Letolt gatyával komoly dolgokról - Socalled a Quartnak

A nagyjából klezmer-hiphop-funkyt játszó Josh Dolgin, vagyis Socalled és zenekara szombat este adott koncertet az Akváriumban kevés, ámde igen lelkes ember előtt. "Sokkal jobbak voltatok, mint a koppenhágaiak" - így lelkesedett a közönségért; egy időre a gatya is lekerült róla. A koncert után beszélgettünk az enyhén kapatos zenésszel (egy ponton pedig egy társával is) Rodolfóról és a magyar népzenéről; zsidó humorról; popról, világzenéről, hiphopról; az életről. Mutatott egy kártyatrükköt is. 

Hogyhogy ilyen jól ismered a magyar kultúrát? Hangmintáztad Fekete Antal "Puma" játékát...

Ismered őt? Elképesztő zenész. De nem csak hangmintáztam, én vettem fel, együtt játszottunk Budapesten a hadsereg stúdiójában. [nevet] Együtt zenél a Di Naye Kapelye zenekarban Bob Cohennel. Elképesztő csávó. Ő ismertetett meg az Unicummal is!

Rodolfót is emlegetted a koncert közben.

Szeretem a bűvészkedést, de arra már nem emlékszem, hogy Rodolfóra hogyan találtam rá. Biztos a YouTube-on láttam. Van otthon egy Rodolfo-érmém is, az van ráírva [többé-kevésbé magyarul mondja:] "Vigyázat, csalok!". Ő is zsidó volt; komoly története van a zsidó bűvészeknek Houdinitől David Copperfielden át David Blaine-ig. Nem tudom, miért van ez így, de Európában a világháború előtt nagyon sok bűvész zsidó volt. Nagyon sokan meg is haltak; Rodolfo túlélte a háborút, de nem tudom, hogyan, nem ismerem a történetét. Szóval nem sokat tudok a magyar kultúráról, de eltöltöttem itt egy kis időt Bob Cohennel, aki zenész és zenetudós, a zsidó zenét tanulmányozza; és a nagymamám is az Osztrák-Magyar Monarchia területéről származik. Lenyűgöz Kelet-Európa: Románia, Moldávia, Ukrajna, Magyarország. És lemezgyűjtő vagyok, nagyon szeretem a magyar népzenét.

Azzal vicceltél a koncert végén, hogy a legutóbbi albumod a Hungarotonnál jött ki. Sok Hungaroton-lemezed van?

Rengeteg!

Szerinted a te humorod zsidó humor?

Ööö... Hát nem tudom, hogy mi az a zsidó humor. Te tudod?

Azt szokták mondani, hogy például amikor önmagadat is ki tudod nevetni.

Hát igen, akkor lehet. De ezt neked kell megmondanod, te vagy az újságíró. Nem foglalkoztam a zsidó humorral, nem szándékosan ilyen vagy nem ilyen a humorom, csak úgy jön.

És az szándékos volt, hogy ennyi vicces közjáték van a koncerteken, vagy ez is csak úgy jött?

Érted, egy show-nak szórakoztatónak kell lennie. És közben a zene elég komoly: ha figyelsz a dalszövegekre, akkor szó van szerelemről, veszteségről, magányról, halálról, rossz emberi kapcsolatokról és hasonló komoly dolgokról - de az egész mókába, humorba van csomagolva. Szórakoztatás az egész. Mármint nagyon fontos a zene, és pont azért vagyok benne az egészben, hogy lemezeket készítsek; de amikor show-t csinálsz, akkor egyáltalán nem kell túl komolyan venned magad. Az egész élet egy őrült vicc, úgyhogy érezzük jól magunkat! Meg lehet átmenni mélybe meg metába, és azt mondani, hogy a zsidó zene a szomorúság és a vidámság keveréke - mint ahogy a maga módján minden jó zene. És ez a kontraszt, ez a súrlódás maga az élet: öröm és fájdalom, nevetés és sírás, és a zene is ennek a része, legyen dúr vagy moll, szinkópás ritmusú vagy akármi. Ez a feszültség teszi érdekessé a dolgokat.

Néha úgy tűnik, mintha ezek a közjátékok már-már veszélybe sodornák a koncertet, de a végén mindig jól kijössz a dologból. Dolgoztál a zene és a közjátékok egyensúlyán?

Nem, spontán az egész. Nincs olyan, hogy bármit megpróbálnánk erőltetni, egyszerűen hagyjuk, hogy történjenek a dolgok. Ma például egészen agyament volt a buli, egy bizonyos ponton a gatyám is lekerült rólam - ez nem történik meg azért minden este. Viszont az is igaz, hogy minél többször csinálsz meg egy show-t, egyre jobban érzed, hogy mik azok a dolgok, amik jól működnek, milyen a jó időzítés meg ilyesmik. És aztán elkezded ezeket újra meg újra felhasználni - egy idő után pedig megfáradnak és ellaposodnak. De ha elég spontán vagy, és képes vagy tényleg a pillanatban élni, akkor újabb és újabb vicces és hülye dolgok történnek, és kialakul egyfajta repertoárod, nemcsak a zenében, hanem a komédiában is. Ez így van ám, Michael Winograd, ne nevessél! [a fúvós hangszereken játszó Winograd a fenti képen balra látható] Szerinted az, hogy ebben a zenekarban játszol, hatással volt a saját show-dra? Nem? De igen!

