Kevés pénzből, de ébredezik Maribor

A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez egyáltalán nem baj.  Az [origo] munkatársa a helyszínen járt.

Maribor a jugoszláv időkben gépkocsigyártásáról és nehéziparáról volt híres, ami az állam megszűnésével szintén megsemmisült, így a nyüzsgés és a perzsgés is némileg alábbmaradt azóta a városban. Szlovénia második legnagyobb városa a maga 115 ezer lakosával sok hasonlóságot mutat Péccsel, történelmét és külalakját tekintve egyaránt. Mindkét város átélte és megszenvedte a Monarchia-beli és az azt követő zavaros időket, sőt Maribornak Péccsel ellentétben még egy legújabb kori tíznapos háború is kijárt. Mindkettő egyetemi város, mindkettő rendelkezik Nemzeti Színházzal, mindkettőt hegyek és bortermelő vidékek övezik, és végül, de nem utolsó sorban mindkettő volt, azaz az egyik most Európa kulturális fővárosa. Mariborban mégsem találunk, keresve sem, a Kodály- vagy a Tudásközponthoz hasonló építményeket, és bármennyire is szerették volna, nekik a Zsolnay-negyedhez hasonló összművészeti komplexum sem adatott meg, mert nagymértékben közbeszólt a válság, így sem a szlovén állam, sem a résztvevő 6 város (Maribor, Muraszombat, Ptuj, Novo Mesto, Slovenj Gradec, Velenje) nem tudtak annyi pénzt mozgósítani, ami fedezte volna hasonló építmények létrejöttét. De ez nem feltétlenül baj.

Forrás: MTI/Magócsi Márton

"2007 óta tudjuk, hogy mi leszünk 2012-ben Európa kulturális fővárosa" - mondja az [origo]-nak Lilijana Stepancic, a vizuális művészeteket összefogó program vezetője. "Azóta jelentős, előre nem látható és nem várt gazdasági változások zajlottak le Európa gazdaságában. Így ha összehasonlítjuk azt a programot, amivel pályáztunk, és ami végül megvalósult, az sajnos jelentős különbségeket mutat. 2011-ben igazítanunk kellett a programot a kialakult helyzethez." Utóbbi az, amit hivatalosan nem neveznek meg konkrét számokban, de egy belső, nem hivatalos forrás szerint 2 millió euró helyett 200 ezerből valósult meg a program.

Tanító jelleggel
A programsorozatot négy fő területre osztották fel: A Terminal 12 névre hallgató projekt foglalkozik a színházzal, klasszikus zenével, nagyobb kiállításokkal és a vizuális kultúrával.

A Townkeys projekt a régi városközpontot teszi élővé: kicsi utcai eseményekkel, szabadtéri mozival, kisebb utcai színpadokkal, ahol főleg a könnyűzenének adóznak, nemzetközi és hazai fellépőkkel. Ebbe a rendezvénysorozatba tartoznak az élő udvarok is, ahova a Monarchia-béli időkben mosni és beszélgetni jártak az emberek, da ma már nincs igazi funkciójuk. Hétvégenként bábszínház, mesék, elbeszélések felolvasása, kézműves szakkör gyerekeknek, politikai és filozófiai viták várják az érdeklődőket, de olyan is előfordul, hogy csak egy idős néni jön le a házból és mesél történeteket a város és saját életéből, vagy együtt főz a fiatalokkal, akik tőle tanulnak régi recepteket.

Az Urban Furrows szekcióba tartozó események a környezettudatosságra és a társadalmi elfogadásra hívják fel a figyelmet. Az EKF keretében számos bicikliútvonal létesült Maribor-szerte. Ide tartoznak még gyerekeknek létrehozott alkotóműhelyek, illetve kooperációk óvodákkal, amelynek keretein belül például az óvodások helyi termelőket látogatnak meg és tőlük tanulnak. Külön magkönyvtár is létesült, ahol az őshonos növények magjait óvják a genetikai változásoktól.

A Lifetouch szekció teljesen online. Videók, blogok találhatók itt európai újságíróktól, íróktól, többek közt Tóth Krisztinától is, és az oldalt hallás- és látássérültek is használhatják.

"Amiért mi kaptuk meg Guimaraes-zsal együtt a címet, az Maribor és a környező öt város együttműködésén alapul. Ezek a városok Szlovénia történetében is először működtek együtt, sok már eleve ott létező fesztivált, ötletet vontunk be az EKF programba. Nagy szkepticizmus fogadta a projektet a szlovén emberek körében, sokan azt kérdezték, hogy mit akar Maribor, de ez most változott, az elmúlt hat hónapokban 80%-os növekedést könyvelhetünk el a turizmusban" - mondja Stepancic. Az előkészületek és a szervezés során három fő célja volt a szervezőknek: az egyik, hogy amennyire csak lehet, megmozgassák a helyi lakosságot és bevonják őket a programokba; a másik, hogy odavonzzák a többi szlovént is, mert eddig Maribor inkább csak természeti szépségeiről és hegyeiről volt híres, de kevesen jártak oda Szlovénia egyéb részeibő; a külföldieket illetően főleg a szomszédokra, Horvátországra, Magyarországra és Ausztriára koncentrálnak. Számos olyan helyszínt tettek élővé, ami előtte üresen állt, vagy nem töltötte be funkcióját, mint például a régi bérházak hátsó és belső udvara. Ezek eddig parkolók, vagy lomtárak voltak, most irodalmi estek és beszélgetések helyszínei. "Ez legalább akkora teljesítmény, mintha sok pénzből egy új galériát vagy arénát varázsoltunk volna"- mondja Stepancic.

