Mindent magunkba szívtunk - a Liquid Limbs a Quartnak

Megalakulása után húsz évvel visszatért a magyar elektronikus tánczene úttörő formációja, a Liquid Limbs. A zenekar alapítójával, most egyetlen tagjával, Batta Róbert "Sutával" beszélgettünk az indulásról, egy miskolci panelház nyolcadik emeletéről, Metallicára belőtt cuccon megszólaló acidről, Commodore 64-ről, a house áttöréséről, pénzszerző kirándulásáról a mainstream popba és a visszatérésről.

A generációdnak általában elég határozott "hogyan szerettem bele az elektronikus zenébe" történetei vannak. Nálad hogyan kezdődött?

Hatodikos-hetedikes koromban kezdtem vonzódni a szintetizátorokhoz, és onnantól gyakorlatilag folyamatosan zenéltem. Volt egy Sandwich nevű zenekar, amiben három szakácsgyerek volt, onnan Mazsi, a tavaly év végén sajnos meghalt Baris Zsolt a Liquid Limbsnek alapítója is lett; aztán ebbe jött még Batyu (Budai Gábor Dénes) is. 1989-től '91-ig, másfél éven át katona voltam, és utána elkezdett ide is befolyni a korai acid house, acid, techno house, sokféleképpen nevezték. Az MTV-n néztük a Party Zone-t, a Super Channelen is volt talán valami, úgyhogy ott kezdődött el ez az influenza. '92 végén már elég konkrétan jöttek nekem az instrukciók, hogy tényleg ezt kell csinálnom. A szintipop már kifulladt bennem is, és megéreztem a szelét ennek az egésznek, hál' istennek szinte a legelején. Tényleg egy erős elhatározás és erős intuíció volt az egész. Engem semmi más nem érdekelt; tiszta, megalkuvásmentes, nagyon őszinte muzsikálás volt ez, fogva az új jeleket, amik jöttek külföldről. Aztán '93-ra elkészült egy lemezanyag, eldöntöttük, hogy fel kell mennünk Pestre, valahogy el kell intéznünk, hogy kiadják. [A Liquid Limbs, sőt, már a Sandwich rengeteg száma is fent van Batta Róbert YouTube-csatornáján; a zenekarról készült más anyagok is folyamatosan kerülnek ki a Facebookra.]

Milyen közegbe érkeztetek?

Megismerkedtünk a Plasma Pool zenekarral, Fekete Istvánnal, aki a Techno Art Show-t csinálta, Fatmannel, a Vírus fanzine-es srácokkal. Akkor még olyan fanzine-ek is írtak rólunk, amik alapvetően hardcore bandákkal foglalkoztak, de valahogy bekerültünk; és a Trottel Records [alapvetően punkkal, alternatív rockkal stb. foglalkozó kiadó] adta ki az első Liquid Limbs-anyagot, még csak kazettán; a Plasma Poolból ajánlottak be minket. Szó szerint csupasz seggel mentünk fel, én munkanélküli-segélyen voltam, mert egyáltalán nem érdekelt az eredeti szakmám, hanem ezt akartam csinálni, a semmiből. Csak a gondolat ereje határozott meg minket. És egy bő fél év elteltével oda jutottunk, hogy Rupaszov Tomi [a Trottel zenekar és kiadó vezetője, interjúnk itt] átnyújtotta nekünk az első kazettát, a Hydro-Gixert. Ugye, akkor hazajött Palotai Zsolti, Titusz is akkor kezdte tolni '93-ban az acid partykat a nagyon külvárosi rockkocsmában, a Viking Klubban. Emlékszem, a technikus srác Metallicára lőtte be a cuccot, és eszméletlenül jól szólt rajta az acid. Szóval ott nagyon sok mindent magunkba szívtunk fizikailag és szellemileg is [nevet], és rengeteg ötlet és sok kapcsolat is összejött.

A második lemez, a Transparent Hole még több emberhez jutott el, mint a kazetta.

