Nem érdekelnek a felnőtt lányok - magyar ingyenzenék nyárról, 1. rész

Amíg mi fesztiválokon lazáztunk, a magyar zenészek nem voltak ilyen restek és telerakták az internetet letölthető zenékkel. Ezekből szemlézünk most, de annyit, hogy az csak két cikkbe fér bele. Az első részben rockos és popos albumok és ep-k: elvágyódás és durvulás, irónia és személyesség, szerelem és klimpírozás - és még rengeteg minden.

Sokáig úgy volt, hogy Pink And Blue And Gray címmel jelenik majd meg a Zombie Girlfriend harmadik nagylemeze, végül azonban két négyszámos ep lett belőle: a szürkén a zajosabb, hangosabb számok kaptak helyet, a másik nyugisabb, direktebb dalokat tartalmaz. A Gray itt hallgatható és vásárolható meg, a Pink And Blue pedig itt, a kettő egyben letölthető innen. A tavaly év végén letölthetővé tett Music For Porn album kritikájában lelkesen üdvözöltük, hogy a Zombie Girlfriend lépett egy nagyot a szabályos zenekari hangzás felé, vagyis Szabó Benedek egyszemélyes projektjéből egy hangos és jó rockzenekar lett, amelyben a másik gitáros, Nagy Gergely is énekelt. No, most ez nincs, Szabó Benedek újra egyedül dolgozott ezen a két ep-n, mondván, hogy számára az első lemeze a non plus ultra; illetve gyorsabban, könnyebben dolgozik egyedül, úgyhogy csak pár számban segíti egy billentyűs. Mindezek ellenére egyik ep sem tűnik visszalépésnek, sőt: a Zombie Girlfriend egyre inkább otthon van abban a shoegaze, dreampop, garázsrock univerzumban, ami az első lemezen is meghatározó volt. Konkrét hatások is felfedezhetők egy-egy számban: a Magic tiszta Dandy Warhols, a Time pedig akár a második Syd Barrett-albumról lemaradt dalnak is tűnhet, de beugorhat a zenéről a Jesus And Mary Chaintől kezdve bármelyik újabban divatos noise pop zenekarig sok minden. Szabó Benedek szerint ő 14 éves kora óta ugyanolyan dalokat ír, ami lehet, hogy így van; viszont továbbra sem tehetünk mást, minthogy örülünk annak, hogy valaki a magyar rock kánonjától ennyire idegen világban ilyen otthonosan mozog, és ilyen kifogástalan dalokat ír, mint ez a nyolc. (IB)

Az EZ Basic-frontember Szarvas Árpád időről időre rögzít pár dalt Evil Men Have No Songs nevű shoegaze projektjével, melyeket gyorsan, ep formátumban meg is jelentet. A legújabb, itt meghallgatható és megvehető, innen letölthető Always Somewhere Else-en három új szám hallható, és remekül el van találva a cím is, hiszen az Evil Men... dalainak mindig az elvágyódás a legfontosabb eleme. Most is így van ez, legyen szó a kései JAMC-t idéző címadó dalról, a nyáriasan pörgős Summerdownról, vagy a nagyívű, monumentális zajszőnyegbe temetkező Alice Blue-ról. Nem csinál semmi forradalmit az Evil Men Have No Songs, csak egyre jobban belakja a Zombie Girlfriendnél már említett világot, nekünk pedig ha eddig ne lett volna kedvünk elmenni innét valahová messzire, akkor az ep-t meghallgatva egész biztosan lesz. (IB)

A Broken Cups a magyar punk és hálószobazene színtér három (élőben négy) tagjából állt össze, bemutatkozó nagylemezük, a Slaves Of The Grave itt hallgatható meg, innen tölthető le. Első ránézésre ez igazán "durva" zene: megszállott, határozottan gótos ének-kiabálás; torz, minimálriffjeire feltekeredő gitár; szirénázó szinti; még a középtempós számokban is idegesen rohanó dob(gép) - no meg az a fajta lo-fi megszólalás, ami nemcsak hogy nem tiszta, hanem egyenesen kimászik a hangszóróból, nem lehet annyira halkra venni, hogy ne legyen (túl) hangos. Ámde egyrészt az van, hogy a zene minden durvasága ellenére tele van fülbemászó dallammal, legyen szó akár az ének-, akár a gitártémákról; másrészt pedig az, hogy ha figyelünk, akkor ha "finom részleteket" nem is, de jó kis ötleteket, ravasz megoldásokat észre fogunk venni. Még ennél is fontosabb az, hogy ez a hallgatót bedaráló, "vagy kikapcsolod most rögtön, vagy elsodor" módon működő zene tulajdonképpen rettentően szórakoztató. Mondhatni: lehet, hogy először a vicsorgás tűnik a megfelelő reakciónak, de aztán ki fog derülni, hogy bizony vigyorgás az. Vagyis már elsőre is tök jó, aztán kiderül, hogy még annál is inkább. (RA)

