"Lerombolni vagy kinevetni a valóságot" - az Easterndaze a Quartnak

Kevesen tudnak annyit Közép- és Kelet-Európa underground zenéiről, mint az Easterndaze blog szerzői; a magyar hálószobapoptól a román elektronikán át a szerb dadáig mindent feldolgoznak. A pénteken a Rohamban tartott bulijuk előtt kérdeztük őket a helyzetről és az összefüggésekről. 

Milyen módon jelenik meg a zenében, hogy a közép- és kelet-európai országokban más és más a politikai helyzet (nemcsak a szűken vett pártpolitika értelmében)?

Közvetlen társadalmi, politikai üzenet csak nagyon ritkán, elsősorban a hiphopban jelenik meg. A politika hatása legfőképpen az, hogy mindenkinek elege van mindenből, tele van a töke és nem akar a poltikával foglalkozni a zenében. Inkább tehát azt mondhatjuk, hogy közvetetten jelenik meg a politikai helyzet a zenében: a menekülés vágyában, abban, hogy a zenészek megpróbálják kiszűrni, lerombolni vagy kinevetni a valóságot, esetleg bizarr, fantasztikus formákban újrateremteni. Érdekes, hogy találkoztunk olyan zenészekkel, akik azt mondják: akárhol élnének a világon, akkor is pont ugyanilyen zenét csinálnának; mások viszont azt, hogy teljes mértékben a közvetlen környezetük határozza meg a megszólalásukat. Amúgy ha ritkán, de olyan projektekkel is találkozhatunk, amelyek a múlt társadalmi-politikai történéseit dolgozzák fel kreatívan.

Nem sokkal az Easterndaze indulása után, 2010 júliusában közöltetek egy írást avagy kiáltványt Post-communist my ass (Posztkommunista a seggem) címmel. Ebben azt írjátok: "Jobban ismerjük a Nyugatot, mint saját magunkat." Még mindig így látjátok? Mit gondoltok, mi ennek az oka?

Minél többet ismételgetjük ezt a mondatot, annál inkább kezdi elveszíteni a jelentését. Az utóbbi két évben ez a nyugat-kelet szembeállítás kezd veszíteni az erejéből, kevésbé számít, mint korábban. Egy bizonyos értelemben tényleg igaz, hogy azok, akik elkötelezetten foglalkoznak a zenével - vagyis például a koncertszervezők, dramaturgok, médiaszakemberek -, nagyon jól ismerik a számukra fontos nyugati színtereket; tudják például, hogy mi fog kijönni a Tri Angle, Disaro vagy Hippos In Tanks kiadóknál, milyen új projektbe fogott James Ferraro stb. Másfelől viszont megélénkült az érdeklődés a helyi zenészek iránt is. Egyre többen törekednek arra, hogy ők adjanak elsőként hírt egy kúl helyi újdonságról. De azért ez még mindig nem igazán jellemző; mondhatjuk azt is, hogy az érdeklődés megvan, legalább bizonyos mértékben - viszont hiányoznak a megfelelő csatornák, a média. Bár az is igaz, hogy mi elfogultak vagyunk, mert már jó ideje figyeljük ezeket a színtereket.

Látjátok annak jeleit, hogy a régió különböző országainak zenészei közelebbi kapcsolatba lépnek egymással? Vagy még mindig a Nyugatra tekintenek - és ha igen, miért? Ihletért, elismerésért?

Az, hogy a nyugati zenék dominálnak Kelet-Európában, legalább részben infrastrukturális okokra vezethető vissza. Nyugaton egy igen fejlett és komplex, számos összetevőből álló rendszer szolgálja azt, hogy a zenészek elérjék a közönséget (és más zenészeket) - ez pedig mifelénk majdnem teljesen hiányzik. Mi az Easterndaze-zel megpróbálunk hozzájárulni ennek a kiépüléséhez. Ami a különböző országok közötti együttműködést illeti: inkább egyre növekvő érdeklődést, elismerést és kíváncsiságot látunk; azt viszont nem, hogy ez tényleges együttműködésekhez is vezetne.

Az Easterndaze első válogatása

2010-ben azt is írtátok, hogy a közép-kelet-európai országokban "a kortárs kultúra csak kis, nyugat-orientált szigeteken él meg, a legtöbb esetben a fővárosokban." Ezt is még mindig így látjátok?

