Melyik Harry Potter-könyv volt a legjobb?

Vágólapra másolva!
Az utolsó Harry Potter-film premierjével lezárul egy korszak, nincs többé mit várni. Az igazán mániákusok nem a filmeket nézik újra, hanem a könyveket olvassák el megint az elejétől. Akinek erre nincs ideje, annak pár mondatban összeszedtük, hogyan jutottunk el oda, ahol most tartunk. Szavazzon ön is a kedvenc Harry Potter-könyvére! (Vigyázat, spoilerek!)
Vágólapra másolva!

1. Harry Potter és a bölcsek köve

Az első kötet sokak kedvence, mert töményen zúdulnak benne az olvasóra a varázslóvilág jótéteményei a kilenc és háromnegyedik vágánytól kezdve a bagolypostán át a kviddicsig. Jó a vége is, nagyszerűen működik a klasszikus mesetoposz, a hétpróba. Ebben a részben Voldemort a ronda Mógus professzor koponyájába fészkelve próbálja megszerezni a bölcsek kövét, amelynek segítségével testet ölthetne. A követ biztonsági okokból hozta Hagrid a Roxfortba, végül a gyerekek keresik meg, hogy ne lopja el más. Menetközben több mágikus rejtvényt kell megfejteniük, amit a tanárok találtak ki, hogy őrizzék a követ - ebben a részben játszik Ron az életveszélyes varázslósakkal is. Dumbledore tükrös trükkje miatt a kő Harry Potterhez kerül, Voldemort elsuhan, a Griffendél kap egy csomó pontot.

259201outform.html400350

2.Harry Potter és a Titkok Kamrája

A második rész elég visszataszító. Ebben pusztít a Titkok Kamrájából kiszabadított ronda nagy kígyó (baziliszkusz), amely sorra mereszti kövé a Roxfort lakóit, köztük egy macskát és Hermionét is. Mikor Ginny, Ron húga is eltűnik, a srácok elindulnak a mosdón keresztül lefelé, a kígyóhoz. Kiderül, Tom Denem, a mosdóban talált könyv tulajdonosa valójában Voldemort, aki fiatalkorában ebbe a könyvbe rejtette lelke egyik darabkáját, és most az akaratától megfosztott Ginny és a kígyó segítségével gonoszkodik. Harry leszúrja Griffendél Godrik kardjával a kígyót, megsemmisíti a könyvet, és meggyógyul a főnix könnyétől. Tom Denem eltűnik.

259202outform.html400350


3.Harry Potter és az azkabani fogoly

Sokaknak ez a rész a kedvence (például itt sokan áradoznak róla, a fordító is ezt szereti legjobban). Ők azzal érvelnek, hogy előtérbe kerülnek benne az emberi érzelmek, de szerintünk pont ez a szál volt hiteltelen. Akárhány repülő seprűt könnyebben elhiszünk, mint a váratlanul felbukkanó Sirius Black apai érzéseit, és az is furcsa, hogy egy ponton mindenki állattá változva kergeti egymást. A középpontban az azkabani börtönből szökött Sirius Black áll, akit Harry Potter először félreismer, aztán Hermione időnyerője segítségével - pár órát az időben visszautazva - megment. A Tekergők Térképét és a patrónusbűbájt imádtuk, a dementorok pedig horrorba illő izgalmat loptak ebbe a részbe.

259203outform.html400350


4.Harry Potter és a Tűz Serlege

Ez a rész a Harry Potter-rajongók másik nagy favoritja, mert lehet sajnálni szegény Cedric Diggoryt (az ő karakterét a filmben az akkor még ismeretlen Robert Pattinson játszotta). Mi a focivébék paródiájának beillő Kviddics Világkupa és a Trimágus Tusára érkező két iskolányi új szereplő miatt szerettük ezt a részt. A három varázslóiskola között zajló vetélkedésbe Harry Potter is belekeveredik, és hiába fiatalabb a többieknél, legyőz mindenkit. Általában zavaró a Harry Potter-történetekben, hogy Harry se nem okosabb, se nem tehetségesebb másoknál, csak szerencsével és mások (általában Hermione) segítségével tud élre törni. Ez talán ebben a részben a leghangsúlyosabb: Rémszem Mordon, Cedric, Hagrid segít a próbáknál. A végén kiderül, hogy az egész tusa egy csapda, a nyereményt jelentő serleg megérintése egy vészjósló temetőbe juttatja a két versenyzőt, ahol az érkező Harry Potter vérét felhasználva ölt testet Voldemort. A Harry Potter és Voldemort közti párbajban Harry Potter szüleinek szelleme segít, de a Roxfortba visszatérve hiába hajtogatja, hogy Voldemort visszatért, a mágiaügyi miniszter nem hisz neki.

