Új énekesnővel és számokkal jelentkeznek egykori Jacked-tagok
![Blahalouisiana](https://cdn.origo.hu/2023/12/rKziYp19Nyw9r_VAgFaEgYBbHwdq3dbzw5-n3x-Kcp4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5YjU2YjI4MTJlODRmNGRhNTlhYTBmOTE4NGIxYjQz.webp)
A székesfehérvári Jacked zenekar működésének négy éve alatt egy lemezt jelentetett meg, és körbeturnézta az országot, itt a Quarton is bátorító kritikák jelentek meg róla, ám a kezdeti lendület egy idő után kifulladt, és az együttes 2010 végén csendben feloszlott. Mórocz Tamás énekes azóta a Bermudában tűnt fel újra, míg a másik négy tag (Jancsó Gábor, Juhász Ádám, Mózner László és Szajkó András) Schoblocher Barbara énekesnővel kiegészülve Blahalouisiana néven alapított új együttest.
A zenekar egy év elteltével már saját koncertprogrammal rendelkezik, és rövidesen megjelenik első albuma is. A The Wanderer című első szám alapján az együttes slágeres rockzenét játszik, és ezt egyáltalán nem pejoratív értelemben mondjuk.