A szó erősebb a mozdulatnál

Decemberben eldől, hogy az eddigi vezető, Szabó György vagy Bozsik Yvette táncművész vezeti-e a jövőben a Trafót. Szabó a szélmalomharcot már megszokta, a pénz nélküli színházban nem hisz, a krízist pedig szereti, mert új utakat nyit. Kiderül, miért kapott új erőre a színházi műfaj, és miért dühös rá néhány művész. Szabó Györggyel, a Trafó közgazdász végzettségű vezetőjével beszélgettünk.

- Egy éve kis szünetekkel folyamatosan lehet hallani a Trafó Kortárs Művészetek Házáról. Egy évvel ezelőtt télen még az volt a terv, hogy összeköltözik a Petőfi Csarnokkal, aztán március 21-én Szőcs Géza kulturális államtitkár a Parlamentben azt mondta, hogy szívesen venné, ha Bozsik Yvette és Markó Iván költözne ide társulatustól. Szusszant valamennyit a két bejelentés között?

- Elég sűrű időszak volt, de igazából nem voltam meglepve, mert bármilyen választás után bármilyen kormány jött, a Trafót mindig megkérdőjelezték. Mi ez, és miért kell ennyit költeni rá? Most is erősen megkérdőjelezték, és először a fővárosnak, utána a Nefminek (a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának) voltak vele tervei. Időközben a főváros módosította az álláspontját, és többször is úgy fogalmazott, hogy a Trafó nagyon fontos és értékes intézmény, főleg azért, mert nagyon sok fiatal jár ide, és nagyon sokat tud tenni egy új színházi közönség kialakításában.

- Az utóbbi hetekben a nyilvánosság előtt is igyekszik láthatóvá tenni a munkáját: a Facebookon a minap a Trafó harmincvalahány százalékkal megnőtt jegyeladásáról posztolt, pénteken szakértők részvételével konferenciát szervez a Trafó érdemeiről.

- Nem mi szervezzük, hanem egy civil kezdeményezés. Természetesen minket is megkerestek ebben az ügyben, aminek örülök. Sokan hallottak a pályázatról, és úgy gondolják, hogy az a fajta munka, amit végzünk, példaértékű, illetve hozzájárul a magyar művészek nemzetközi beágyazottságához. Azzal, hogy erről nyilvánosan is beszélni akarnak, azt akarják elérni, hogy az intézmény ilyen maradjon.

- Az elmúlt fél évben kereste a lehetőséget, hogy találkozzon Szőcs Gézával és más döntéshozókkal, és meggyőzze őket arról, hogy ne változzon a Trafó profilja. Közben az elmúlt fél évben a budapesti színházigazgatók kinevezésének gyakorlata nem azt mutatja, hogy a főpolgármester alatt álló döntéshozók és a szakmai bizottságok szava perdöntő lenne. Ennek tudatában felmerült önben, hogy szélmalomharcot vív?

- Jelen pillanatban is keresem a lehetőséget, hogy találkozzak Szőcs Gézával, annak ellenére is, hogy úgy tudom, amit márciusban Bozsik Yvette és Markó Iván beköltöztetéséről mondott, már nincs napirenden. A pályázatról merültek fel bennem bizonyos kérdések, amiket gondoltam, jó lenne megvilágítani a mi szempontunkból. Végül Hammerstein Judit helyettes államtitkárig jutottam el. Három kérdésem volt: hogy a működéshez szükséges évi 310 milliós költségvetést tudják-e biztosítani, hogy ezt tudják-e több évre garantálni, a harmadik pedig az volt, hogy mi fog történni a profillal. Annyi választ kaptam, hogy továbbra is befogadó jellegű intézményt akarnak, ahogy ez a pályázati kiírásban is szerepel.

