Már nem telepszik rá a popsztárság az életemre - Rick Astley a Quartnak

Nem bánja, hogy a lánya kicsit cikinek tartja, már nem nyomul nagy kiadóknál, de ettől csak még jobban élvezi az éneklést. Rick Astley a Unique fesztiválon adott koncertje előtt beszélt arról, hogy miért vonult vissza fiatalon, miért tért vissza később, és azt is elmondta, miért jött autóval Budapestre.

Amikor két éve itt játszottál, te magad vezettél el Budapestig. Most is autóval jöttél?

Igen, mindenhová autóval megyek. Na jó, Ausztráliába vagy Dél-Afrikába azért nem, de ahová tehetem, igen. Nem nagyon szeretek repülni, noha sajnos nem mindig kerülhetem el, ezért néha kénytelen vagyok, de most szombaton Németországban fogok fellépni, és így pont jól kijön. Azért vezetek én, mert nem akarom, hogy ott legyen mellettem egy sofőr is, másrészt pedig élvezem: van időm gondolkodni közben, zenét hallgatni, amiket máshol nem tudnék megtenni, és még hangoskönyveim is vannak az autóban. Sőt még a feleségemet is fel tudom hívni néha, hiszen úgysincs soha időnk beszélgetni. [nevet]

Visszafogott, félénk ember hírében állsz. Van recepted, hogyan lehet ilyen lelki alkattal elviselni a sztárságot?

Na, azért álljon már meg a menet, annyira nem vagyok én félénk! Ez azért ragadhatott rajtam, mert vannak, akik popsztárként tényleg félénken viselkednek, és vannak az olyanok, mint én, akik azt gondolják, hogy te jó ég, mi ez az egész? Most sem azért izzadok, mert melegem van, hanem mert ezt az egész szituációt furának érzem.

A legnagyobb slágereidet a ma már legendás Stock Aitken Waterman triónak köszönheted. Hogyan dolgoztak és milyennek ismerted meg őket?

Hát először is rengeteg sört ittak. De ha megnézed, az ő munkamódszereik ma már teljesen általánosak: a legnagyobb mai világsztároknak is ugyanaz az öt-tíz producer csinálja a lemezeit, csapatban. Hasonlóan működtek, mint annak idején a Motown szerzői: csak a saját stúdiójukban voltak hajlandók dolgozni, és minden énekesnek oda kellett mennie hozzájuk, ha velük akartak dolgozni. Továbbá úgy csinálták ezt, mintha munka lenne, noha nem kilenctől ötig nyomták, hanem inkább tizenegytől tizenegyig, de ha lejárt az idő, akkor befejezték, és kész. Hétvégén sosem dolgoztak: hívhatta őket akár az EMI kiadó vezérigazgatója is őrjöngve, ők csak annyit mondtak, hogy sajnáljuk, de vasárnap mi nem dolgozunk. Viszont csináltak nagyszerű poplemezeket, mint ahogy becsúszott azért néhány gyengébb is, de inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy volt köztük pár fantasztikus felvétel is.

Miben változott a legtöbbet a popzene a nyolcvanas évek óta?

A popzene lényege továbbra is egy jó dallam, vagy egy érdekes énekhang, ez nem változott, mint ahogy az sem, hogy az emberek számára popsztárnak lenni továbbra is ugyanolyan vágyálom maradt, mint mondjuk futballistának lenni. Ami változott, az az, ahogyan az emberek zenét hallgatnak. Sokkal nagyobb skálán mozognak, és ma már egyáltalán nem ritka, hogy valaki mondjuk egyszerre hallgasson Rolling Stonest és Lady Gagát, csak egy gombnyomás őket egy playlistbe tenni. És persze itt az internet is, amely végképp megváltoztatott mindent, és ennek van jó és rossz oldala is egyaránt.

1993-ban visszavonultál. Miért döntöttél így?