Ezen a téren lassan azért javul a helyzet, például Csehországban, Szlovákiában már alakulnak regionális kulturális központok. A jelenség mögött "a vidék" alulfejlettsége van, amit az idézett elő, hogy az emberek a városokba vándoroltak; korábban a rezsim által erőltetett módon, a kilencvenes évek eleje óta pedig gazdasági okokból (a városokban több a munka) vagy az oktatás miatt (jobbak az iskolák). Az emberek úgy érzik, hogy a nagyobb városokban, fővárosokban jobbak a lehetőségeik, több mindent tudnak elérni, és ez az érzés erősebb annál a késztetésnél, hogy helyben maradjanak és az ottani közösségi, kulturális életet mozdítsák elő. Ebben nincs semmi újdonság, mindenhol így van ez. De azért az feltűnő, hogy a közép-kelet-európai országokban - talán Lengyelországot leszámítva - egy, legfeljebb két kulturális centrumot találunk és az országok teljes maradék része perifériának számít. Szerintünk ez nem jó így.

Milyen különbségek vannak abban, hogy a különböző országokban milyen műfajok virágoznak inkább?

Vannak különbségek, de azért figyelembe kell venni, hogy mindig vannak kivételek. Talán Lengyelországban van jelen a legtöbb különböző műfaj és hangzás, és ott a legfeljettebbek a színterek. Virágzó basszuszenei szcénája van, ami szoros kapcsolatban áll Nagy-Britannia, London színtereivel; de viszonylag sokan játszanak pszichedelikus vagy álomszerű [hypnagogic] elektronikus zenét is, amit szinte sehol máshol nem találunk a régióban. Úgy tűnik, hogy minél fejlettebb egy ország zenei kultúrája, annál nagyobb a "felbontása" is, hogy egy grafikából vett hasonlattal éljünk: vagyis először van mondjuk a techno, house, drum and bass; aztán jön a minimal, dubstep, zajzene; az egyes műfajok szépen lassan elkezdenek szétválni különféle alstílusokra, hangzásokra, kifejezésmódokra. Egyébként mi magunk is elkezdtünk egyre inkább egy bizonyos hangzásra koncentrálni, amit nehéz meghatározni - de mint minden blogot, a miénket is a személyes zenei érdeklődésünk határozza meg, vagyis nem egy mindent felölelő, hanem szubjektív módon válogató oldalt készítünk.

Az elmúlt majdnem két évben mik voltak a legmeglepőbb zenei felfedezéseitek?

Romániában jó néhány nagyon egyéni dologgal találkoztunk. Ott van Somnoroase Pasarele, aki a szó legigazibb értelmében kísérletező művész és kismillió alprojektje van; ott van b0g, a mashup-király, aki a román zenei örökséget helyezi új kontextusba; ott van Anca Stirbacu audio-vizuális művész, aka Hipdiebattery, aki játszik a bulinkon is. Az is meglepett minket, hogy milyen jók a cseh szintis, pszichedelikus elektronikus zenészek.

Nemcsak blogot vezettek és jelen vagytok mindenféle közösségi oldalon, de rádióműsorotok is van a londoni ResonanceFM-en és egy cseh adón is. Elértek akkora közönséget, hogy már képesek legyetek "befuttatni" egy előadót legalábbis egy bizonyos szinten; akarjátok-e ezt?

Arra vannak példák, hogy miután mi foglalkoztunk egy előadóval, más médiákban is egyre többet jelent meg. Vannak, akik úgy gondolják, hogy be tudunk futtattni zenekarokat, de mi nem hisszük, hogy már ilyen erősek lennénk. Viszont annak nagyon örülünk, hogy egyre több és több demót kapunk mind a régióból, mind olyan országokból, amelyekkel csak most kezdtünk el foglalkozni, Ukrajnából és a balti államokból.

Mint programajánlónkban írtuk, az Easterndaze második válogatásának bemutató buliját május 11-én, pénteken tartja a budapesti Rohamban. Fellép a román Hipdiebattery, a lengyel Ebola Ape és több magyar zenész Route 8, Stant, Gazsi Rap Show; részletek itt.