Amikor előre tudtad, a világ rendje ellen szólna, hogy ez kettőtök között sikerüljön, miközben azért te nyilván mégis voltál olyan hülye, hogy elhitetted magaddal, hogy mégis van esély - a szerelemnek bizony még ilyenkor is megvan az a szakasza, amikor mindenféle továbbkombinálás nélkül simán csak élvezed, hogy minden gondolatodat teljes egészében egyvalaki képzelt tökéletessége tölti ki. Itt még nincsenek jól mérlegelt tétek arról, hogy ebből akár még valami komoly is alakulhat, nincsenek távlatok, legfeljebb jövő szombatig - a Fancy Dress Party innen letölthető lemeze, a Letting Things Go ezt a bizonytalanságban és reménytelenségben is még mindig inkább bizakodó, mintsem melankolikus szerelmes hangulatot adja vissza görcsösséget mellőző gitárpopjában. A hálószobás előadókat összefogó Rakéta Fesztivál egyik főszervezőjének, Fülöp Péternek a szólócucca nem váltja meg a gitárzenét, de hát nem is akarja, csak teszi a dolgát - mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne olyan, már elsőre betaláló számokat írni, mint a Sunny Sky & Rainy Day. A szinte végig csörgő és lüktető dalok egyszerre hozzák a kilencvenes évek alt rockjának meg nem értettségét és durcásságát, valamint a dream pop és az indie pop révedezését és tisztaságát, ami éppen passzol az idei elhúzódó és nagyon meleg nyárhoz. Az pedig, hogy utána mi lesz, senki nem foglalkoztat, mert egyelőre itt és most pont így jó. (GE)

Augusztus végének legfontosabb szobazenés eseménye a Halál Judit Nem érdekelnek a felnőtt lányok című klipje volt, amiben feltűnik a színtér sok-sok tagsági igazolvánnyal rendelkező szereplője, és ami egyúttal felvezette a Halál Judit új lemezét. Az Elveszett fiúkinnen tölthető le; igazából még csak féllemez, készülnek hozzá további számok. A hazai bedroom pop élő lelkiismeretének, a Quarton állandó szerző Lang Ádámnak és zenekarának most megjelent hat száma egyfelől a vállát mindenre megrándító vagy a mindent messziről, iróniával figyelő suttyó magyar punkos fogásokat (mondjuk a Kulturális Szemle vagy a Pina együttesek örökségét) viszi tovább úgy, hogy itt-ott (és legfőképpen a Szerelem című számban) a frontember Green Day-szenvedélye is nyilvánvaló legyen. Másfelől viszont a már említett, Balla Csengével felvett klipes szám, illetve a Piresian Beach Zsófival énekelt Mi következünk a kicsit lecsendesedett, aranyos, egy-egy jól eltalált dallamra rákapaszkodó gitárközpontú pop vonalára fekszik rá. De legyen szó akár a Roham vécéjének szétveréséről, akár a szabadban egy lánnyal kettesben töltött estéről, egy alapélmény fogja össze a különböző műfajú felvételeket: a távolságtartás attól, hogy úgynevezett felnőttként gondolj magadra, attól, hogy ha tisztességes, 40 órás munkád már van is, akkor se annak a nagyon izgalmas pillanatai, a követendő szabályok foglalják le a gondolataidat; mert ehelyett egyszerűen csak jó lenne néha "ebbe a dalba beleköltözni". Ez teszi frissé a Halál Judit-számokat az ész nélkül ütött dobon és a gyors gitártémákon túl. (GE)

