Francia elegancia, német erő

Újra divatos a house; vannak viszont, akik trendektől függetlenül mélyen elmerülnek a műfajban. Kritika két ilyen előadó, I:Cube és az Âme új lemezéről.

I:Cube: "M" Megamix

I:Cube, vagyis Nicolas Chaix a francia elektronikus zenei színtér egyik legmeghatározóbb figurája, ám nemzetközi szinten mégsem igazán felkapott. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy sosem igazodott az aktuális trendekhez. Első és talán máig legismertebb lemeze az 1995-ös Disco Cubizm, melyből az akkor még csak a szárnyait próbálgató Daft Punk készített remixet, hangos sikert aratva a klubokban. I:Cube összetett zenei világa számtalan elemből táplálkozik, de leginkább a német Kosmische Musik, a Detroit techno, a dub és a diszkó gyakoroltak rá hatást. A furcsának tűnő stíluskavalkád azonban egységes és logikus egésszé rendeződik, nemcsak legújabb, "M" Megamix című nagylemezén, de korábbi albumain, kislemezein és eklektikus dj mixeiben is. (Itt van például egy tökéletes mix.)

I:Cube zenéjét hallgatva egy pillanatra sem feledkezhetünk meg a zenész francia voltáról. A párizsi elektronikus zenei színtér már a kilencvenes évek közepén, a Daft Punk által útjára indított filter discóval olyan egységes hangzást alakított ki, amely mára ugyan sokat változott, mégis azonnal felismerhető. Az analóg szintis, retro-futurisztikus, vidám dallamokat az extrém monotonitással párosítani azóta már nem "divat" (mint mondjuk itt). Az "M" Megamix ennek a hangzásnak a mesteri megkoronázása. I:Cube ezúttal nem kísérletezik annyira, mint korábbi lemezein, nem ugrál a stílusok között. Most a techno, a house és az italo disc Giorgio Moroder által megteremtett hangzásvilága között egyensúlyoz tökéletesen. Nincsenek igazán lassú, kísérleti darabok, a hangsúly a táncoláson és a diszkón van. A Megamix a nyolcvanas évek mixtape-jeinek világát kívánja feleleveníteni, amikor a megszállott zenerajongók még a rádióból összeollózva vették fel a kedvenc zenéiket. (Ezt a világot tökéletesen megragadja az albumot beharangozó rövid klip is.) A számok nagyon rövidek, a leghosszabb is éppen csak négy perces, ami nagyon ritka a house és a techno, sőt, még a klasszikus disco közegében is, ahol az eredeti "extended" verzió gyakran jóval hosszabb a rádióban hallhatónál.

Ez a zenei világ napjainkban nagyon felkapott, így óhatatlanul sok fantáziátlan zenét termel. I:Cube azonban jóval eredetibb módon közelít ehhez a hangzáshoz, mint sok trendi eloadó, így például a Soul Clap, az Azari&III vagy akár a Hot Creations kiadó. A Megamix jóval kifinomultabb, megvan a franciás bája és az I:Cube-ra mindig jellemzo humora is. Az album összes szerzeménye tökéletes. A hangulatában a kilencvenes évek francia house zenéit megidéző Club Miniature, a disszonáns Detroit technóba torkolló Y.O.U.R.O.C.K., a táncparkettrobbantó Transpiration mind hihetetlen zenék. De kiemelhetném akár a nyolcvanas évek videójátékainak hangzását megidéző N'Dololo X M-et, vagy a Le rocher aux singes című gyönyörű diszkóballadát; de akár az elektrofunkos (és nagyon találó elnevezésű) Magnetic Mambót, de ugyanígy az album bármelyik másik zenéjét is. A nagylemez egyetlen hibája, hogy egyszerűen túl tömény: sok a zene és az információ (24 szám, alig több, mint egy órába sűrítve), amit lehetetlen egyszeri hallgatással megemészteni. A

Âme: Âme Live

És akkor ott van az Âme duó, Frank Wiedemann és Kristian Beyer formációja. Amikor pár éve az egész világon a minimálláz tombolt, ők már akkor is a house zene olyan mélységeibe merültek alá, ami a mai napig páratlan. Dallamos zenéjüket sokszor - nagyon tévesen - trance-ként kategorizálják, ez főleg a megjelenése idején nagyon sikeres Rej című klubslágerükre volt igaz. Az Âme zenéje azonban semiképpen sem trance. Jó barátjukhoz, I:Cube-hoz hasonlóan a karlsruhei producerpáros zenéi is egyértelműen a német Kosmische Musikból eredeteztethetőek. Ha egyetlen meghatározó lemezhez kellene kötni ezt a hangzást, akkor leginkább Manuel Göttsching E2-E4 című, 1984-ben megjelent korszakalkotó lemezét nevezhetnénk meg origónak.

Az Âme Live trackjei két csoportra oszthatók: azokra, amelyek nagyjából megőrizték eredeti hangzásukat és csak apró változtatások fedezhetők fel bennük; illetve van néhány, amit teljesen új formában hallhatunk. Az albumot nyitó, Roy Ayers legendás Tarzanjának Âme live mixe szinte csak felépítésében változott a korábbi verzióhoz képest; csakúgy, mint az azt követő Ku Kanjani, melyben az afrikai törzsi vokálok a Detroit techno elsöprő erejévél találkoznak. Szintén nem sokat változott a többi zenénél jóval régebbi N.I.A. sem, ezt inkább modernizálták, így minimalistább, de feszesebb lett a hangzása. Szintén ebbe a csoportba sorolható a duó tavalyi "slágere", az Envision, valamint a nagyon furcsa Junggesellenmaschine, a korábban már emlegetett Rej újradolgozása, és talán legbetegebb zenéjük, a Setsa is.

Nézzük az érdekességeket. Tavaly nyár végén már felkerült az internetre egy, az albumot beharangozó videó is, melyen az Enoi live verziójának egy rövidített változata volt hallható. Az eredeti is lélegzetelállító, az új verzió pedig egy gőzmozdony erejével halad előre. Az UNKLE: Hold My Hand átirata jóval visszafogottabb lett a korábbi Innervisions Orchestrás remixnél (ezen a néven Henrik Schwarz-cal és Dixonnal közösen készítettek néhány remixet), ez szintén kiemelkedő darab. A másik nagy meglepetés a D.P.O.M.B. (Don't Piss On My Back) live verziója. Annak ellenére, hogy ez egy feszes tech-house szám, fúvós betétjeivel, szokatlan gospeles hangmintáival és ötletes megoldásaival az album egyik legérdekesebb zenéje. Hasonlóképpen, mint a mininum három korábbi verzióban megjelent, Derrick L. Carter klasszikus monológjára épülő Where We At: a minimalista, szinte csak ritmushangszerekkel építkező remix szintén erőteljes és nyomasztóbb mint korábban bármikor. Az Underworld: Crocodile című dalának átirata fortyogó analóg basszusával pedig egyértelműen a dj-k kedvence lesz.

Annak ellenére, hogy az Âme Live-ot nem nevezhetjük klasszikus értelemben vett albumnak, mivel kizárólag korábban megjelent zenéket tartalmaz, az élő verziók tökéletes betekintést nyújtanak az Âme még ma is különlegességnek számító zenei világába. B+