A magyar gitárszólók kétszer olyan hosszúak. Andy Votel a Quartnak

Andy Votel indította el az "egzotikus beatek" újrakiadásának trendjét pár éve, ő mutatta meg Erkin Korayt Gaslamp Killernek, kiadója a Finders Keepers pedig török, indiai és egyéb ritkaságok mellett egy Zalatnay Sarolta-lemezzel, illetve a szocialista Magyarország funk-, beat- és rockzenéjének válogatásával vitte nemzetünk hírét a nyugati világba. Szerinte a magyar zenéket a szex hajtja, összefüggés van a gitárszólók hossza és a szólásszabadság között, a lemezgyűjtésből divatos sport lett, az angolok elfelejtettek táncolni, a bakelitreneszánszot pedig környezetszennyezésnek tartja. A veterán lemezgyűjtővel és dj-vel Krakkóban beszélgettünk az Unsound fesztiválon. Egy V-Moto Rock-szám leszakította a fejét.

Forrás: Anna Spysz

Három éve, amikor visszatért, Kovács Kati azt mondta a nekünk adott interjúban, hogy azokat a zenéket, amelyeket a későbbi generáció felfedezett magának, és amelyek bekerültek a Qualitonsszal közös koncertprogramba, annak idején gyakran félresikerültnek tartották.

Pontosan. Amikor először találkoztam Jean-Claude Vannier-val, hogy újra kiadjam az első lemezét, akkor teljesen kiakadt, és nem értette, hogy mi tetszik nekem azon a "zajos, borzalmas zenén". Az egy nagyon sikertelen album volt, amit ő teljes kudarcnak tekintett mindig is. Nem is akarta, hogy a nevének bármi köze legyen hozzá. Hat hónappal az újrakiadás után, amikor látta, hogy mekkora siker, már mesterműveként hivatkozott rá.

Amikor közép-európai, török és egyéb egzotikusnak számító zenéket adsz ki a nyugati világ számára, mennyire segíti a döntéseidet, hogy kívülállónak számítasz ezekben a kultúrákban?

Szerencsés vagyok, amiért csak angolul beszélek, így nem kell aggódnom a rossz szövegek miatt. (nevet) Vegyük például az Os Mutantest. Ők írták talán a zenetörténet legrosszabb szövegeit. (nagyon nevet) Amikor brazilul hallod ezeket, akkor azt képzeled, hogy az acidről vagy politikai dolgokról énekelnek, de nem, annyit énekelnek, hogy "Szeretlek, bébi!". Kiderül, hogy csak azért tiltották be őket, mert úgy szóltak, mint a Beatles.

Vannak Beatles-lemezeid?

Nincsenek. Egyetlen sincs.

Forrás: Anna Spysz

A nyugati popkultúra periférikus területeinek popzenéi a nyugati trendeket másolták, de olyan mutánsokat hoztak létre, amelyek gyakran semmi másra nem hasonlítottak. Te kívülállóként milyen alapvető különbségeket látsz például a hatvanas-hetvenes évek magyar, lengyel, cseh, török stb. zenéi között?

Hatalmas különbségek vannak. A magyar zenéket a szexualitás hajtja, tele vannak glammel és szexszel. De az is nagyon fontos, hogy több zenekart, aki felléphetett külföldön, nem pénzben fizettek ki, mert azt nem lehetett. A Skorpió például motorokkal jött haza Japánból. Elképesztőek azok a fotók. Ez a zenére is visszahat. Ugyanis sokszor hangszerekkel, például szintikkel fizették ki őket. Ezért a magyarok gyakran ugyanazokkal a szintikkel dolgoztak mint mondjuk a Pink Floyd. A magyar stúdiók briliánsak voltak, a magyar lemezek pedig hangosan szóltak és jól voltak nyomva. A lengyel lemezek borzalmasan voltak nyomva. A magyar dobhangzás feszes. A lengyel dobhangzás nyers. A török történet más, mert sokkal divatorientáltabb volt. Ha úgy akartak megszólalni, mint egy angol zene, akkor úgy szólaltak meg. Ha angolul akartak énekelni, akkor úgy énekeltek. A kommunista rendszerben ezt nyilván nem lehetett megtenni. Érdekes viszont, hogy ha egy brit számban volt egy dobkiállás, akkor a magyarban az kétszer olyan hosszú volt. A magyar gitárszólók is kétszer olyan hosszúak. "Hű, de jó ez a gitárszóló, briliáns, csináljuk meg kétszer olyan hosszúra". Ugyanez a billentyűknél. Amit nem fejezhettek ki a szövegekkel, azt szólókkal kompenzálták. A dobok túl erősek, a breakek kétszer olyan hosszúak, a szólók túlzásba vannak vive - ezért ideálisak ezek a zenék a dj-k számára.

