Veszélyes vagyok, mert nem drogozom

Hogyan kerül a nyolcvanas évek egyik popikonja nadrág nélkül egy kávézó pincéjébe? Ki és miért mérgezte meg a halait? Miben emlékeztet az élete a Napos oldal című film főszereplőjéére? Mit csinált az alatt a 18 év alatt, amíg nem jelent meg új lemeze? Adam Ant a csúcson és a pokolban.

"Ennek az embernek egy orvossal kellene beszélgetnie, nem újságírókkal" - mérgelődött magában a Guardian újságírója, Decca Aitkenhead, amikor találkozott a nyolcvanas évek sztárjával, Adam Anttel tavaly februárban. Az énekes sokáig képtelen szemkontaktust létesíteni, és alig szól pár szót, de amikor beszél, abban sincs köszönet, hiszen semmit nem érteni a halk motyogásából. Az excentrikus megjelenéséről és mentális problémáiról is híres énekes aztán szerencsére felenged, hogy megkapó őszinteséggel beszéljen magáról az interjúban. Adam Ant persze általában nyíltan beszél a problémáiról, ám az újságíró róla kialakított első benyomása legalább ilyen sokat mond a zenészről.

Adam Antről leginkább a kalóz és a huszár image-et kombináló megjelenése juthat eszünkbe, no meg a burundi törzsi dobosok ihlette, rendkívül hatásos zene, amely a nyolcvanas évek elejének egyik legnagyobb sztárjává tette. Akkor még az Adam and the Ants zenekar frontembereként, ám hamar önállósította magát, majd miután letelt az ideje a reflektorfényben, elhatalmasodó bipoláris depressziója következtében egyre bizarrabb hírek érkeztek róla, melyek betetőzéseként egy kávéház pincéjében találták meg letolt nadrággal és összegömbölyödve, miután egy lapáttal beverte a szomszédja teraszajtaját.

Adam Ant, az absztinens sztár

Magyarországról sok egyéb mellett az sem volt érezhető a nyolcvanas évek elején, hogy mekkora sztár is volt Adam Ant (igazi nevén Stuart Goddard) valójában. Az valamit segített az ügyön, hogy pont a csúcson volt, amikor 1981-ben megjelent Tardos Péter Rocklexikonjának bővített kiadása, ahová befért Adam is mint a legújabb angol sztár, noha a szerző érezhetően nem volt elájulva tőle. Az már nem jöhetett át, hogy az énekest milyen fanatikus, a külsőségeket is követő rajongótábor kísérte, és hogy akkoriban tényleg a legtöbb brit tizenéves kedvence ő volt. És ez akkor is tény, ha ez az időszak csak egy-két évig tartott, ám az akkori táborból még ma is akkora a maradék, hogy sok mai sztár megirigyelhetné.

Az Adam and the Ants 1980-ban, hirtelen és meglepetésszerűen vette be Nagy-Britanniát, pedig egy évvel korábban még egy volt a sok, művészeti főiskolás posztpunk kultzenekar közül. Adam azonban igazi sztár akart lenni ("A kult szó a vesztes szinonimája" - mondta egy interjúban), és mindent kész volt bevetni ezért: ezer fontot adott a Sex Pistols menedzsereként hírhedtté vált Malcolm McLarennek, hogy futtassa be őket. McLaren ki is találta a 18. századot idézően dekadens fellépőruhákat, és a törzsi dobolást, végül kirúgta Adamet a saját zenekarából, hogy a többi tagból új együttest alakítson. Itt a történet akár csúnya véget is érhetett volna, de Adam Ant megmakacsolta magát, és nemcsak, hogy egy év alatt megcsinálta a szerencséjét (a maga mellé vett remek gitáros-zeneszerző, Marco Pirroni segítségével), de McLarent is megverte a saját pályáján, hiszen utóbbi zenekara, a Bow Wow Wow csak megközelíteni tudta az Adam and the Ants sikereit.

Adam és Pirroni egyből két dobossal is támadott, és mindenféle fura összetevőkből (spagettiwestern-filmzenék, punk, glamrock, jódli stb.) ma is különlegesnek és frissnek hangzó számokat írtak, nem is beszélve az egy évvel későbbi No. 1 slágerekről (Stand and Deliver, Prince Charming) és a jól kitalált klipekről. Adam Ant ideális családi sztár lett: koncertjei igazi show-k voltak, fellépett a királyi család előtt is. Ő maga soha nem ivott alkoholt, zenészeit pedig kötelezte rá, hogy nem fogyaszthatnak drogokat - azt viszont büszkén vállalta, hogy egyetlen szenvedélye a szex. Kritikusai közül sokan nem emésztették meg, hogy a punk közegből érkezve eladta magát, nekik azzal vágott vissza, hogy "azért jelentek veszélyt a rock and roll intézményrendszerére, mert nem élek drogokkal", majd a Goody Two Shoes (kb. jó kisfiú) című slágerrel üzent. Utóbbit már azután, hogy Pirroni kivételével szélnek eresztette a zenekarát, és szólósztárként már nem feltétlenül a kissrácok bálványa volt, hanem valódi szexszimbólum lett: az évtized közepén Amerikába is költözött filmezni, ahol többek között Jamie Lee Curtisszel és Heather Grahammel került közeli kapcsolatba.