Annak a megjelenésében Palotai Zsolti keze volt benne. A Living In The House-t odaadtam neki, az volt a nagy sikeres nótája a Liquid Limbsnek, ő pedig elvitte a HMK-ba, ahol dolgozott. Ők forgalmazták a Prodigy, Depeche Mode, Offspring lemezeit és egy-két ilyen nagyobb nevet, elektronikus zenében nagyon nagy király volt a cég. A vezetője, Voja azt hiszem szerb származású, a háború miatt kiment Londonba, ha jól emlékszem, a Mute-nál dolgozott, és utána nem hazament, hanem Pesten csinálta meg ezt terjesztőt, kiadót, ami jól ment egy darabig. Ő nagyon képben volt, tehát jobb helyre nem is kerülhettünk volna. Meghallgatta a demónkat, rábólintott, utána '94 nyarán mentünk Belgrádba felvenni a második lemezt. Egy kicsi, de up-to-date cuccokkal felszerelt stúdióban dolgoztunk, nagyon jó volt a hangulat, függetlenül attól, hogy akkor még fingom nem volt a nagy stúdiós keverésekről. Itthon egy sztereó rádióra kevertem le a demókat. Ettől függetlenül egész jóra sikeredett. Ott készült a Transparent Hole borítója is, ami már cd-n is kijött; érdekes módon ezt is a Pecsában kaptuk meg a Vojától, mint ahogy az első kazit is ott adta át Rupaszov.

Mennyire volt nehéz az indulásnál beszerezni a gépeket, a szoftvereket megtanulni, kilesni, hogy hogy kell ezt csinálni?

Hát szoftveres téren túl nagy probléma nem volt, mert volt egy darab C-Lab nevű program a Commodore 64-re, amit gyakorlatilag át lehetett másolni, akkor még nem nagyon foglalkoztak ezzel. Még a Dostól is dosabb program volt, csak számok és egy-két elválasztó vonal; megtanultad, hogy az a szám micsoda. Az első két lemez ezzel íródott, és még a harmadikon is használtuk. Belgrádba is levittük. Ott már Atari volt, de én mondtam, hogy ahhoz nem értek egyáltalán. Jó, semmi gond, lehozták a színes tévét (mert az Atarihoz már nem az kellett). Utána jött az Atarin a Cubase. A hangszerek meg... én igazából azt vallom, hogy az embernek semmi más nincs, csak a gondolatai és azok teremtő ereje. Nekem nincs amerikai nagybácsim, gazdag családi hátterem. Egy panelház nyolcadik emeletén azt gondoltam, hogy... és az megtörtént. Egész életemben minden így teremtődött meg. És ez történt a hangszerekkel is. Szakmunkásképzőben félreraktam a mit tudom én, havi 1200 forintos ösztöndíjat. De abból is volt, hogy cipőt kellett venni, de valahogy, nem tudom, hogy, mindig összejött rá a lóvé. Igaz, most nem olyan hangszerparkokra kell gondolni, hogy két sampler és nyolc szinti. Hárman voltunk a Liquid Limbsben, mindenki vett egy-egy hangszert, maximum egy embernek volt kettő. Akkor tudtunk venni Korg MS-20-at 13 ezer forintért, ami most 400 ezer. Tehát amikor kellett, akkor megsegített az univerzum, másképp nem tudom megfogalmazni. És kihoztuk belőle, amit csak lehetett. Van egyfajta egészséges elnyomás, ezt már régen megfejtettük több zenészkollégával. Ha amúgy nem érzed azt, hogy nagyon el vagy nyomva, csak egyszerűen nincs túl sok cuccod, akkor nagyon erős a késztetés, hogy a legeslegmaximumabbat kihozd abból a dologból. Ez nagyon jellemző volt ránk is. Volt egy visszhang vagy zengető, voltak a szintik meg egy négysávos kis magnó, és ebből kihoztuk azt, amit ki lehetett. Meg hát mondjuk ehhez a műfajhoz nem is kellett 24 sávos keverő, volt néhány szólam meg a dob, és kész. Aztán amikor már jobban beindultak a dolgok, már én is tudtam venni ezt-azt.

Sokat koncerteztetek is.

