Nem is olyan rég láttam egy fellépéséteket Svédországban. Az egy nagyon pici klub volt, most pedig egy fesztiválon vagyunk. Melyiket szeretitek jobban?
Isi: Mindkettőt ugyanúgy!
Jens: Bizony, mindkettőt. De csak gondolj bele: egy fesztiválon, egy nagy színpadon, jó idő van, nyár van és rengeteg ember, ez fantasztikus érzés. Ugyanakkor egy kisebb helyen közhely, de sokkal interaktívabb, sokkal intimebb hangulat alakulhat ki. Sokkal közelebb kerülhetsz a közönséghez. Ráadásul ott általában mi vagyunk a főműsorszám, ezért sokkal többet játszhatunk, hibázhatunk és "freestyleozhatunk", míg egy fesztiválon tömörebbnek és feszesebbnek kell lenni.
Ha már Svédország: őszinte leszek én az első lemezetek megjelenésekor, 2007-ben még azt hittem, hogy valamilyen skandináv zenekar vagytok. Nem úgy szóltatok, mint egy német együttes.
J: [nevet] Inkább mindig azt kapjuk meg, hogy melyik francia előadóhoz hasonlítunk. De volt már olyan is, aki hozzád hasonlóan az mondta, hogy amit játszunk, az kifejezetten északi (nordic) zene. Az atmoszférikus, filmzenei hatások ugyanis a mi zenénkben is megtalálhatóak és ezért inkább például a Röyksoppal érezhető hasonlóság. De azt hiszem ezt az északi jelzőt vállaljuk is, végül is Hamburg nincs messze Skandináviától.
A nagy tömegekre visszatérve: Amerikában borzasztó sikeressé kezd válni az elektronikus tánczene. Tervezitek ezt jobban kihasználni, esetleg Amerikára fókuszálni?
I: Már most hatalmas sikere van az elektronikának, de szerintem nem kell külön erre fókuszálnunk, hiszen egyébként is évente kétszer szoktunk ott turnézni, koncertet adni. Nem fókusz, hanem zenekari kötelesség rendszeresen eljutni oda, mert van egy elég hűséges rajongói bázisunk.
J: Már ebben az évben is hónapokat töltöttünk ott. De amitől igazán érdekes az egész jelenség az az, hogy az amerikaiaknak ez egy teljesen új élmény, új dolog. Szinte semmiről nem tudnak, ami tíz évnél régebbi lenne. Amikor az elektronikus tánczene németországi, európai helyzetéről kérdeznek Amerikában, mindig mondom, hogy ez egy évtizedek óta létező dolog és nem EDM-nek hívják, hanem rendes stíluselnevezések vannak. Ráadásul Európában ott volt a Love Parade-től kezdve sok, a mostani amerikai rave-partikhoz hasonló rendezvény.
I: De ettől függetlenül nagyon menő az egész, az emberek kiöltöznek minden egyes alkalomra és érdekes megtapasztalni ezt a friss energiát. Szóval nagyon jó dolog most ott játszani.
Azt el tudom képzelni. Viszont a Digitalism - és ez szerintem a tavalyi lemezetekre is igaz - egy kicsit kívülállónak tűnik nekem. Azaz nem feltétlen kapcsolódik egyik most futó trendhez sem. Ti hogy érzitek ezt?
J: Ezt mi is érezzük. Például a tavalyi lemezt a kritikusok fele szerette, míg a másik fele kifejezetten utálta azért, mert szerintük lejárt a szavatossága a mi stílusunknak. De minket egyébként ez kevéssé érdekel, hiszen mi csak szeretnénk a saját utunkat járni. Ezért is volt nehéz a második lemezt elkészíteni, hiszen erre szerettünk volna rátalálni. De ez például most jól jön az Államokban, hiszen igencsak eltérünk és ezzel ki is tűnünk az ott futó dolgok közül, ahol most minden a hatalmas arénákat megtöltő Avicii-féle house-ról szól és mindenki szinte ugyanazt próbálja játszani.
I: Mi ebbe a versenyfutásba nem szeretnénk beszállni, hiszen ha ugyanez a kérdés mondjuk fél év múlva merül fel, akkor esetleg már más trendekről beszélnénk. A zene mindig újrahasznosítja önmagát. Minden stílus jelen van, aztán egyszer csak az egyik felszínre kerül és elhomályosítja a többit, aztán más stílussal történik ugyanez. Talán nemsokára a gitárzene fog szárnyalni és az elektronikus zene lesz halott. Azt hiszem, Jens és én jó helyzetben vagyunk és jó irányba haladunk. Mi már megmutattuk, hogy tudunk jó és táncolható számokat írni és azért az valami, hogy majdnem tíz éve csinálunk ketten együtt zenét és még mindig a piacon vagyunk. A lényeg az, hogy az emberek még mindig eljönnek a koncertjeinkre, mert szeretik a zenénket.
Mindkét lemezen vannak instrumentális és vokális dalok egyaránt. Hogy döntitek el melyik zenei alapból, milyen típusú szám legyen?
J: Alapvetően az dönti el, hogy késznek érezzük önmagában a zenei alapot, vagy sem. Ez inkább egy ösztönös döntés.
I: Vagy inkább hasraütés-szerű.
J: Először mindig a zene készül el és csak ez után döntjük el, hogy oké, írjunk valamilyen témáról dalszöveget és dallamot hozzá. Amit aztán később gyakran elvetünk, ezért is tart évekig megírni dalokat.
A Forrest Gump című számotokat Julian Casablancas-szal (The Strokes) közösen írtátok. Ő hogyan került a képbe? Ismertétek személyesen?
J: Ez nem volt egy előre eltervezett dolog és csak a konkrét közös munka során ismertük meg. Csak szétküldözgetünk pár szkeccset az új számokból zenész barátainknak, hogy lássuk, mit kezdenek velük és Juliannek is küldtünk egy demót, mert úgy gondoltuk, talán tetszeni fog neki. És meglepő, de ő is úgy gondolta, hogy jó volna együtt dolgozni és csinálni valamit közösen. Elég elfoglalt volt, ezért mi azt hittük nem is lesz erre ideje. A sztori nem túl izgi, de nagyon klassz élmény volt és a végeredmény is szuper.
Nemrég csináltatok egy DJ Kicks válogatást, volt valami koncepciótok a számok összeválogatásánál?
J: Igen, azt gondoltuk, hogy először is minden számot, kiadót, előadót leírunk, amit sokat hallgattunk, vagy valamilyen módon jelen volt az életünkben az elmúlt években. Ezekből válogattunk, aztán hozzáadtunk néhány új dalt és pár haver dolgait. Szóval mondhatjuk, hogy egy kicsit a Digitalism történelmi portfóliója.
És mit gondoltok mi az idén a legnagyobb nyári sláger?
J: A DJ Kicksen megjelent új számunk, a Fallen. [nevet]