A Trafó állandóan változik, és az utóbbi három évben nagyon meg tudott erősödni, mert nagyon jó szakmai csapatot sikerült összeállítani. Jó a programunk is, amit a számok is igazolnak. A szélmalomharchoz hozzászoktam - korábban a PeCsában, előtte meg a Közgázon, mivel 1979 óta csinálom ezt a munkát -, hiszen az elmúlt harminc év mindig szélmalomharc volt. Igaz, hogy a táncban váltam ismertté, de rengeteg koncertet szerveztem, nagyon sok színházat is csináltam, és volt pár felfedezettem, belőlük a jelenkor is táplálkozik.

- Tegyük fel, hogy Szőcs Géza valóban eltávolodott korábbi Bozsik-Markó beköltöztetős ötletétől, aggodalomra nincs tehát oka, hacsak azt nem számítjuk, hogy a másik pályázó éppen a Szőcs által emlegetett Bozsik Yvette. Tart tőle?

- Az a kapcsolatrendszer, amelyet Yvette képvisel, a saját művészetéből alakult ki; amit én képviselek, az az én praxisomból, több évtizede épített szakmai kapcsolatrendszeremből épül fel.

- Ha maradna a befogadó jelleg, és emellé beköltözne egy társulat is, nem férnének el itt a különböző funkciók egymás mellett? Korábban azt nyilatkozta, hogy ez kizárt.

- Mert ez infrastrukturálisan szinte megoldhatatlan: egy nagytermünk és egy kicsi stúdiónk van öltözőkkel, raktárral pedig nem rendelkezünk. Funkcionálisan tehát nem alkalmas a ház arra, hogy egyszerre vendégül lássunk egy társulatot - akik próbálni akarnak például a nagyterem beépítése alatt is -, valamint helyet is biztosítsunk az itt működő magyar csapatnak.

Emellett van egy érdekes helyzet: a magyarországi színházakat általában aktív színészek vezetik. A befogadó hely lényege - és szeretném aláhúzni, hogy ez szakmai kérdés -, hogy lehetséges-e az, hogy egy szakmailag sokféle irányba nyitott helyet egy aktív művész irányítson. Itt nagyon mások a feladatok egy repertoárszínházhoz képest; a Trafó azért tud bizonyos időnként megújulni, mert a csapatommal tisztában vagyunk ezzel.

- A magyar színházak nagy részét valóban nem művészeti menedzser, hanem művészember irányítja, aminek bizonyára megvannak az előnyei és a hátrányai is.

- Nem szívesen nyilatkozom olyan rendszerről, amit belülről istenigazából nem ismerek. Ha a magyarországi hagyományokat, tapasztalatokat és döntési mechanizmusokat figyelem, akkor a befogadó helyek esetében egészségesebbnek tartom, ha nem művész áll az élen. Amikor viszont egy zárt alakzatról beszélünk, amilyen a repertoárszínház, ott másodlagosak ezek a szempontok. Ott valószínűnek tartom, hogy értelmesebb egy művészt kinevezni, mert sokkal több a művészi feladat. Nálunk viszont igazából az a fontos, hogy hogyan tudjuk tálalni a közönség számára azokat az alkotásokat, amelyekben mi hiszünk vagy a szakma, szakemberek jelezték, hogy van bennük érték, oda kell figyelni rájuk. A különböző művészeti területeken születő friss eredményeket mutatjuk be. Két különböző világról van tehát szó.

- Néhány napon belül, a hírek szerint 19-én lezajlik a szakmai meghallgatás, a pályázati kiírás szerint pedig december 27-én mondja ki a végső szót majd Tarlós István főpolgármester. Milyen érzésekkel megy a meghallgatásra?

- Remélem, megértik a pályázatom lényegét.

- Miért csak a meghallgatás után hozza nyilvánosságra a pályázatát?

- Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen, aztán arra jutottam, hogy ha kiteszem, az egyfajta nyomásgyakorlás lenne a zsűrire. Tudom persze, hogy a szakma rettenetesen kíváncsi, bár aki rálát a dolgokra, ismeri eddigi munkánkat, annak érthető lesz a pályázat. Számomra az a kérdés, hogy mi a viszonya a művészetnek és a művészetmenedzsmentnek.

- A döntő szót ebben az esetben is a szakmai bizottság döntésének meghallgatása után a tulajdonos főváros, azaz Tarlós István főpolgármester mondja ki. Számol azzal, hogy az Új Színház nagy port kavart esete miatt Tarlós ezúttal óvatosabb lesz?

- Remélem, a döntést az eddigi szakmai munkánk ismeretében hozza majd meg.

- Bozsik egy interjúban azt mondta, hogy a Trafót a Bozsik Yvette Társulat nyitotta meg, ön pedig azt nyilatkozta valahol, hogy a Bozsik-társulat léte nehezen elképzelhető a Trafó nélkül. Mi volt előbb, tyúk vagy tojás?

- Elővettem most nemrég az archívumomat, amely szerint 1991-ben dolgoztam először együtt Yvette-tel - de lehet, hogy előbb is -, sokat segítettem neki. Annak idején két előadásának a teljes szcenikai, világítási hátterének felépítését irányítottam a Ganz-Mávag Művelődési Házban. Szép és küzdelmes időszak volt.

Az ars poeticám szerint segítenem kell, bármilyen művészről is van szó - egy bizonyos racionális határig. Ugyanakkor mindenki azt akarja, hogy álljunk mögé, ahány művész, annyifelé szeretnének szakítani minket. Ezt az épületet én találtam, lobbiztam, szereztem rá pénzt, hihetetlen, mi munka volt. 1998 óta ezért megváltozott a helyzetem - és tudom, hogy sokaknak ez fáj -, onnantól gyakorlatilag arról szól a munkám, hogy talpon tudjon maradni az intézmény. Most a Trafó érvényesülési pont. Sokaknak roppant fájó pont, ha nem tudnak itt megmutatkozni.

- Ezért mondják egyesek, hogy túl kritikus a magyar művészekkel szemben, illetve ez az oka annak is, hogy ízlésterrorral és sznobizmussal vádolják?

- Ha egy befogadó hely egy terület értékeit akarja felmutatni és bemutatni, akkor szelektálnia kell, és ez óhatatlanul konfliktust eredményez. Ugyanakkor az intézmény fenntartója - ami jelen esetben a főváros - is azt mondja, hogy bevételt kell teremteni. Ebből adódóan nem igaz az az álláspont, amit gyakran hallani - és nemcsak a Trafó esetében, hanem általában -, hogy a befogadó helyek vezetői a saját érdekük ellen dolgoznak, mert nem veszik észre és nem akarják befogadni az értékeket. Egy befogadó helynek az az érdeke, hogy amellett, hogy értéket mutat, legyen közönsége is. Ezt a kettőt együtt kell képviselni, és ebből adódóan változik a profil, a hangsúlyok.

- Most például kicsit több a Trafóban a kortárs színház és az újcirkusz, miközben kevesebb a kortárs tánc; a decemberi programban pedig elég sok az alternatív popzene is. Ezeket a programokat a büdzsé, az ízlésük vagy a kettő keveréke alakítja?