Voja beindította a bookingot is, elég sok neves előadó előtt vagy előadóval tudtunk fellépni. Akkor indultak be a Mayday-bulik a Pecsában. Hangulatával, megkoreografálásával, a fényekkel, multimédiával nagyon betalált az egész, nagyon összejött, meg az akkori nagy nevek mind ott voltak. Talán a Liquid Limbs volt a legtöbbször Maydayeken. A Mute fesztivált is megrendezték, fellépett Moby és a kiadó vezetője is, Daniel Miller. Aznap még játszottunk a Vikingben is, és lejöttek oda a Millerék, hogy megnézzenek minket, gondolom Voja vitte őket. Aztán jött a Prodigy-előzenekar téma 1995-ben, először a Pecsa szabadtéri színpadán, azt már egy tévé is felvette, és aztán mentünk velük Belgrádba. Pont pár nappal előtte lett vége a háborúnak, és ez volt az első belgrádi rendezvény. Vittek oda minket és egy-két magyar dj-t is. Telt ház, görögtüzek - nagyon ki voltak éhezve az emberek, atom nagy buli volt. Aztán még mentünk Szkopjébe, ott kapott le minket a Melody Maker, írtak is rólunk. Tehát így szépen elindultak a dolgok.

Jó sok pénzt kaptunk ezért a belgrádi koncertért, és Voja mondta, hogy ő a következő lemezt csak úgy tudná megfinanszírozni, hogy ebből a bevételből fizetjük a kiadását, és így hamar meg lehetne oldani. Pest legjobb stúdiójában felvettük a lemezt '95-ben, és aztán egyszer csak a fiókba került, és csak '97-ben adták ki a -2+3°C című lemezünket. Közben ment a szekér, rengeteg bulink volt, csak valahogy ez a része megakadt, azóta sem tudom megfejteni, miért. És ez nem volt olyan rövid idő, mert nagyon gyorsan változtak ezek az underground műfajok. Amit felvettünk '95 közepén, az '97 elején már nem volt az igazi. A laikusok azt mondták, hogy ez teljesen rendben van most is, de én akkor nagyon követtem az egészet, és éreztem, hogy ez a majdnem két év már hallható, és ennek nem nagyon örültem. Ettől függetlenül rengeteg bulink volt, és mindenki, aki ebben a szcénában mozgott akkor Magyarországon, az tudott rólunk. Még most is érdekes módon emlékeznek, és nemcsak az akkori arcok, hanem az újabb, fiatalabb generáció is tud erről.

Aztán nyitottak a nagyobb major kiadók is a műfaj felé, jöttek a Dee Zone Traxx válogatások és mások. Ahogy elindult Budai, meg Schulz elkezdte tolni a Plastic Dreamst a Fortunában, akkor elkezdett a diszkókba bekerülni a house. Először csak hajnalonként játszották az undergroundabb dolgokat, de már látszódott az, össze fog érni a klasszikus diszkó meg az akkor inkább klubzenének nevezhető house, amik sokáig élesen elváltak egymástól. Meg ugye jött a régi funky dj-kből lett house dj brigád, és ők is elkezdték tolni. De ez már számomra egy overground dolog volt, nem az underground, mert az ott volt a Vikingben meg olyan helyeken, ahol a pár száz fős bulikban hallhatóan más zenét játszottak. De ez teljesen normális változás.

Akkor hosszú évekig ment ez az underground-mainstream vita, hogy baj-e, ha sokan szeretik, vagy az a baj, ha kevesen, stb. Akkor te ezek szerint az underground oldalán állsz?

Nem, én nyitott vagyok, mindent befogadok. De látni kell, hogy mindig is az undergroundból táplálkozott az overground. Az ügyes menedzserek - főleg kint, most nem Magyarországra gondolok - lejártak a pár száz fős bulikra, megnézték, hogy mit reagál az a pár száz ember, és amiről kimagaslóan látszott, hogy reakció van rá, azzal elkezdtek foglalkozni. Amikor mi elkezdtük nézni a Party Zone-t, az akkor még underground volt, de már látszott rajta, hogy ez eszméletlen sok embernek fog tetszeni és be fog indulni. Onnantól kezdve nagyon pontosan látható, hallható, hogy hogyan jöttek ki az overgroundba dallammenetek, ritmusképletek és hangzások. Ezzel semmi gond nincs, a zene így működik. Valaki kitalálta, hogy be kell torzítani a gitárt, és onnantól torz lett a gitár, abból lett egy csomó tök jó dolog. Meg hát azt sem lehet megkerülni, hogy ez biznisz, akkor meg főleg nagy biznisz volt. Érdekes módon, ha ma megnézed akár a Vivát is, nagyon konkrétan visszaköszönnek a korai acid house-os dallammenetek. Ez azért van, mert körkörös mozgással - vagy inkább spirálisan, kicsit újragondolva - minden visszaköszön, mint a divatban és más területeken is - hiszen mindenki felnő valamin. Nekem nincs ezzel semmi bajom, nyitott vagyok, szeretem a Modern Talkingot és az Obituaryt és a Cannibal Corpse-ot is. Sokfelől kaptam zenéket, mindet be tudtam fogadni, magamban elrakni, táplálkozni belőle, legfeljebb volt, amire azt mondtam, hogy az nem az én zeném.

