Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat

Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; hatalmas dobbermann-fején át lehet gyalogolni; tigrise a látogatókat riogatja. Szőke Gábor Miklóssal szoborégetésről, kutyája ihlette pokoli birodalmáról, kreatív autós gázolásról és a mélyszegénységen segítő tigrisről beszélgettünk. És az ujjába fúródó szálkákról is.

Rajtad az elsők között Geszti Péternek akadt meg a szeme, ő segített téged az ismertté válásban. Hiszel a mecenatúrában?

Saját tapasztalatból kiindulva abszolút hiszek. Geszti Pétert öt-hat éve ismertem meg. Először a Nemzeti Vágta miatt kerestek meg, készítettem volna a Hősök terére egy hatalmas lószobrot, ami alatt átfutnak a lovasok. Ez pénz híján nem jött össze, viszont voltak kisebb szobraim, amikkel kampányoltak. Aztán az ARC-kiállításra csináltam egy workshopot, ott volt a léc-szobrokból az első nagyobb szabású köztéri kiállításom, ott kezdtek felfigyelni erre. És ez részben tényleg a Geszti Péternek köszönhető, aki sokat segített az első években, és nagyon jó barátom lett.

Mikor vetted észre először, hogy az emberek érdeklődnek a munkáid iránt?

Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat. Akkor is állatokat rajzolgattam meg rakosgattam össze. Sosem dolgoztam a fióknak, nem voltam az az elvonulós művész; kiskoromtól kezdve exhibicionista életet élek. Iskolás koromban már kiállítottam a dolgaimat, és részt vettem mindenféle pályázaton, és ez azóta is így van. Amikor legelőször egy kis belvárosi galériában bemutattam egy varacskos disznót, egy bikát meg egy bölényt, feltűnt, hogy elég nagy sikere volt. Jött utána egy csomó újabb felkérés, ami aztán önmagát generálta.

A Sziget teljes ideje alatt tömegek hintáznak a hintalovatokon, nem izgultok, hogy összeroppan?

Az alapszerkezetet az Andris (Huszár András építész) több évvel ezelőtt kitalálta, és azóta egy csomó fejlesztésen ment keresztül. Úgyhogy olyan veszély nincs, hogy összetörik.

Azt a tigrist is kiállítottátok a Szigeten, amit a mélyszegénységben lévő Szakácsinak készítettél a Hello Wood alkotócsoport tagjaként. Sokakban nyilván megfogalmazódik a kérdés, hogy miért nem osztottatok inkább szét a faluban több kiló kenyeret. Szerinted művészettel lehet társadalmi változásokat előidézni?

Én ezzel tudok hozzájárulni bármihez is. Abban hiszek, amit csinálok, azzal az eszközzel nyúlok a dolgokhoz. Teljes mértékben hiszek abban, hogy ettől a tigristől boldogabbak a falu lakói. Közvetlenül nem hoz nekik több pénzt, nyilván nem lesz kenyér a tigrisből, de egy fejlődésnek lehet a kiindulópontja, ami nem abból áll, hogy kapnak x forintot, amit két nap alatt elköltenek. Ez a tigris önbizalmat ad nekik, Szakácsira tereli a figyelmet - rengeteg helyen megjelent a hír, hogy a falunak ajándékoztuk a szobrot -, szerintem ez többet ér, mint tíz kiló kenyér. Nagyon örültek neki, és azért is lett tigris, mert tudtam, hogy ez be fog jönni nekik. Védelmezi is a falut: Szakácsi is érintett volt a romagyilkosság-sorozatban.

Nem tartotok attól, hogy valaki majd elhordja tűzifának?

Ez is benne van a pakliban. A helyiek megígérték, hogy őrizni fogják, szeretgetik és adnak neki enni (nevet); de ha télen egy hónapon keresztül mínusz húsz fok lesz, és elkezdik eltüzelni, akkor legalább olyan haszna lesz. Ez ugyanúgy a projekt része. Volt egyébként olyan szobrom Visegrádon - egy bika -, amit még a reneszánsz évben készítettem, ott állt hónapokig, aztán egyszer csak kaptam egy telefont, hogy szeretnének velem interjút készíteni a szoborégésről, nekem meg fogalmam sem volt, hogy miről van szó. Kiderült, hogy egy profi banda leöntötte benzinnel, és felgyújtotta a bikát. Mondjuk a tigris minden egyes léce le van kezelve olyan anyaggal, ami nehezen ég. De ha meggyullad, akkor meggyullad.

Főleg állatszobrokat készítesz. Miért?

