Mikor jön az eufória? Az új Girl Unit-ep

A Girl Unit 2010-ben megalkotta az év elektronikus himnuszát; másfél év múlva itt az új ep. Robotok breakelnek a neonfényben úszó funkdiszkóban - éppen csak az eufória marad el, de direkt.

Most logikus a végén kezdeni; ahogy a Resident Advisor kritikusa írja: "a szám, amire vártál, az utolsó". Na de ki is várt rá? Hát mindenki - mármint azok, akiket egy csöppet is érdekel az (a megkülönböztetés vagy a móka végett néha undergroundnak mondott, és/vagy szupermenő, a kritikusok által ajnározott) elektronikus tánczene. 2010-ben ebben a világban nem volt nagyobb dolog, mint a Girl Unit: Wut című száma, a maga harsányul neonszínű szintijeivel, (ironikusan? vagy direktben?) nagyívű dallamaival, csipogós énekével, a bass musicot a döngő hiphoppal összekötő bombasztikus ritmusaival, légkürtjeivel - úgy általában, ez az a szám, amit klubhimnusznak szoktak nevezni. Én sosem hallottam igazi klubban, eleinte nem is igazán szerettem (zárójelben bevallom: egy kicsit idegesített is), de aztán azt vettem észre, hogy úgy ragadt meg bennem, ahogy elektronikus zene csak ritkán szokott.

Ha az ember kicsit beleolvas az új ep-ről megjelent kritikákba, olyan frázisokkal találkozhat, amiket a kritikusok általában a Megrázó Erejű, Megjelenése Pillanatában Klasszikussá Váló, Éppen Ezért Folytathatatlan Remekmű folytatását készítő zenekaroknak szoktak fenntartani. "Vajon mivel lehet előállni egy olyan szám után, mint a Wut?!?!", ilyesmik. Az első szám, amit hallhatott róla a világ (bár eleinte titok volt, hogy ez Girl Unit) a címadó Club Rez; és tényleg erre vártunk, ez az a klubhimnusz - csak éppen nem az, direkt. Sűrű, izgatott, okosan-ravaszul hatékony ritmusokkal indul, aztán jön egy dallam az elektronikus tánczene hajnaláról, amikor még senkit nem érdekelt, hogy ez még/már ciki-e, aztán nagyívű trance-szintik, és húz és húz, hogy na most jön az eufória most MOST NA MI LESZ MÁR - és nem lesz semmi, visszajön a sűrű döngés, ami erős meg minden, de nem az. Aztán ezzel még ravaszkodik néhány percet, bővíti-forgatja, majd úgy van vége, hogy vége van, kész.

Igazából ez tök jó szám, mármint tényleg frusztráló egy kicsit, de izgalmasan az: átveri a hallgatót, de közben vigyorog, és kénytelen vagy vele vigyorogni. És még jobb szám, ha a hatszámos (12" vinylen és digitálisan megjelent) Club Rez ep utolsó számának hallgatjuk. A Girl Unit néven alkotó producer, Philip Gamble nagyon szépen, egy lendülettel, de megfelelő mennyiségű kanyarral építi fel ezt a félórát (ami akár egy szűk nagylemez is lehetne, de inkább egy egybeszabott ep).

Az elején azzal játszik el, hogy robotos-breakdances electrónak indítja a számokat, több-kevesebb 21. századi beütéssel, illetve mechanikus, hideg precízióval (Cake Boss) vagy akár pöttyet "kísérletező", csúszós zajokkal (Plaza) - aztán átfordítja őket abba a műanyag szintis funkba, ami sokáig a cikiség netovábbjának számított, mígnem Dam-Funk újra szupermenővé nem tette. (Én egyébként akkor veszítettem el a belső iránytűmet, ami megmondta nekem, hogy mi ironikus, mi komoly, mi "posztmodern": máig nem tudom ezt eldönteni ezzel az egész irányzattal kapcsolatban.) Ezek látszatra ellentétes stílusok is lehetnének: az egyikhez robotok tartoznak és követhetetlen breaktánc-mozdulatok, a másikhoz meg idióta ruhákba öltözött szuperlaza menő srácok - de itt szinte észrevétlenül átjárhatóak (lásd leginkább a nyitó Ensemble (Club Mix) elejét). És ami fontosabb: igazán mókás kis számok ezek, tele jó kis ötletekkel, csavarokkal, kacsintgatósan fogós dallamokkal és meglepő hangocskákkal.

A Double Take vezet át a klubosabb, döngő-csattogó dobokkal operáló második részbe, ami leginkább tobzódik a furi hangokban; aztán egy nagyon nyálas lezárás vezet ki a semmibe. Pontosabban a Rezday-hez, ami nyúlós dallamaival összefoglalja az eddigieket; "- Na hova vezet ez?" - Hát sehova, hehe!" dinamikájával pedig a lezárás felé mutat, csak éppen nem annyira látványosan játszik ezzel. Mindezek után az említett címadó szám még hatásosabb, pont a maga hatásosságot kijátszó trükkjével.

A Club Rez nem igazán "nagy zene", a szó egyik értelmében sem; viszont "nagyon jó kis zene", sok elsőre hallható, még több később kibomló ötlettel. B+ (Night Slugs)