Mennyire éreztetek ellenállást, ellenségességet az elektronikus zenével szemben? Hogy mondjuk "ezek csak megnyomnak egy gombot"?

Mivel a Liquid Limbs úttörő volt, gyakorlatilag olyan helyeken léptünk fel, amelyeknek a zenei szervezője vagy a tulaja nyitott volt erre a dologra, de amúgy más műfajt játszottak. Mondjuk rockkocsmákban, ahova valaki csak odaszervezett egy bulit. A legelső fellépésünk például a Tilos az Á-ban volt, az sem a technóról volt híres. De nem nagyon tapasztaltam ilyen lenézést. Ha az ember hisz a maga dolgaiban, akkor a negatív kritikák el sem érik. Lehet, hogy párszor megtaláltak ilyenek, de már nem is emlékszem rájuk. Ha meg valaki tart ettől, akkor biztos be fogja vonzani ezeket a mínuszos témákat. Én ezzel soha nem törődtem, mert nagyon jól tudtam, hiszen ebben éltem, hogy ez nem arról szól, hogy lenyomok egy gombot és akkor megszólal nekem a technohimnusz. Meg annyi jó kritika, pozitív visszacsatolás ért, hogy nem tudtak ezzel beparáztatni.

Az Ez a zene túl bonyolult című szám nem erre volt reakció?

Azt hiszem, azt a hangmintát valami angoltanfolyami kazettán találtam. Viccesnek tűnt, gondoltam: tegyük bele ebbe - nincsenek ezeknek a hangmintáknak túl nagy mélységei. Persze ha az ember meghallgatja azt a zenét, akkor elmosolyodik, van benne egy kis irónia, de ez csak olyan ösztönös. Szerettünk viccelődni, mint a Hofi-mintát használó Te haver, figyelj című számmal és másokkal. Mindig volt bennünk egy kis vicces attitűd, ami szerintem az acid house-hoz különösen passzol, főleg magyarul.

Miért lett vége a Liquid Limbsnek?

Egyrészt azért, mert a HMK-nál egyáltalán nem láttam a támogatást, aztán meg is szűnt a kiadó. Próbálkoztunk utána, átmentünk a BMG-hez, Náksi Atival dumáltunk, neki nagyon tetszett, de persze nem ő döntött, hanem a főnök, aki egyáltalán nem volt képben. Elindult a Budai, Tommyboy, Schulz, és akkor az ő mixlemezeiket tolták inkább, mert azok mentek. Utána meg jött a Kozmix, a pénzorientált overground, underground kiadót pedig nem láttam semerre. Akkor azt láttam, hogy nekem pénzt kell előteremtenem, mert így a Liquid Limbset nem fogom tudni sokáig folytatni. Gyakorlatilag teljesen kiöregedtek a hangszereink, és akkor már nem volt elég egy mono sampler, egy pársávos keverő, mások voltak a követelmények, ahogy világszinten megszólaltak ezek a zenék. És az a fajta naivitás is eltűnt, ami az elején megvolt. Valamennyire belekóstoltunk a zeneiparba és láttuk, hogy ezzel még ilyen szinten is lehet pénzt keresni - akkor meg már tényleg meg kéne próbálni valami olyat csinálni, amivel fejlesztem a hangszerparkomat és ezáltal a Liquid Limbs lehetőségeit is. Ez egy döntés volt. Ennek így kellett történnie; biztos lehetett volna máshogy is, meg próbálkoztunk is, de ez eddig tartott. Ebből lett a Skyland meg az összes további történet. Eldöntöttem, hogy kipróbálom magam az "overgroundban", és pénzt szerzek. És ez gyakorlatilag megint csak ugyanígy lett, a "csóri gyereknek" beütött az overground is, és az Érezd a ritmussal és más dolgokkal már tudtam annyi pénzt keresni, hogy most már a bőség zavarát is megélhetem, ha akarom, mert megvan minden, ami szem-szájnak ingere. És most jutottam el odáig, hogy már nem érdekel semmi más, visszatérek a gyökereimhez, azt akarom megélni, amit megéltem a kilencvenes évek elején.