Michael Winograd: De én nem beszélek a közönséggel.

Socalled: Dehogynem! Legalábbis többet beszélsz, mint korábban.

Michael Winograd: Jó, lehet, de én nem szeretem az embereket, te meg igen.

Socalled: Én sem szeretem az embereket.

Michael Winograd: Ha nem szeretnéd, akkor te is olyan keveset beszélnél hozzájuk, mint én.

Socalled: De hát nincs abban semmi, ha beszélsz hozzájuk. Hiszen tudod, hogy ott vannak, ők a közönség, szükséged van rájuk.

Michael Winograd: Oké, de nem szeretek beszélni velük.

Socalled: Michaelnek több saját együttese is van, baromi komolyak, de tényleg. És aztán fellépsz ezzel a zenekarral és... [nevetnek] A zenekarban egyébként elég sok volt a változás, de mostanában egyre inkább kialakul egy stabil felállás, ami nekem nagy megkönnyebbülés.

A Szigeten a világzenei színpadon léptetek fel. Gyakran lépsz fel világzenei rendezvényeken? Jó helyen érzed magad ezeken?

Na ez egy jó kérdés. Tudod van ez a Juno Awards, a kanadai Grammy. Szóval beküldtem nekik az új lemezt [a Sleepover című album meghallgatható itt], hogy szeretnék a jelöltek közé kerülni, mondjuk hiphop kategóriában. Visszaküldték, hogy ez nem igazán hiphop. Újra beküldtem: alternatív zene. Visszaküldték: nem alternatív. Újra beküldtem: pop. Visszaküldték: nem pop. Aztán végül a világzene kategóriában elfogadták, be is került az öt jelölt lemez közé, de aztán nem nyertem.

Michael Winograd: Ki nyert?

Valami hülye indiai nő... Á, nem, valójában baromi jó. [Kiran Ahluwalia, a listát lásd itt.] És ebben a kategóriában a jelöltek között volt afrikai meg brazil zenekar. Szóval bizonyos értelemben világzene az enyém is. Ha csak megnézed a vendégek listáját: calypso, funk, salsa, ukrajnai rezesek, klezmer, francia-algériai zene - szóval tényleg a világról mindenhonnan vannak közreműködök, vagyis világzene. De közben az a célom, hogy fogós popdalokat írjak - csak túl sok minden hat rám és túl "fura" vagyok, és így végül mindig elbaszom. Úgyhogy világzenei fesztiválokon lépünk fel, és működik. Nem tudom, hol máshol léphetnénk még fel. Az emberek szeretik a zenét ilyen kis kategóriákba szorítani. Meg hát a világ, az elég jó, érted, a világ az a világ. Mi nem világzene? A rap nem világzene? Hanem mi, a Mars zenéje?

Michael Winograd: A Run DMC a Vénuszról jött.

Socalled: Az is baj a világzenével, gyakran elég sznobok, akik szeretik. "A világzenét szeretjük, a popot nem, a rapet nem, a house-t nem." De hát ebben a szép 21. században mindenféle zenét szerethetünk, bármit az egész világról.

És hiphop-klubokban léptél már fel?

Sokkal kevesebbet. A hiphop nagyon konzervatív lett, pedig egy alternatív szubkultúrából nőtt ki. Minden hiphopos ugyanúgy öltözik, mindegyik hiphop-szám pont ugyanolyan. Ez eléggé nyomasztó, hogy egy lázadó stílust ennyire kodifikáltak, "a hiphopnak ilyennek kell lennie". Szóval nem igazán tudok hiphop-fesztiválokon fellépni. Te tudnál ebben segíteni? [nevet]

Olvastam, hogy a klezmer-hiphop fúzió ötlete úgy jött, hogy hiphopot kezdtél el csinálni, és véletlenül találtál régi zsidó zenei lemezeket, amikről elkezdtél hangmintákat gyűjteni. És a hiphop honnan jött?

A kilencvenes években voltam tinédzser, úgyhogy ez tök természetes volt. A kúl zene akkoriban a rap volt. Még úgy is, hogy egy kanadai fehér gyerek voltam, ez volt a generációm zenéje. Nagyon szerettem a funkot, James Brown, a Parliament máig a legnagyobb kedvenceim; aztán megismertem a rapet, ami tulajdonképpen funk, csak más, újabb gépekkel; hangmintázott funkra mondanak rá új szövegeket. A rock meg nem érdekelt, pedig fehérként ez lett volna a normális - de mindig a fekete zenét szerettem. Zongorázni tanultam, és olyan zenét akartam csinálni, ami a mának szól, úgyhogy elkezdtem beateket gyártani. Aztán rátaláltam a saját kultúrámra; majd elkezdett érdekelni ennek a gyökere, a kelet-európai zsidó és nem zsidó népzene.

A Beastie Boys nagy hatással volt rád?

Nem, inkább ellenkezőleg. Nagy sznob voltam: "a rap fekete zene, mit ugrándoznak ezek a fehér hülyegyerekek?" Persze, szerettem azért őket is, de inkább purista voltam, Dr. Dre, NWA, Wu-Tang Clan voltak a kedvenceim.