Kiskorom óta állatokban utazom, az óvodában maradt rám ez a téma. Kicsit ösztönösen készülnek, nem rajzolgatok három hétig látványterveket pontosan kitalálva, hogy mi hova kerüljön, hanem szellemileg felkészülök rá. Aztán elkezdjük csinálni az állatot, ami napok alatt, hipergyorsan elkészül. Kicsit olyan ez, mint egy rituálé vagy egy bokszmeccs, amely során érhetnek meglepetések. Lehet, hogy teljesen más lesz a végére a szobor. Az egészben ösztönös energia meg őserő van. A Dante Birodalom például egy külön szegmens az állatok birodalmában. Vannak otthon dobbermannjaim, és a Dante nevű hatéves kutyám kezdett el megihletni kiskorában teljesen spontán módon: egyszer csak azt vettem észre, hogy rajzolom meg szobrokat csinálok róla.

Az egyiket össze is zúztad.

Az egyik szobor nem sikerült. Palackokból, ragasztóval, műgyantával volt összerakva. Nagyon ideges voltam már, mert napokig dolgoztam rajta, és büszke voltam, hogy ez lesz az egyik legjobb szobor - aztán egy statikus vacak lett. Elkezdtem ugrálni rajta, meg rátettem a kanapét, odavágtam a földhöz; és aztán elhatároztam, hogy kimegyek az utcára, és elütöm az autómmal. És ezt megcsináltam jó sokszor, és amikor megnéztem, rájöttem, hogy ez baromi jól néz ki és nagyon helyre került formailag: gyönyörűen kirajzolódott a kutya bordakosara, és nagyon jó fraktúrája lett. Aztán elővettem egy gázperzselőt és leégettem a szobrot, ami olyan volt, mintha Dante berobbant volna.

Tulajdonképpen ezzel a szoborral kezdődött négy és fél éve az egész Dante Birodalom. De ez már a kutyámtól kicsit elrugaszkodva egy saját, önálló világ, ami tartalmazza azokat a törvényeket is, amik alapján a következő munkáim születtek, például a Dante-bútorkollekció. A lakásomat is úgy rendeztem be, mintha ennek az elképzelt birodalomnak a része lenne. Elkezdtem elemezgetni az emberek öltözködését is. Voltak, akiknek a kinézete nem tetszett Danténak, a kutyámnak: őket meg lehetett rendelni a birodalom luxuséttermeiben. A Dante Birodalom egyre bővül, akarok Dante-bulikat csinálni. Tavaly Egerben volt egy nagy kiállítás, amire meghívtam a Zagart, és volt egy Zagar versus Dante orgonapárbaj. Zagar nagyon örült, hogy a birodalom részese lehet, és kineveztem a birodalom zenészévé. A barátnőmnek, Sármán Nórinak is vannak olyan ruhakölteményei, amik a Dante-szellemiségben készülnek. Tervezek is vele közösen egy Dante-kollekciót. Dante egy csomó mindenbe be akar pofátlankodni.

Te mit tennél az olyan emberekkel, akik ízléstelenül néznek ki?

Azért nem ezt (nevet). Egyébként rájöttem, hogy nincs bajom az emberekkel. Néha kifejezetten tetszik, ha valaki iszonyat ízléstelenül néz ki. Felőlem mindenki azt csinál, amit akar; de van egy másik oldalam is, ami ennek pont az ellentéte.

A szobraidra dinamizmus, sötétség és agresszió is jellemző; ez is az éned része?

Ez az agresszió meg dinamizmus, ami benne van a szobrokban, egy tipikus ősi szobrászati dolog, csak nyilván egy kifaragott kőszoborról nem jön le ennyire, pedig az is hatalmas fizikai munkával készült annak idején.

Miért ilyen hatalmasok a szobraid?

Az egyik tanárom az egyetemen mindig azt mondta, amikor látta a rajzaimat, hogy biztos azért ilyen nagyok, mert nekem ez jól áll a testalkatom miatt. Imádom a méreteket és minél monumentálisabbat létrehozni. Lehetne csinálni hatalmas szobrokat betonból vagy bronzból is, csak több milliárd forintba kerülne. A fa viszont megengedi ezt a monumentalitást, és imádom a fát. De vannak olyan szobraim is, amik használt anyagokból készültek.

Számoltad, hogy mennyi szálka ment bele az ujjadba az elmúlt évek során?

Nem (nevet). Szerintem most is van mindegyikben három. A barátnőm szokta kiszedni, mert én nem tudom, csak ha nagyon nagy megy bele. Már észre sem veszem egyébként.