapra másolva!
Pénteken divatkiállítással nyílik meg az éveken át bizonytalan jövőjű Erzsébet téri Design Terminál. Englert Róbert ügyvezető igazgató szerint az épület megnyitásához eddig leginkább a közös akarat hiányzott. A tervek szerint augusztustól design shop és étterem is üzemel majd az épületben; a gazdálkodást is az onnan származó bevételekből és minisztériumi támogatásból tervezik megoldani.
Vágólapra másolva!

A májusban megrendezett Gombold újra! divatbemutató modellekről próbababákra került ruháival nyílik meg pénteken az Erzsébet téri Design Terminál.

Az épület elmúlt éveit ismerve adja magát a "csipkerózsika-álmából felébredt" kifejezés, élt is vele Nagy Anna kormányszóvivő a csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint mondta, a kormányváltás után a [tulajdoni jogokkal rendelkező] Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) úgy döntött, életet lehel az épületbe. Nagy azt reméli, hogy a pénteki megnyitó után az épület "nemcsak a főváros, hanem a magyar design központja lesz".

Őt követte Englert Róbert, a Design Terminál (DT) ügyvezető igazgatója, aki az épület funkcióiról beszélt: a kiállító tér mellett tervezik egy étterem és egy design shop megnyitását. Az épület emeleti termei alkalmasak konferenciák, nyílt rendezvények befogadására is. Az [origo] érdeklődésére hozzátette, már augusztus elején szeretnék megnyitni a shopot és az éttermet.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A megnyílt Design Terminál kívül-belül (Kattintson a képre!)

Az épület működtetésében Englert nagy szerepet szán a két kereskedelmi intézménynek. A gazdálkodást saját bevételekből és a KIM támogatásából szeretné megoldani: "A finanszírozás során az ingatlan hasznosításából származó bevételekre számítunk, úgyis, mint étterem, design shop, különböző konferenciák szervezése. Emellett számítunk a különböző projektek megvalósításából származó bevételekre, és kormányzati támogatásra is. Ezek a számok majd nyilván a büdzsénk alakulásával alakulnak" - mondta Englert az [origo]-nak.

Mi volt eddig?
A design központ megalapítását még 2004-ben jelentette be az akkori kormány, az eredeti tervek szerint a műemléképület volt indulási részében kiállítások, könyvtár, irodahelyiségek kaptak volna helyet, a B épületbe cukrászdát, kávéházat, esetleg éttermet képzeltek el. A megnyitást 2006-ra tervezték, a felújítás akkorra el is készült, ám az épületet tervezési és kivitelezési problémák miatt nem lehetett átadni. A hiányosságok pótlására újabb beruházás indult, ám 2009-ben még az ideiglenes használatba vételi engedélyt sem kaphatta meg az egykori buszpályaudvar. A történtek miatt 2010 januárjában hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt nyomozás indult a Design Terminál ügyében.
MTI



A DT ügyében 2009-ben elindult egy vizsgálat, amely a használaton kívül ácsorgó épület körüli visszásságokat hivatott feltárni. Englert szerint ezek a vizsgálatok jelenleg is folynak. Kérdésünkre, hogy az elmúlt hónapokban a DT megnyitását eddig gátló tényezők közül sikerült-e valamit elhárítani, azt válaszolta: "Ahhoz, hogy valaki ezt az épületet hasznosítsa, birtokba vegye és üzemeltesse, leginkább a közös akarat hiányzott. Nyilván valamennyi pénz is kell hozzá, de főleg az akarat és az elhatározás hiányzott minden oldalról. Ami most megvan."

A jelenleg is titkos DT-vizsgálatról (amelynek jelentéseit a Hírszerző munkatársai 2009 végén megszerezték, majd 2010 nyarán kiaggatták a DT kerítésére), elmondta, nem tudja, hogy a minisztérium mikor hozza azt nyilvánosságra. (A jelentésből a Hírszerző szerint egyebek mellett kiderül, hogy a háttérben durva adminisztrációs hibák, súlyos vagyoni károkat okozó szerződéskötések, vállalkozói visszaélések, hozzá nem értés és korrupciógyanú húzódik.)

A kormányváltás után a Design Terminál Kft. tulajdoni jogai a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től és a Magyar Szabadalmi Hivataltól a KIM-hez kerültek, és a szakmai felügyeleti szerv a Balassi Intézet, a KIM háttérintézménye lett.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A Gombold újra! kiállítással nyit az épület (További képek a fotó mögött!)

Englert Róbert 2011 márciusában került a zavaros múltú intézmény élére. Elődjei, két dizájmenedzser, Sárossy Zsuzsanna és Szeibold Krisztina október elejétől március elejéig vezette az intézményt (a Design Terminál ötletadója és korábbi vezetője, Pohárnok Mihály 2010 augusztusában vonult nyugdíjba). Elődjei távozására vonatkozó kérdésünkre az új vezető elmondta, munkaszerződésük lejárt, közös megegyezéssel váltak el a munkáltatójuktól. "Jelen pillanatban az épület a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (korábban Központi Szolgáltatási Főigazgatóság) vagyonkezelésében áll. A Design Terminál Nonprofit Kft. tőle kap használatbavételi engedélyt" - mondta az ügyvezető.

Kérdésünkre, hogy korábban milyen kapcsolata volt a designnal, Englert azt mondta, korábban a Vehir.hu ügyvezetője volt. "Ez egy médiakommunikációs cég, ahol honlapok tervezését, kivitelezését, különböző reklámfelületeken való megjelenéssel is foglalkoztunk. Ilyenformán volt kapcsolatom a designnal, azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alapvetően menedzserszemléletű menedzsert keresett a Design Terminál élére, nem kifejezetten designert, hiszen itt sok olyan faktor lép be, amelyek korábban nem szerepeltek a profilban: ingatlanok hasznosítása, rendezvényszervezés, stb." - mondta Engler.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Englert Róbert ügyvezető igazgató (Klikkeljen a képre!)

A hg.hu úgy tudja, hamarosan pályázatot írnak ki kreatív igazgatói posztra, és tervben van egy új arculat és honlap kialakítása is. Englert szerint jelenleg nagyjából november közepéig látják előre a programtervet, a Gombold újra! kiállítást szeptember végén a Design Hét követi majd, amelynek néhány kiállítása az épületben marad novemberig.

A belépő a Gombold újra! kiállításra felnőtteknek 800 forint, diákoknak 400.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!