"Egy 64 éves nőt találtak holtan egy budapesti, XII. kerületi családi házban" - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A rendőrségi helyszíni szemle során az idegenkezűséget elsődlegesen kizárták - közölte az ügyeletes, hozzátéve, hogy a haláleset körülményeit a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
A Blikk információja szerint Mary Zsuzsi öngyilkosságot követett el: nagy adag altatóval végzett magával, de ezt nem erősítette meg a rendőrség. Az énekesnő korábban több interjúban is beszélt arról, hogy pajzsmirígyproblémája és ízületi betegsége miatt két hónap alatt húsz kilót hízott, ezért kórházba vonul. A betegsége miatt a fellépéseit is lemondta.
Mary Zsuzsi 1947-ben született. A Wikipédia szerint 1965-ben tűnt fel: ekkor énekelte el Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább címűt. Az igazi sikert a harmadik, 1968-as táncdalfesztivál hozta el számára, későbbi férje, Dobos Attila ekkor szerezte számára a Mama című slágert, ami megosztott első díjat kapott.
Mary Zsuzsi az 1968-as táncdalfesztiválon a Mamát énekelte
Sikerei csúcsán, a hatvanas évek végén váratlanul, férjével együtt disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Ezt követően újra vállalt zenés fellépéseket, és három szólóalbuma jelent meg, 1991-ben Ez az utolsó tangó, 2002-ben Premier M, 2005-ben Sodor a szél címmel.
Az Almát eszem című slágert is feldolgozta