Szavazz Alfrédra, szavazz az életre!

Al Jourgensen újraélesztette magát és az ipari metál intézményét, a Ministryt, az emberek pedig elmentek a Szigetre, és meghallgatták azt, amit mond.

Négy év telt el azóta, hogy a Ministry elbúcsúzott a rajongóktól, tette ezt Zuglóban is, az akkori indoklás miatt azért, mert Al Jourgensen egyrészt már unta kicsit, másrészt sikerült legyőzni azt a görény Busht, és vele együtt ideje volt ellovagolni a naplementébe, egy időre legalábbis. Nem tudom, hogy ennek van-e jelentősége, vagy csak a dolgok együttállásának véletlenszerű szimbolikája, mindesetre épp egy választási ciklus kellett ahhoz, hogy Jourgensen és a Ministry más megvilágításban lássa és láttassa a lovat: azaz most, hogy Bush elment végre, ideje az egészet újrakezdeni.

Persze történt azóta más is. Jourgensen gyomrát majdnem kilyukasztotta két éve a fekély, és majdnem belehalt, de túlélte, illetve volt például egy Occupy-mozgalom közben. Utóbbit ülte meg a Ministry szőrén 99 Percenters című visszatérő számában is, amit Jourgensen a kizsákmányoló bankároknak ajánlott a tegnapi szigetes fellépésen Ministry-logókat a karmukban tartó birodalmi sasok árnyákában.

Al Jourgensen hasonló fizimiskában, azaz zubbonyban és cilinderben lépett felkoponyázott mikrofonállványához 10 óra előtt nem sokkal az A38 színpadán, olyanban, mint amilyenben a búcsúturnén a What A Wonderful World feldolgozását előadta, ezzel tovább is fűzte azt, a koncertet nyitó Ghouldiggers közben aztán ledobta magáról, tök hülyén nézett ki benne, újraélesztés indul.

A 2006-ban verőfényes napsütésben a Sziget történetének egyik leghangosabb koncertjét adó Ministry az új lemezén (Relapse) se nagyon szarozott, ipari metált fog játszani örökre, méghozzá egyre egysíkúbbat, mi mást is kívánhatnánk az élettől. Két gitáros, egy basszusgitáros, egy szintis és egy dobos állt Jourgensen mögött, aki bár sosem volt az a fickándozós fajta a színpadon, én most mégis úgy láttam, hogy megrogyasztotta kicsit az élet az elmúlt időben (illetve bizonyos források szerint a koncert előtt elfogyasztott nagy mennyiségű alkoholos ital). Az orgánuma tekintélyes még mindig, de a vitalitását inkább a saját magáról vetített képek, rajzfilmbetétek, klipek adták a háttérben, illetve az egyszerű, de bombasztikus hatásfokkal működő két ledfal oldalt, meg persze a sodró-döngöló-szirénázó Ministry Fesztiválzenekar.

Occupy ide vagy oda, ennek a bő órás koncertnek, 10-11 dalnak és a defibrillált Ministrynek nem volt és nincs már különösebb tétje azon túl, hogy Jourgensen és az őt szerető emberek örülnek annak, hogy él. Ennél nagyobb tét talán nem is kell az életben, persze, viszont Bush, illetve latin-amerikai diktátorok képeinek vetítése is egyértelművé tette, hogy az indusztriál megafon is egyre inkább réved a múltba, már-már nosztalgiával tekint a görényre. A bankároknak szinte csak a tisztesség kedvéért szólt be, a műsort végül úgyis a N.W.O., a Psalm 69 (vagy Just One Fix) és a Thieves zárta. A legtöbben pedig ezeket akarták hallani.