- Nagyon sok dolog történt az elmúlt három évben, amiről fontos szót ejteni: az egyik, hogy bejött a társasági adókedvezmény, amit röviden taónak hívunk. Ennek az a lényege, hogy a jegybevétel 80 százalékát megkaphatjuk a cégektől. A tao gyakorlatilag nézőszámalapú állami támogatás, ami átformálta a színházi szemléletet: ha nincs néződ, akkor nincs támogatásod, míg korábban fixen kapta meg a színház a támogatást. Ebből az következik, hogy a bevétel rendkívül hangsúlyossá válik, ami óhatatlanul kommersz irányba visz minden színházat. Emellett az előadó-művészeti törvény, amelyben a tao is szerepel, kimondta, hogy minimum 140 előadást kell tartania a Trafónak, és mivel sok olyan programunk van, amelyet a törvény színházi aktivitásként nem ismer el - kortárs zenei estek, kiállítások -, a nem színházi működéssel hátrányos helyzetbe kerülünk. Mindezek miatt többet teljesítünk mint 140 előadás, a bővülést pedig nem a tánc felé vittük, hanem a színház felé. Táncból most nagyjából ugyanannyi van, mint volt, ami az idén tartott 200 előadás durván egyharmada. Szóval a fenntartói szempontok is előtérbe kerülnek a szakmaiak mellett.

- Miközben a kortárs színház nagyon megy.

- Azt látom, hogy most a színházi területen nagyon sok érték van születőben, amivel nekünk kötelező foglalkoznunk. Mindig afelé fordulunk, ahol megmozdul valami, és most a színháznál történnek inkább a dolgok. Amikor nincsenek szavak, akkor a mozdulat értékelődik fel, hiszen a megfoghatatlan feszültséget lehet vele kifejezni. Most viszont a kor annyi problémával van tele, hogy a színháznak a tartalma, a szó lett erősebb a mozdulattal szemben. Most a szó vált mindenütt lokálisan fontossá. Ebből adódóan a színház izgalmas szellemi kérdések centruma lett.

- A tavalyi 310 milliós támogatáshoz képest az idén 239 milliót kaptak. A közpénzek mellett pályázatokból és szponzori pénzekből gazdálkodnak. A közönségbarátabb program mellett hol lehetne még húzni a nadrágszíjon?

- Gyakorlatilag a 2003-as szintnek felel meg a fenntartói támogatás, amelyet most a Fővárostól kapunk. Kritikus helyzetben vagyunk, mert három éve jeleztük, hogy az infláció felfalta a költségvetésünk jelentős részét annak ellenére, hogy kis létszámmal dolgozunk. Ha ennél tovább kell húzni a nadrágszíjat, jelen pillanatban el sem tudom képzelni, mit lehetne kitalálni. Valószínűleg hozzá kell nyúlnom már a stábomhoz. Közvetlen állami támogatásból körülbelül havi tízmillió jut programra, a többit egyéb bevételekből pótoljuk ki. De igazság szerint én ezt szeretem, mert mindig a krízis az, ami új utakat nyit ki. Nem egyszer szerveztem át a Trafót teljes egészében, és mégis talpon tudtunk maradni. Persze mára megsokszorozódott az előadásszámunk, és vele a látogatószám is. Az nagyon fontos, hogy legyen realitása annak, hogy tovább dolgozhassunk, és ez bizonyos támogatási szint alatt rendkívül nehéz.

- Ha mégsem az öné, hanem Bozsik Yvette pályázata győz, mit csinál? Elképzelhetőnek tartaná, hogy máshol folytatná ugyanezt?

- Ha más intézményt kellene keresnem, ebben a profilban biztosan nem találnék semmit Magyarországon. Kerestek már meg olyan szándékkal, hogy kéne csinálni egy új Trafót valahol, de nem gondolom, hogy lenne realitása a dolognak, mert ma már le kell számolni azzal a "szegény színház" koncepcióval, hogy a semmiből is lehet színházat csinálni. Itt azért pénz kell: akkor fognak komolyan venni, ha azt látják, hogy a te batyudban is van valami. Annak a művészetnek, amit mi csinálunk, a szakmai színvonalon túl, egy nagyon komoly részét kereskedelemnek hívják, akkor vagy jó, ha eladó és vevő is vagy egyszerre. Ez egy nagyon fontos tapasztalat.

Az [origo] a másik pályázóval, Bozsik Yvette-tel is szeretett volna beszélgetni. Bozsik a szakmai bizottság meghallgatása utánra ígért interjút.