Úgy éreztem, hogy nem akarom ezt már tovább csinálni. Továbbá rengeteg minden kimaradt az életemből: így például a lányomat - aki ma már húszéves - először egy repülőtéren láttam járni, és akkor el kellett gondolkodnom. Ne érts félre, tudom, hogy rengeteg szülő lemarad dolgokról, hiszen a legtöbbnek dolgoznia kell, de én tényleg hetekig voltam távol, és a végére elegem lett az egészből. Valamint őszinte leszek: rengeteg pénzt is kerestem, ami nagyon megkönnyítette a döntésemet. Persze nem arra kell gondolni, hogy milliárdos lettem, de azért egy olyan kisvárosi srácnak, mint én voltam, teljesen megváltoztatta az életét ennyi pénz. Pláne, hogy a legtöbb ember hatvan-hetvenéves koráig dolgozik, hogy aztán nyugdíjba mehessen, én meg azt mondhattam, hogy abbahagyom, és kész. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy most már élvezem az éneklést, amióta a lányom felnőtt, és nem is kell állandóan ezt csinálnom. Amikor ő kezdett egyre önállóbb lenni, akkor döntöttem úgy, hogy visszatérek a popbizniszbe, és nem is bántam meg, de pont azért, mert nem telepszik rá már az egész életemre.

A lányod mit tud a te popsztárságodról?

Most már elég sokat, köszönhetően a YouTube-nak. Mondjuk úgy, hogy ötven százalékban szégyelli, és ötven százalékban büszke rá. [nevet] De ez pont jó így, hiszen valamennyire kell, hogy szégyelld a szüleidet.

És mit gondolt a Rickrolling mémről, amikor a Never Gonna Give You Up klipjét linkelték be mindenhová?

Talán a miatt érezte kínosan magát a leginkább, bár talán nem is ez a jó szó. Én úgy voltam vele, hogy ez nem rólam szólt: lehetett volna Daverolling vagy Brianrolling is, de valaki pont az én számomat választotta, mert szupergiccsesnek tartotta.

Dobosként kezdted a zenélést, de már akkor is énekes szerettél volna lenni?

Én azért lettem énekes, mert elkezdtem dalokat írni. Aztán amikor megmutattam a többieknek, nem akarták elénekelni, úgyhogy én énekeltem azokat. Ma is szoktam dobolni egyébként, de csak a saját szórakozásomra. Az énekléssel pedig nem volt gondom: fiatal voltam, és egyáltalán nem problémáztam semmin. Főleg, hogy pubokban léptünk fel eleinte a szülővárosomban, ahol a közönség 99 százaléka ismerősökből állt.

Hét éve jelent meg az utolsó albumod. Lesz következő?

Igen, van egy stúdióm otthon, ahol csinálok zenéket, és tervezem is, hogy ezek közül párat megjelentessek az idén, de még nem tudom, mikor és milyen formában. Azt se tudom, lehet-e majd kapni Magyarországon, de úgyis fent lesz az interneten. Az biztos, hogy nem akarom nagykiadónál megjelentetni, mert annak már semmi értelme. Persze, egy fiatal előadó esetében, aki komoly bázist akar kiépíteni, és világsztár akar lenni, annak én is azt tanácsolnám, hogy szerződjön le egy kiadóhoz, de az én esetemben nem erről van szó.

Hogy tartod a kapcsolatod a rajongótáboroddal? Fent vagy-e a Twitteren például?

Nem, néha a Facebookra kiteszek dolgokat, illetve van egy honlapom, de azt sem én csinálom. Nincs Twitterem, egyelőre nem is tervezem.

A legtöbb brit popsztárról lehet tudni, melyik futballcsapatnak szurkol, rólad nem. Érdekel egyáltalán a futball?

Persze, hogy érdekel, a Manchester Unitednek szurkolok.

És mire számítasz a most induló szezonban?

Hát leigazoltuk Van Persie-t az Arsenaltól, most a hétvégén nem lőtt gólt, de majd fog. Egyébként megbolondult a futball manapság. Még mindig szeretem nézni néha, de két éve lemondtam a sportcsatornák előfizetését, amolyan dacból. Úgy gondolom, hogy a pénz bizonyos mértékben megfojtja ezt a játékot. Van a Moneyball című nagyszerű film: nagyon érdekes, hogy amiről például az szól, az ma már nem lenne megvalósítható a mai fociban. Néha megnézek azért még meccseket, voltam az Old Traffordon is párszor, de ez már nem foglalkoztat annyira.

Az interjút a Hvg.hu-val együtt készítettük.