A Hettynäni négyszámos, negyedórás, innen letölthető Hullaillat és virágszag című ep-jének záró száma a budapesti ifjúság himnusza kellene hogy legyen: arról szól, hogy minden egyes hely, ahova az ember elmehetne, valamiért szar, vagy bezárt, vagy tele van, vagy tele van bölcsészekkel, vagy szimplán kurva drága minden. (Vagy mittudomén, én úgy képzelem el a budapesti ifjúság egy bizonyos szegmensét, mint amelynek ez lehetne a himnusza.) Látszólag baromi egyszerű, viszont van benne valami direkt és ezért ironikus rájátszás a "nemzedéki élmény" dalokra; illetve figyeljük meg, hogy az egyszerűnek tűnő szöveg valójában mennyire jól meg van csinálva, milyen jól stimmel mindegyik, amúgy teljesen természetesnek, beszélt nyelvinek tűnő sor a ragadós dallamra. Ez amúgy műfajilag egy befogadható mértékű darkossággal ellátott poszt-punk szám, és kb. ilyennel is indul az ep. A második egy neurotikusan rángatózó, ámde ellenállhatatlanul rohanó táncos újhullámos dal (és egyben ennek paródiája, talán). A harmadik pedig úgy kezdődik, mintha népzenés rock lenne, de aztán kiderül, hogy az a gitármotívum, ami olyan magyarosnak tűnik, az ismétlődés során egyre inkább elveszti e jellegét és az "csupa stressz az életem" kifejezésévé lesz - viszont a refrén látszólag minden áttétel nélküli, ám (ravasz? béna? bénaságában ravasz?) sortörésekkel teli szövege rögtön kétségessé is teszi, hogy ezt mennyire kell egy az egyben venni. A zene tele van tök jó kis részletekkel (a szintihangok, a ritmusokat színező apró ötletek, a váltások stb.), de igazán az teszi egyedivé a Hettynänit, hogy az irónia és (önreflexíven kesergő) személyesség nem kioltják, hanem erősítik egymást. Megvan ez a szövegekben, az énekes előadásmódjában, de még a lo-fi/amatőrös megszólalás is ezt erősíti. Az önmeghatározása szerint " fura-alternatív szobazenekar" bemutatkozása úgy egyedi hangú, hogy ez elsőre nem is tűnik fel. Nekem legalábbis az első benyomásom az volt, hogy "egész jó", és csak aztán jöttem rá, hogy ennél sokkal jobb. (A bemutatkozásban az is benne van, hogy "kevés névválasztási kreativitással" vannak megáldva. A Hettynäni kiejtése: Hetty néni, a Váratlan utazás sorozat szereplője után; az "ä" betű a finnben az egyik "e" jelölése - ámde ott az "y" ejtése: "ü", hívnám fel a figyelmet. Továbbá: ha a Bandcampen Buy Now feliratot látunk, akkor erre kattintva, az árhoz 0-t írva lehet miénk ingyen az anyag.) (RA)

A Morningdeer első, innen letölthető lemezében pont a mindent, még a melankolikus darabokat is átható pajkos játékosság volt a jó. Az augusztusi, bő negyedórás, innen tölthető N O R A ep viszont nagyrészt hasonló eszközökkel majdhogynem ellenkező hatást ér el. A játékidő majdnem felét kitevő első szám alig tartalmaz valamit: tétován lépkedő, elhaló már-nem-is-dallamot szintin (gondolom) és apró, otthonos, ritmikus zörejeket. A hangulat megfoghatatlan, kicsúszik a kezünk közül; de annyira, hogy még azt se mondaná rá az ember, hogy szomorú, bár vidámnak nyilván nem vidám. A második szám már közelebb áll a Morningdeertől várt freak folk - pop - jazz kevercshez, de hiába a sok kedves és szellemes kis ötlet, valami tompa, nehezen megragadható szomorúság telepszik a dalra; illetve a vonósok apró csusszanásai mintha az egész alatt ott rejtező, de ki nem törő káoszt jeleznék. Végül egy nem éppen gyerekeknek szóló, és persze nem is létező rajzfilm aláfestő zenéje szól: a főhős eltévedt az erdőben, a fák közül hívogató, de valójában rémisztő hangok szólnak, de soha nem láthatja meg, kik vannak ott. Sokadszorra is rejtélyes zene ez, nemcsak a felhasznált hangok a szokatlanok, de a struktúra is (például meglehetősen aránytalan, mármint direkt) - kell-e mondani, hogy pont ettől igazán érdekes és egyedi? (RA)