Lassan ébred a város

Vasárnap délben érkezünk meg a városba. A város kezdetét jelző táblánál még semmi plakát, vagy tábla nem jelzi, hogy Európa kulturális fővárosába érkeztünk, a belvárosban aztán módosul némiképp ez a kép. Információs pontok, mobilszínpadok, fából ácsolt mini köztéri galériák hirdetik, hogy itt események zajlanak. Délben a város meglehetősen kihalt, olyan, mintha mindenki sziesztázna, pár turista lézeng csak az utcákon és a Dráva partján. Rendezvények és események híján éttermet, vagy bármilyen szomjoltásra alkalmas lokált sem sok sikerrel lelünk, a kávézók, éttermek zöme zárva van, egyedül a folyóparton bukkanunk egy szerb specialitásokat kínáló étteremre és a régi víztoronyban Szlovénia első borbárjára, illetve borboltjára. Meglepő módon hasonló képet mutatnak az infópontok, a mobil galériák és színpadok is. Zárva a város főutcáján a található két galéria: Heiko Beck Kos Maribor és Graz kapcsolatát bemutató Élet és fejlődés című kiállítása, illetve a K8 galériában található, Élő Legendák címet viselő és szlovén hírességeket bemutató fotó- és tárgykiállítás is, holott a kiírás szerint a galériák minden nap 9-től 19-ig várják a látogatókat. Sajnos a két helyszín hétfő délre sem ébred fel.

A városképen sem igazán látszik, hogy végigsöpört volna rajta az EKF szele, elmaradt - szintén a pénzszűke miatt - a főutca, a Kneza Koclja felújítása, ami végső soron még kreatívvá is tette a szervezőket: az enyhén romos és üresen álló műemléképületeket átengedték a street artnak és a graffiti művészeknek. Az egyiket óvodások virágoskertté, egy másikat graffitiművészek képregénnyé alakították. A képregény történetét a város szlovén bajnok futballcsapatának szentelték: futballhuligánok és a maribori csapat játékosai a főszereplők, az uralkodó szín az ibolya, a csapat mezének színére utalva.

Világító rágógumik a főutcán

Estére felélednek a street art képződmények, a legtöbbjük fényinstalláció, ezért nyilván sötétedéskor nyerik el értelmüket. Ilyenek a szlovén író Drago Jancer könyvcímeit a város több pontján felvillantó neonfények, vagy az aszfaltot, járdát és sétálóutcát borító rágógumikból létrejött Tejút, ami úgy keletkezett, hogy a felszedhetetlen és befeketedett rágógumikat egy éjjel világító festékkel fehérre festették, így azok tényleg a Tejút visszatükröződéseként világítanak a maribori éjszakában.

A Leona Stuklja téren a Heritage Revealed című kiállításon Szlovénia természetvédelmi területeinek légi felvételeit láthatjuk, mellettük a fák tövét a maribori óvodások agyagból épült házacskái díszítik, a fém villanyoszlopokon pedig Petra Varl szlovén művésznő egymás szeretetére és ölelésekre felhívó zománcképei láthatók: egymással ölelkező, csókolózó, kéz a kézben járó párok köszönnek ránk minden második laterna tetejéről.

A maribori toronyőr

A 20. század eleji múlt két kiállításon is visszaköszön: a Monarchia hangulatát idéző kávéházban (Velika Kavarna) az osztrák szlovén kissebség életét és hányattatott sorsát mutatják be, amely az első világháborút követő határmeghúzással szorult a határ túloldalára, ahonnan aztán az Anschlusst követően elsőként deportálják és üldözik el.

Szinte mesebeli helyszín a maribori toronyőr berendezett szobája, amely több száz lépcsőfok megmászása után tárul elénk: a 4 négyzetméternyi helyiségben megfér minden a konyhától a hálószobáig, a tűz jelzésére pedig még vezetékes telefon is szolgált a 80 méteres magasságban. Az utolsó toronyőrnő Antonia Weiss innen vitte iskolába minden nap, egészen 1933-ig kislányát, akit nem tudom, hogy irigyeljünk-e a látványért vagy inkább sajnáljunk a naponta megtette lépcsőfokokért.

Forrás: MTI/Varga György

Az EKF keretein belül szeptemberben klasszikus zenei fesztivált rendeznek Mariborban, illetve jazzfesztivált Novo Mestóban, novemberben pedig - szintén Novo Mestóban és Slovenj Gradecben - multimediális kiállítást.

EKF: 2019-ig le van osztva
Az Európa kulturális fővárosa címet 1985 óta az Európai Unió ítéli oda városoknak egy évre. Ez alatt az idő alatt az adott város lehetőséget kap kulturális életének és fejlődésének bemutatására, de egyúttal lehetőség is, hogy megújítsa kulturális életét és ismertté tegye magát Európában. A program Melina Mercouri görög kulturális miniszter javaslatára indult el, eredetileg az Európa kulturális városa nevet viselte, majd 1999-ben átkeresztelték Európa kulturális fővárosára. A cím jelenleg 2019-ig le van osztva és 2007-től kezdve évente két város is osztozik rajta: az idén a szlovéniai Maribor és a portugál Guimaraes.