A török zenéket elintézzük annyival, hogy divatorientáltabbak?

Nem, persze. Ott nagyon fontos a Shadows zenekar. Az előbb szó volt a Beatlesről. Az a zenei hagyomány, minél keletebbre megyünk, annál kevésbé érdekli az embereket. Perzsiában, Törökországban a Shadows uralkodik. A törökökre jellemző, hogy a saját hangszereiket használják. Amikor az egyik Erkin Koray-lemezen meghallottam egyszer egy fuzz guitart, azt gondoltam, hogy ennél gyilkosabb fuzz guitart sosem hallottam életemben. Aztán kiderült, hogy az nem is gitár, hanem egy saz, amit egy pedálra kötöttek rá.

Hallottam olyat, hogy amikor dj-zel, nem annyira érdekel, ha kiürül a tánctér. Igaz ez?

Hogyne érdekelne, én is azt szeretném, ha mindenki jól érezné magát. Tinédzser koromban nyakig benne voltam a manchesteri hiphop kultúrában és filozófiában. Fel akartam rázni az embereket, ezért bármikor betehettem egy Black Sabbath- vagy egy Thin Lizzy-számot, vagy akár egy lengyel, cseh vagy magyar dalt. Nem nagyon érdekelt. De ez az arrogancia már rég elmúlt.

Forrás: Anna Spysz

Működnek amúgy ezek a magyar és török zenék a tánctéren?

Működnek, de én nem dj-zem már Angliában.

Miért nem?

Ha elmész egy fesztiválra, egyszerre 50 program megy. Te dj-zel, amivel részben az a célod - legalábbis a dj-knek részben ez kell, hogy legyen a céljuk -, hogy ismeretterjesztő munkát végezz. Aztán jönnek a fesztiválon az emberek, belenéznek öt percet a szettedbe, aztán mennek tovább, hogy megnézzék a többit. Manchesterben, illetve úgy általában Angliában olyan, mintha folyamatosan valami fesztivál menne. A tánczene mindenhol jelen van, könnyű megtalálni. Folyamatosan rossz house-zene szól mindenhonnan, a nap minden percében. Őszintén szólva azt gondolom, hogy az emberek Nagy-Britanniában elfelejtették, hogyan kell táncolni. Pont azért, mert folyamatosan körbeveszi őket a tánczene.

Hol szeretsz játszani?

Svédországban, Törökországban, Belgiumban például. Ott, ahol az emberek meg tudnak őrülni a zenére. Angliában az emberek nem tudnak.

Nem a Finders Keepers volt az első újrakiadásokkal foglalkozó kiadó, de a Finders Keepers indította el az újrakiadások nagy hullámát és trendjét a kétezres évek közepén. Mi változott a kiadó indulása óta?

Nem is az újrakiadás a központi kérdés már, inkább a vinylvásárlás függőségének átkáról van szó. Rengetegen vesznek megint vinylt, verseny lett a dologból, sportot űznek belőle. A Discogs, a Popsike és a többi hasonló oldal mind ebbe az irányba visz. Bennem nincs ilyen jellegű versenyszellem. Sportos sem vagyok. Amikor gyerek voltam, arra emlékszem - a velem egykorúak biztos emlékeznek rá szintén -, hogy az otthoni lemezjátszóhoz nem nyúlhattál. "Hozzá ne érj" - és rácsaptak a kezedre. Aztán három évvel később, amikor a kazetta bejött, már senkit nem érdekelt a lemezjátszó, rugdalhattad is, leszarták. A lemez ténylegesen szemétté vált. Amikor én először vettem lemezt, akkor az már szemétnek számított. Aztán jöttek a dj-k és megint visszanyerte a tekintélyét. Arra akarok kilyukadni, hogy mára ez már nem a lemezről szól, hanem kazettáról, filmről, plakátokról és minden fizikai médiumról: trófeák vásárlásáról. Nekem az első nyomások a szenvedélyem. Azt a lemezt akarom, amely akkor jött ki, amikor a rajta hallható dolog történt. Nem érdekel, hogy milyen állapotban van. Lehet karcos, le lehet hányva, nem érdekel. De ez más kérdés, ez az én személyes problémám.

Forrás: Anna Spysz

Hogyan változtatta meg a Discogs és az internet a lemeztúrást?