A Failotronként 8-bites zenéjével magának hírnevet szerző Birtalan Áron Hollandiából hazaérkezve, Izlandra utazása előtt készítette el a Képzelt Város dobosával, Gál Dániellel a Kanagawa Spring Semester című lemezét, amit innen vagy innen lehet letölteni; interjúnkban Birtalan részletesen mesél utazásairól és a zenéről. Habár túlzott egyediséget nem kell várni a poszt-rockhoz sorolható Spring Semestertől, azért funkcióját kellemesen szolgálja. A többnyire két évvel ezelőtt készült, még eléggé Failotron-hatású számok a katarzisig feszítik a hangulatot, bár igazán nem tudják túllépni saját korlátaikat. Élőben sokkal inkább működik a zenekar; a lemezen viszont elvesznek az érzések a hangok forgatagában. Az ep így is bizakodásra ad okot: ha sikerül legyőznie a két zenésznek a távolságot, a Kanagawa akár szintet is tud majd lépni, és a Golden Harpoon fülbemászó szintidallamai mellé egy egész albumnyi élvezetet kaphatunk a közeljövőben. (ÁD)

A Kamikaze Scotsmen még január elsején éjjel rögzítette kvázi élőben első stílszerűen Prolouge-nak elnevezett ep-jét. A négyszámos, itt meghallgatható és dalonként letölthető ep elsőre leginkább a Radiohead progrockos motivációkkal és finom elektronikával átszőtt, elszállós popzenéjével rokonítható. Annyi különbséggel, hogy míg a híres angol zenekarban nem ritka, hogy egyszerre három gitár is szóljon párhuzamosan, addig a Kamikaze Scotsmenben egy sincs - még ha a hangszerelésnek köszönhetően úgy is tűnhet, hogy van. Kicsit olyan az egésznek az összhatása, mintha az OK Computer világába behoznák a Kid A motorikus basszusait, így egyszerre lebegőssé és feszessé téve a dalokat. Akár azt is mondhatnánk, hogy kicsit talán megkésett ez a lemez a nyugati trendekhez képest, de ha jól érzékelem, a retróvihar jelenleg valahol a kilencvenes évek első felénél vagy közepénél tart, úgyhogy korántsem lehetetlen, hogy a következő nagy őrület a Radiohead újrafelfedezése lesz. Így vagy úgy, a Kamikaze Scotsmen legjobb pillanatai azok, amikor elhagyják a konvencionális dalformát, és átadják a vezetést a zene önmagából fakadó lendületének. A lemez anyaga amúgy a YouTube-on is fent van, és talán érdemes itt kezdeni, mert képpel együtt valahogy meggyőzőbb a zenekar. (LÁ)

Piresian Beach projektek ömlesztve, gyorsan, amúgy sem hosszúak. Egy: a Summer Schatzies tagjai még Nohopekidz Zoltán és Halál Judit Ádám; szétzengetett, zajos dalocskák szörf és nyár, valamint csókolózás témában. Kétszer két röpke szám, először itt, aztán itt. Kb. úgy képzeljük el, hogy Piresian Beach, csak darkosodás helyett pont ellenkezőleg; de igazából mire ezt elképzeljük, végig is lehet hallgatni. Kettő: újabb Amstetten Bedroom Punk (PB + Öcsémasszony) ep tölthető le innen, mindent beterítő mocsok torzulás, kevesebb hörgés, több klimpírozás, móka, kacagás. (Három: készülő split 7" a francia J.C.Satánnal, utóbbi oldala itt meghallgatható; már csak a csodálatos borító miatt is mindenképpen kattintsanak a 18 éven felüliek.) (RA)

A Marcello's Mystical Mind zenekart ugyan olyan ún. "igényes" zenekarok inspirálják, amelyeket a haladó szellemű ifjúság hajlamos cikinek tartani, joggal vagy jogtalanul. Innen letölthető, háromszámos, ámde 25 perces Brainforest című ep-jük első száma ennek megfelelően "modern rock" kis jazz-rock beütéssel, csak azoknak való, akik az ilyesmi iránt amúgy is érdeklődnek. Viszont a második, a majd' 12 perces Bedtime Stories And Nightmares tényleg figyelemre méltó. Kísérteties gyerekdalt játszó zongora és nyomott szinti alapoz hosszan, aztán belépnek a gitárok, és innentől a szám a lebegő lágyságtól az egészen keményig, a jazz-rocktól egészen a rap-metálig (!) sok mindent bejár a szerzemény - de a súlyok tényleg súlyosak; a virtuóz részeknek mindig megvan a maga hangulati jelentése is; a váltások sem csak azért vannak, mert kötelezők, hanem a bejárt, kacskaringós, de mindig átélhető ívet rajzolják ki. A záró tétel hasonló szerkezetet követ, de lágyabb, talán erőtlenebb is. (RA)

Végül: a hálószoba színteret szorosan követni vágyó olvasók számára indult egy régi-új mikroblog, a Rakéta Times, itt lehet követni, már készült is egy válogatás, itt meghallgatható, itt van hozzá a leírás.