259204outform.html400350


5.Harry Potter és a Főnix Rendje

Ez az a tanév, amelyben a náci Dolores Umbridge garázdálkodik a Roxfortban, közben Voldemort agykontroll módszerekkel Harry Potter gondolataiban próbál kutakodni. Harry osztálytársainak tanít különböző önvédelmi varázslatokat egy eldugott teremben, majd közösen indulnak a minisztériumba felkutatni a Harryről szóló jóslatot. Nagyon ijesztő és véres a finálé, de legalább innentől kezdve mindenki elhiszi, hogy Voldemort él. Sirius Black viszont meghal. Piton a regényfolyam legrejtélyesebb alakja; ez a rész azért tud érdekes lenni, mert itt kezd kirajzolódni a gyanús bájitaltan-tanár személyisége és múltja. Azt is szerettük ebben a részben, hogy bajtársias és közben izgalmasan fenyegető hangulatot árasztott, amikor a rend tagjai berendezkedtek a bűbájjal elrejtett Black-házban.

259205outform.html400350


6. Harry Potter és a Félvér Herceg

A könyv megjelenése előtt izzasztó hónapokat töltöttünk azzal, hogy találgattuk, ki lehet a kiszivárogtatott címben szereplő Félvér Herceg. Aztán kiderült, hogy a cím inkább csak csali. A Félvér Herceg bájital-receptkönyve nem tölt be óriási dramaturgiai szerepet a könyvben, legalábbis a Voldemort-rejtély megfejtéséhez nem hoz közelebb. Ezért az apró becsapásért cserébe viszont kaptuk a horcruxok utáni krimiszerű nyomozást. Voldemort hat tárgyba rejtette el lelke egy-egy darabkáját, hogy így biztosítsa maga számára a halhatatlanságot. Egyet Harry már elpusztított a második részben (Tom Denem könyve), a többi horcruxot Dumbledore-ral együtt kutatják, nem túl nagy sikerrel. Piton a gyáva Draco Malfoy helyett megöli Dumbledore-t, mindenki magába roskad. Sokszor szokták mondani, hogy komorak az utolsó részek, pedig a hatodikban például sok vicces jelenetet köszönhetünk a szerelmes főszereplők kamaszos szerencsétlenkedéseinek.

259206outform.html400350


7. Harry Potter és a Halál ereklyéi

Harryék kimaradnak az iskolából, helyette dupla nyomozással töltik idejüket. Keresik a horcruxokat, majd nyomába erednek a három varázslóereklyének is, amelyekről tudják, Voldemort is vadászik rájuk. Egyik nyomozással sem haladnak jól, a regény nagy részében tehetetlenül sátraznak egy sötét és hideg erdőben. A meglepetések a regény utolsó 50 oldalán hirtelen zúdulnak az emberre. (spoiler annak, aki nem olvasta az utolsó könyvet, illetve nem látta még a filmet) Harryről kiderül, hogy ő is egy horcrux, vagyis muszáj meghalnia ahhoz, hogy Voldemort is pusztuljon. Harry feláldozza magát, de Voldemort halálos átka Lily Potter védőbűbája miatt nem őt pusztítja el, hanem csak Voldemort Harryben megbújó lélekrészét. Harry élet és halál között lebegve beszélget Dumbledore-ral, majd visszamegy megküzdeni Voldemorttal. Nála van a halál ereklyéi közül kettő (a láthatatlan köpeny mellé a cikeszből előkerül a kő is), és amikor elveszi Draco Malfoytól a pálcáját, a harmadik ereklye birtokosa is ő lesz, hiába van a pálca éppen Voldemort kezében. Amikor összecsapnak, Voldemort pálcája nem bírja elpusztítani igazi gazdáját, így az átok visszahull Voldemortra. Az epilógusból kiderül, hogy Harrynek három gyereke született.

259207outform.html400350


A mi sorrendünk: 6, 5, 1, 4, 7, 3, 2., és az öné? Írja meg kommentben!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!