A magyar közönség nem csak a slágerekre kíváncsi - a Ting Tings a Quartnak

A jó hat-nyolcezer ember előtt játszó The Ting Tings két tagjával, a dobos Jules De Martinóval és a gitáros-énekesnő Katie White-tal a koncert után beszélgettünk az Air France-ról, a sikerről és a Beastie Boysról.

A nézőtérről elég jó hangulatú koncertnek tűnt ez, ti is így éreztétek?

Jules: Igen, de bennünket inkább az foglalt le, hogy rengeteg technikai problémánk volt, miután elveszett a felszerelésünk egy része.

Ezért üzentetek a színpadról az Air France-nak?

Jules: Pontosan. Néha óhatatlanul is előfordul az ilyesmi, de hogy most mi történt, az tényleg botrány. Tegnap este Nyugat-Franciaországban játszottunk, Brestben, onnan kellett volna megérkezniük a cuccoknak. A technikusaink embertelenül sokat dolgoztak, amíg lehetővé tették, hogy azért felléphessünk a Szigeten, de három számot így is ki kellett húznunk a setlistből. Az Air France pedig diadalmasan közölte, hogy megvannak a felszereléseink, csak éppen nem küldték el nekünk, mindössze annyira futotta tőlük, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjenek tőlünk a Twitteren.

Katie: Nem az a gond, hogy lekéstük miattuk a csatlakozást, ez belefér, mint ahogy az is, hogy két napig nem alszunk, de hogy a show-t ilyen mértékben befolyásolják, miközben két teljes napjuk volt rá, hogy megoldják az ügyet, az botrány.

Jules: Ráadásul itt több ezer font értékű cuccokról van szó, amik lehet, hogy sose lesznek meg. Szóval ma úgy léptünk színpadra, hogy jó dühösek voltunk, aztán láttuk, hogy milyen rengetegen vannak a sátorban és fergeteges a hangulat.

Mindezek ellenére a közönség a problémákból nem sokat láthatott.

Jules: Nem, a közönség fantasztikus volt, mi pedig most játszottunk harmadszor Magyarországon, és eddig mindháromszor remekül éreztük magunkat. Katie úgy fogalmazott, hogy nálatok a közönség nem csak a slágerekre kíváncsi, hanem minden számot tud értékelni.

Sok nehézséggel szembesültetek a második lemezetek készítésekor is, egyszer teljesen újra is kezdtétek a nulláról. Mi történt pontosan?

Katie: Az első albumunk váratlanul sikeres lett, senki sem gondolta volna, hogy ezzel a fajta zenével ennyire népszerűek leszünk, magunkat is beleértve. Jártunk Amerikában, Japánban, Indonéziában, egy csomó országban, és mindenhol hónapokkal később ütött be a siker: épp befejeztük az egyik turnét, amikor szóltak, hogy most már Dél-Amerikából is hívtak, úgyhogy elmentünk oda is. Egy igazi hullámvasút volt ez, ami teljesen felforgatta az életünket és két és fél évig tartott, végül Berlinben ért véget, mert ott kezdtünk el dolgozni a második lemezen. Hat-hét hónap után összesen nyolc számunk volt, mi pedig úgy éreztük, hogy ugyan nagy a nyomás rajtunk, és mindenki új slágereket vár, de azt is tudtuk, hogy az eddigi slágereink sem úgy születtek, hogy márpedig mi most sikerdalokat akartunk írni. Úgyhogy arra jutottunk, hogy összepakolunk, és átmentünk Dél-Spanyolországba, távol mindentől és mindenkitől, hogy csak magunk lehessünk és csak a Beastie Boys Paul's Boutique albumát hallgattuk, meg Malcolm McLarent, ilyesmiket. Az vezérelt bennünket, hogy a dalainkkal kifejezzük, mi hogy látjuk most a popkultúrát, és végre izgalmas feladatnak tűnt, hogy újra számokat írjunk. De mindez valóban elég sokáig tartott.

Miért ért benneteket ennyire váratlanul az első lemez sikere?

Katie: Ha megkérdezed a kezdő zenekarok 99,9 százalékát, azok se bíznak benne, hogy tényleg befuthatnak majd. Mi nagyjából tíz fontból vettük fel a lemezünket egy házban, gyakorlatilag mindent mi magunk csináltunk, úgyhogy nyilván nagy meglepetés volt számunkra, ami utána történt.

Viszont ezt a második lemezt már nem szerették annyira a kritikusok, mint az elsőt.

Katie: Szerintem nagyjából ugyanolyanok a reakciók. Ha megnézed, az elsőről is hasonló kritikák születtek.

Jules: Pontosan, az elsőről ugyanezt mondták, hogy sehová sem fogunk jutni vele. Mi nagyon korán megtanultuk, hogyha művész akarsz lenni, akkor legyél is az, ne pedig a szórakoztatóipar részévé akarj válni. Ha beszippant az, hogy a sajtónak, a kiadónak és a rádiónak is a kedvére akarsz tenni, abba nemcsak belefáradsz, de elveszíted az identitásod, a saját véleményed, és lehet, hogy több lemezt adsz el és több pénzt is keresel majd, de akkor ez már rég másról szól. Mi a második lemezzel ezt el akartuk kerülni, és olyan lemezt akartunk csinálni, ami nekünk tetszik, és olyan koncerteket akartunk játszani, amikhez tényleg kedvünk is van. A ma este tökéletesen példázta, hogy az emberek nemcsak ugyanazt akarják látni, ami mindenütt amúgy is a csapból folyik. Nem mintha ne lennének nagyszerű popelőadók, de különösen nálunk Angliában hiányzik az, hogy a kiadók ténylegesen foglalkozzanak egy együttessel, mint élő produkcióval, inkább csak gyorsan minél többet akarnak kihajtani belőlük a stúdióban.

Az új lemezen tényleg a Beastie Boys jelentette a legnagyobb inspirációt?

Katie: Igen, mindketten szerettük korábban is, de addig még egyszer sem jutott egyikünk sem, hogy leüljünk és figyelmesen meghallgassuk a Paul's Boutique-ot. Ugye hallgattuk Malcolm McLaren első lemezét is, meg Tom Tom Clubot, de mégis csak a Beastie Boys volt az, amely mert harminc különféle stílusban is alkotni, és ezt nagyon inspirálónak találtuk. Most gondold el, milyennek hatna, ha egy rockzenekar - mondjuk a Kings Of Leon - elkezdene rappelni, mindenki kiborulna, hogy mégis mi ez a szar? [nevet] De a Beastie Boys hosszú karrierjébe rengeteg féle dolog belefért, és ez feltétlenül hatással volt ránk.