Ez megint a divat és a trend kérdése. Az Ebay, amikor elindult, zseniális hely volt. A legnagyobb lemezgyűjtők mind ott voltak. Ma az Ebay, a Discogs, a Popsike és társaik inkább azt mondják meg nekem, hogy milyen lemezt ne vegyek. Ami fent van, az engem nem érdekel. Én a vadonban keresem a lemezeket. Ha veszek valamit és megtalálom utána online, akkor eléggé csalódott vagyok. Nem nagyon tudom tisztelni a hitelkártyás lemezgyűjtőket. Arra bárki képes. Azokat az emberekre nézek fel igazán, akiket lázba hoz, hogy a vadonban keressék a lemezeket, akik ennek az időtöltésnek és a való világnak szerelmesei.

Követed a blogokat, amelyekre bedigitaliztált lemezritkaságokat töltenek fel?

Nem mondanám, hogy követem őket, de sokszor ismerem a mögöttük álló embert. De persze, igen, mint ahogy tévét is nézek. A Mutant Sounds blog például zseniális. Kezd fontosabb forrás lenni a Nurse With Wound-listánál. Amikor újra kiadtam az első Jean-Claude Vannier-lemezt, nem sokat akartam eladni belőle elsősorban, hanem egyszerűen találkozni akartam személyesen Jean-Claude Vannier-vel, mert nagyra tartottam. Ha Zalatnay Sarolta végigsétálna egy machesteri utcán, a kutya sem ismerné fel, de számomra egy szuperhős. Minek újra kiadni valami ritkaságot, és papírokat alárni egy nagykiadónál, ha nem találkozhatok mondjuk személyesen Kovács Katival? A kölcsönös megismerés a lényeg a zenében, de az emberek egyre kevésbé ezért hallgatnak zenét.

Mondtad, hogy nincs benned versenyszellem és nem az eladás érdekel elsősorban. Ugyanakkor más kiadókkal versenyezned is kell. Ráadásul tavaly leégett a Finders Keepers lemezraktárának a nagy része. Milyen kompromisszumokat kell kötnöd a kiadó fenntartásáért?

Ha tehetném, sokkal több cseh filmzenét adnék ki. Nagyon hosszú a lista. Ez úgy működik, hogy ha egy lemez nagyon jól fogy, akkor kiadhatsz néhány olyat is, ami kevésbé.

Mi fogy jól? A perzsa beat?

Jean-Claude Vannier, a perzsa és a pakisztáni cuccok, Yamasuki. Illetve Selda iszonyú sikeres, ő egy török énekesnő. Yamasukit aztán Erykah Badu hangmintázta (The Healer, lásd fent), Seldát Madlib és Mos Def, ami még nagyobbat dobott rajtuk.

2008-ban kiadtál egy válogatást Well Hung címmel, amelyen 20 funkrock szám szerepelt a "kommunista Magyarországról". Úgy tudom, hogy folyamatban volt egy második rész is, az hogy áll?

Igen, folyamatban volt, ez a lemezterv is ott van azon a bizonyos listán. Nagyon sok jó magyar dal van, ami az elsőről lemaradt. Emlékszem, hogy találtam vagy küldött nekem valaki egy V-Moto Rock-számot, amelytől leszakadt a fejem, de most nem jut eszembe a címe. Magyar dj-k segítettek a válogatásban, Shuriken, Suhaid, Haze és Kanada Káosz. Nagyon sokmindent szeretnék kiadni, sajnos nem tudok mindent.

Most a lengyel Andrzej Zulawski két filmzenéjét, a Birtoklást (Possession) és az Éjszaka harmadik részét adtad ki. Mi vonz Közép-Európában?

Rám óriási hatást gyakoroltak a közép- és kelet-európai filmek. A cseh filmeket szerettem a leginkább, azokat elsősorban femininnek éreztem. Ezzel szemben a lengyel rendezők, Zanussi, Wajda, Polanski sokkal inkább a maszkulin oldalt. Épp ezért jobban is vonzottak a cseh filmek. Aztán felfedeztem Zulawskit, aki lehengerelt. A filmjeihez a zenét pedig Andrzej Korzynski szerezte, elképesztő zenéket írt, számomra ugyanazt a szintet és színvonalat képviselte mint Ennio Morricone vagy Jean-Claude Vannier. Megkerestem Korzynskit, akinek minden megvolt mesterszalagokon, a kiadatlan filmzenék is. Engem elsősorban az Ördög érdekelt, az viszont nem volt meg Korzynskinek sem.

Miért nem?