Az összeomlás és hét év szex nélkül

Senki nem sejtette akkor még, hogy Stuart Goddard időzített bomba, akit bármikor leteperhet a betegsége, noha számos jele volt ennek már kezdettől fogva. Kisgyerekként megviselte szülei rossz házassága (hamar el is váltak), hallucinációk gyötörték, majd 21 évesen - nem sokkal az után, hogy először megnősült - lenyelte anyósa gyógyszerszekrényének teljes tartalmát, de a gyomormosás megmentette. A sikerek idején aztán képtelen volt leállni, megszállottan dolgozott ("hat év alatt tizenegy szabadnapom volt"), és elkerülhetetlenül közeledett az összeomlás. Eleve megviselte, hogy a szólókarrierje megfeneklett (ő volt a Live Aid egyetlen fellépője, akinek az aktuális lemeze nem feljebb, hanem lejjebb került a slágerlistán a koncert után), és a filmezés sem jött be.

Mindezek ellenére Adam aránylag boldogan élt Los Angelesben, ám történt egy ijesztő esemény: megjelent az életében egy stalker, egy Ruth Marie Torres nevű nő személyében. Először csak leveleket írogatott, amelyek idővel egyre fenyegetőbbek lettek, majd megmérgezte Adam kerti halait, megpróbálta megmérgezni a kutyáit, beszökött a házába, és dolgokat lopott el onnét, végül meztelenül ordítozott neki az utcáról és megígérte neki, hogy kasztrálja. Az ügy kezdett eldurvulni, Adam egyik nap egy vudubabát talált a konyhaasztalon, és a vége az lett, hogy idegösszeomlással befeküdt egy klinikára. Ugyan a pszichopata nő ellen eljárás indult, az énekes nem tudta összeszedni magát, és végül 1995-ben egyedül költözött vissza Londonba. Máig úgy gondolja, hogy ez a trauma hívta elő belőle a sokáig csak szunnyadó bipoláris zavart.

Mindezt tetézte az akkori visszatérő lemeze, a Wonderful sikertelensége, és az is, hogy bár újra megházasodott, és született egy lánya is, ez a kapcsolat is gyors válással végződött. 2001-ben dobja a kiadója is, újabb depressziós szakasz jön, és egy újabb stalker: ezúttal egy brit nő, aki meg van róla győződve, hogy házasok, úgyhogy ismét ápolásra szorul. Az év végére aztán Adam mániás szakaszba kerül, nagyratörő új tervei vannak, segélykoncertet akar szervezni a patagóniai erdőkért, ráadásul 24 év után újra inni kezd, és nem szedi többé a gyógyszereit. Ez pedig hiba: az egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedő énekes konfliktusba keveredik egy idegennel, akit megtalál a helyi pubban, és mivel az ottaniak kinevetik, egy autógenerátorral dobja be a pub ablakát, megsebesítve egy férfit, majd a rendőrök egy második világháborús pisztollyal a kezében tartóztatják le.

És ez még mindig nem a mélypont: egy évvel később jutunk el ahhoz a már említett epizódhoz, amikor Adam egy kávézó pincéjében próbál összegömbölyödve aludni. Az énekest kényszergyógykezelésre ítélik, teletömik antidepresszánsokkal, és ugyan több botrány nincs, cserébe évekig nem csinál semmit. "Hét évig képtelen voltam gitárt venni a kezembe" - mondta, sőt még a szex is eltűnt az életéből. Most viszont újra jól van: egyedül él a kutyáival, és újra abbahagyta a gyógyszerek szedését: "Amíg antidepresszánsokat szedtem, egész nap csak ettem és a tévét bámultam belassulva. Egyáltalán nem élveztem" - emlékezik vissza, de azt állítja, most már ismeri azokat a jeleket, amelyek a betegsége visszatérésére figyelmeztetik. A Jack Sparrowt játszó Johnny Deppet is megihlető Adam Ant 2010 óta újra turnézik, a beszámolók szerint 58 évesen is szenzációs formában van (noha szörnyen bántja, hogy kopaszodik), és most végre megjelent csaknem tizennyolc év után egy új lemeze, Adam Ant is the Blueblack Hussar in Marrying the Gunner's Daughter címmel. Ugyan az első kritikák szerint ez leginkább olyan, mint egy kezdetleges demófelvétel, de a lényeg most inkább az, hogy Adam Ant jelenleg épp nyerésre áll a betegségével szemben.