Dögös és kísérteties

Letölthető indie R&B-lemezek: Rochelle Jordan rendes dalokat énekel minimálkísérettel, Ango tánczenei ritmusokkal vegyíti a műfajt.

Mint arról már volt szó az indie R&B-t szemléző cikkünkben, a fiatal műfaj főhadiszállása Kanada. Itt, ezen belül Torontóban él Rochelle Jordan is, aki nemrég tette letölthetővé Pressure című új lemezét. Egészen furcsa darabról van szó; mármint majdnem egy rendes R&B-album ez, hiphopos-táncos darabok, dögös és erotikus középtempók és (meglepően szép) balladák egyaránt találhatók rajta. Jordan szépen énekel, sok kötelező műfaji trükköt bemutat, többeknek Aaliyah jutott eszébe róla. A ritmusszekció is a kötelezőt hozza, viszonylag szellemesen, de nagy találmányokat be nem mutatva. No de mi van még az éneken és ritmusszekción kívül? Hát valahol a háttérben elúszó, hideg és kísérteties szinti, amire még csak azt sem mondanám, hogy kísér; plusz esetleg egy-egy röpke zongorafutam, elhaló gitár, és semmi más. Emiatt aztán egyszerre majdnem rendes R&B-lemez ez és valami egészen furi, minimalista kísérlet. Vagy hát nem is az, mert hallgattatja magát, minden jól, természetesen illeszkedik. (A producer KLSH.) Ezért érdekes a Pressure; no meg azért, mert jók a számok - még ha igazán nagy sláger nem is akad köztük, azért megjegyezhető dallam van bőven. Valamint így az is kiderül, hogy ha ezt így el tudja vinni a hátán, akkor Rochelle Jordan is több mint egyszerűen "jó énekesnő". (Egy korábbi letötlhető lemezéről itt volt szó a Quarton.)

Majdnem az ellenkezőjével próbálkozik a szintén kanadai Ango. Innen letölthető, Serpentine című albumán nem hideg és üres, hanem telített és lágy a kíséret, minden üres helyet kitöltenek a puha, de azért érdekes hangszínekre is elkalandozó szintetizátorok. Ugyan a slágerlistás és a Weeknd-féle sötét R&B közé belőtt számmal indul, később gyengéden nagyszabású szintipopba is átfordul, illetve (újra) aktuális tánczene, egy kis house, garage, ilyesmi is felüti a fejét itt-ott. Nagyjából ezek között ingadozik a lemez, mégis egységes hangzásvilágú. Sajnos azonban hiába jó a kíséret, maguk a dalok jellegtelenek, illetve Ango éneke meglehetősen szürke. Mondjuk egy hallgatást megér, de másodszorra már bosszantó, hogy ezekből az alapokból mennyivel többet ki lehetett volna hozni. (A producer felerészt maga Ango, felerészt olyan többé-kevésbé ismert, jónevű zenészek, mint Jacques Green vagy Kuedo. Az album ugyan ingyenes, de a szupermenő LuckyMe kiadó/kollektíva gondozza, akármit jelentsen ez.)