Elveszett, elégett, nem tudni. Az Ördög be volt annak idején tiltva, mint ahogy az Éjszaka harmadik része is. Veszélyes filmeknek számítottak. A Birtoklás esete más volt. A nyolcvanas évek elején hírhedtté vált, rajta volt a video nasty-listán Angliában, persze teljesen félre is van értelmezve. Szóval a Birtoklást még a nyolcvanas évekből ismertem, de nem emlékeztem a zenéjére, mert valójában alig van benne zene, ha belegondolsz. Nagyon minimalista, inkább hanghatásokkal van tele, zajokkal és atmoszférákkal, amelyek nagyon illenek Berlinhez, ahol a film játszódik. És amikor ott voltam Korzynskinél, egyszercsak azt mondja, hogy neki megvan a Birtoklás "filmzenéje". Micsoda? Olyan zenék, amelyek nem hangzanak el a filmben. Ugyanis visszadobták őket, kivágták. Tehát a most megjelent lemezen hallható zenék 80 százaléka nem hogy kiadva nem volt soha lemezen, de gyakorlatilag sosem volt hallható a filmben sem.

A kor filmzeneszerzői gyakran kísérleti zenészek voltak, akik számára a filmes és tévés projektek a megélhetéshez kellettek, ez nagyon izgalmas kombinációkat szült.

Nagyon tisztelem az olyan embereket, mint Korzynski. Mert egyrészt sokan az avantgárd zenész kategóriájába teszik, ugyanabba a sorba, mint Komedát vagy egy rakat nagy zeneszerzőt, ő azonban sokkal inkább Morriconéhoz hasonlít, abban az értelemben, hogy egy igazi "dolgozó zenész". Ha például a Kleks úr trilógiát nézed, ami egy gyerekfilm, amelyhez szintén Korzynski csinálta a zenét, az a legidétlenebb dolgok egyike, amit egy zeneszerző csinálhat (bővebben a Kleksploitation projektről erre). Ha viszont az Ördögöt nézed, annak olyan a zenéje, mintha a Popol Vuh csinálta volna egy Werner Herzog-filmhez. Korzynksi mondhatott volna nemet a Kleksre, de miért mondott volna? Ennek ellenére a Kleks egy nagyon rossz lemez, gyerekek rappelnek rajta, hastáncos zenék vannak rajta. (nevet)

Vannak gyerekeid?

Vannak.

Hogyan viszonyulnak ők a ritkaság fogalmához? Hatással volt a zenéhez fűződő viszonyukra az, ahogy te a zenéhez viszonyulsz?

Megértik, mi az az alternatív. Megértik, miért fontos, hogy saját véleményed legyen. Ha a lányom azt látja, hogy a srácokon ugyanolyan cipő van, akkor ő másmilyet akar. Kiskorában imádta a lemezeket, volt egy kis hordozható lejátszója, Blondie-lemezeket vett, bevitte az iskolába és dj-zett. Nyolcéves volt. Aztán kinőtt belőle, ma már minden zenét a YouTube-on hallgat. Megérti, hogyan kell a zenét manipulálni. Az első lépés a gyorsítás és a törpzene készítése, aztán megkért, hogy vágjak ki neki olyan részeket a zenéből, amiket nem szeret, aztán meghosszabbította, amiket szeret. Elveszi, megcsinálja azt, amire szüksége van. És ez jó. Erről szólt a hiphop. Senki nem mondta, hogy nem játszhatsz Kraftwerket és Aerosmith-t egymás után. Megtehettük és meg is tettük. Ez a mentalitás mára a technológiában is megvalósult. Túl sok tárgyat gyűjteni viszont rossz dolog. Újabb vinyleket gyártani: környezetszennyezés. De a függőség az más történet, az nehéz ügy. (nevet) A gyerekeinket bátorságra és eredetiségre kell tanítanunk, arra, hogy nyitott legyen az elméjük. Mert a divat és a trend borzasztó dolgok.

Forrás: Anna Spysz

A periférikus zenéket, például a hetvenes évek magyar és lengyel zenéit eredetibbnek látod?

Lenyűgözőnek tartom az olyan országokban, mint amilyen Lengyelország vagy Magyarország, ahogyan kialakították a saját stilisztikai szabályaikat. Huszonöt évvel ezelőttig erősen korlátozott volt a nyugati zenékhez való hozzáférésük, és ez eredetivé tette őket. Miért követtek volna a divat hamis politikáját? A trash az elhibázottságot ünnepli. Ez teszi egymástól különbözővé a kultúrákat, ez választja el a mainstreamet a nem mainstreamtől. Utálom, amikor túlokoskodják a zenét. A "pszichedélia" szót senki nem használta annak idején. Szerinted ismerték Magyarországon? Nem. Valami zene volt vagy nem volt az. Nevezhetjük b-zenének, de számomra a legkifejezőbb a "hibás popzene" (failed pop music). Mert erről van szó. Miért tartsuk ennél többre magunkat? A hiba és a trash nagyon pozitív dolgok.

A fotókért és a közreműködésért köszönet Anna Spysznek.