Tömegszörf a szaunában. A Japandroids az Akváriumban

Először játszott Magyarországon az utóbbi évek egyik legsikeresebb új független rockzenekara, a kéttagú kanadai Japandroids. Megélnek-e a punkos stadionhimnuszok a forróságban?

A Japandroids tipikusan az a zenekar, melyet az Akvárium színpadára találtak ki: az ő esetükben előre lehetett tudni, hogy senkit sem fog zavarni, hogy nem túl tiszta a hangzás, és gond nélkül el fognak férni a fürdőszoba méretű színpadon is. Azt pedig nem feltétlenül volt törvényszerű, hogy erre a szeptemberi estére váratlanul melegebb és párásabb idő lesz, mint a megelőző héten bármikor. Ez utóbbi bizonyult tehát a legnagyobb kihívásnak, hiszen a koncertterem majdnem megtelt, és levegő már azelőtt sem volt sok, mielőtt akár csak egy hangot is játszott volna Brian King és David Prowse duója. A vancouveri zenekar energikus és zajos punkdalokkal kezdte a lassan induló karrierjét hat éve, az idén megjelent, már Billboard listára is került második lemezén viszont már nyitott a közönségénekeltetős refrének és a teltebb, vastagabb hangzás felé, az pedig változatlan, hogy a Japandroids nem a lemezein, hanem a koncertjein él igazán.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mivel nincs sok száma a zenekarnak, a setlist összeállításában nem lehetett túl sok kérdőjel, úgyhogy onnantól kezdve, hogy King belecsapott a húrokba, az maradt a legfőbb kérdés, hogy mennyi ideig képes egy zenekar 110 százalékot nyújtani, főleg, hogy már rögtön így is kezdte a koncertet. A közönséget szinte pillanatok alatt sikerült bevonni, és jó félórán nem csökkent a lendület, ráadásul a kétkedők kedvéért egy McLusky-feldolgozást is bedobtak. Ez alatt volt időm elgondolkodni arról, hogy annak ellenére, hogy számomra a Japandroids kicsit springsteenes ihletésű punk rockja lemezen nem tűnt túlzottan érdekesnek, koncerten mindig meg tudnak győzni. King persze végig kommunikált a közönséggel, elmondva, mennyire örülnek, hogy itt lehetnek, és láthatóan komolyan gondolta azt is, hogy még vissza szeretnének jönni. Közben már folyt a víz a plafonról is, igazi hőlégkamrává változott a terem, és jó félóra után érződött, hogy hiába baromi lelkes a zenekar még mindig, valaminek történnie kell ahhoz, hogy újra felpörögjön a koncert.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ezt a pluszt most egy túlbuzgó biztonsági ember jelentette, aki valamilyen oknál fogva hirtelen felállt a színpadra, szemben a közönséggel, noha ott kb. annyira veszélyes dolgok történtek, mint amikor kicsit durvulnak a srácok a sulidiszkóban. Prowse végül ki is mászott a dobok mögül, súgott valamit Kingnek, a vége pedig az lett, hogy a securitys fölösleges jelenléte nélkül folytatódhatott tovább a koncert, a hangulat pedig innentől kezdve csaknem végig maximális hőfokon izzott - egyedül a lassabb Crazy/Forever hűtötte le kicsit, de akkor már amúgy is túl voltunk az "óóó-óóó-óóó" vokálokkal megdobott slágerszámon, a The House That Heaven Builten. Leginkább ez a szám bizonyítja, hogy bár maga a Japandroids sincs túl jó véleménnyel a saját dalszerzői képességeiről (ezt King az interjúban maga mondta), azért már eljutottak oda, hogy tudnak hagyományos értelemben vett slágert is írni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Bár a Japandroids felállása ugyanolyan, mint a másfél éve nálunk járt No Age duóé, nagy különbség a két együttes között, hogy előbbi nem a fehér zajban bízik, hanem sokkal inkább a közönségre épít. Az, hogy a zenekar és a közönség közti interakció fontos egy koncerten, nyilván nem a Japandroids találmánya, ám a duó tényleg azok közé tartozik, akik ezt a végletekig fokozzák: leginkább a Black Lips lehet ebből a szempontból az együttes rokona, noha zeneileg nincs köztük sok hasonlóság, és az utóbbira jellemző vásári komédia sem jellemzi a Japandroids koncertjeit. Hétfő este a Japandroids leginkább azt mutatta meg, milyen, amikor egy zenekar a körülményekkel egyáltalán nem foglalkozva, másfél órán át pörög, tényleg a maximumot kihozva magukból, a közönségből és az egész estéből. Az, hogy időnként megbicsaklott az a bizonyos hangulati ív, valahol természetes (főleg egy szaunában), viszont zavaró egyáltalán nem volt, és tényleg jó lenne, ha valamikor újra eljönnének. Lehetőleg egy hűvös októberi vagy márciusi estén, már ha lehet választani. A-