Mennyire volt más az a mainstreamközeg, amivel a Skylanddel belekerültél, mint az, amiben a Liquid Limbs mozgott?

Az a része volt a legnagyobb különbség, hogy ez egy tudatos, úgymond pénzorientált, üzleti megfontolásból csinált zene volt. Nem tehettem bele olyan elszállt dolgokat, amiket a Liquid Limbsbe, mert ott nem érdekelt semmi. A Skylanddel megvolt, hogy mettől meddig mit lehet csinálni - maga a zene nem volt annyira idegen, csak egyszerűen egy sávban lehetett dolgozni. Ettől függetlenül jól éreztem magam benne, szerettem csinálni, meg én amúgy is szeretem a kihívásokat. Az a része, hogy pénteken két, szombaton három hakni, az más volt, mint készülni egy Liquid Limbs-fellépésre, ahol az összes haver ott volt. Ehhez képest a diszkóban nem lehetett jattolni, csak megköszönni és menni tovább. De valahol ennek is megvolt a varázsa, meg jó volt látni azt a közeget is. Ahogy örültek annak, hogy mi ott toljuk, meg ahogy a Liquid Limbsnek örültek, ebben nagy különbség nem volt; jó volt látni, hogy szeretik, amit csinálunk. Akkor még sokkal könnyebb volt így megfelelni, mert akkor még érdekelt a kihívás része, meg hogy ez egyáltalán hogy fog sikerülni. Most már ez nem érdekel, mivel már megtapasztaltam jó pár éven keresztül.

Ezért térsz most vissza a Liquid Limbshez?

Igen, most jutottam el odáig, hogy már nem érdekel semmi más, visszatérek a gyökereimhez, azt akarom megélni, amit megéltem a kilencvenes évek elején: hogy nem érdekel semmi, nem fogok már azon agyalni, hogy mit kéne csinálni, hogy az jó legyen anyagilag is, hanem azt akarom csinálni, ami legbelülről jön. Nem újraélni akarom azt az időszakot, hanem annak a lényegét belerakni a jelenembe vagy jövőmbe. Az akkori szellemiségemet beledolgozni a mostani zenémbe, úgy csinálni dalokat, ahogy akkor. Minden megalkuvás nélkül, csak a tiszta inspiráció. Annyira naiv már nem tudok lenni, az lehetetlen, de a naivságból eredő tisztaság most is megvan. Meg az összes tapasztalás, ami azóta történt, a zenék, amiket azóta magamba szívtam. Akkor nem kellett hozzá semmi más, csak a saját magamba vetett hit. Megmutattam a számokat a tesómnak meg a többi haveromnak is, akinek adtam a szavára, és gyakorlatilag ugyanazt hallottam vissza tőlük, amit én is éreztem a muzsikámból - és innentől kezdve nem volt hezitálás, hogy ezzel mit kezdjek. Tudtuk, hogy mennünk kell. Az ember maga rajzolja maga körül a saját világát, és el kell jutni oda, hogy ezt meg merje csinálni, és akkor megtörténik mindenféle jó dolog.

Néhány új számot már kitettél a netre; mi lesz még?

Igen, elkezdtem csinálni új Liquid Limbs-dalokat, és mellette meg kell csinálnom a régieket is, hogy azok egymáshoz képest jól szóljanak. Mert azért borzasztó technikai különbségek vannak ahhoz képest, ami akkor volt: ezeket újra fel kell venni. Nem újragondolni akarom őket, csak annyira, amennyire technikailag fontos, hogy illeszkedjen a 2013-as megszólaláshoz. A dallamvilág, a soundok maradnak, a perkák finomítva lesznek, nemcsak a 909-es meg a 808-as szögegyenes dolgok és semmi más. Nem akarok ebből dubstepet csinálni, vagy mittudomén, ilyen divatos vagy az undergroundban divatos dolgokat. Mondjuk, már nem is látom - legalábbis itt, Magyarországon - azt a fajta undergroundot, mint annak idején. Nagyon összefolynak már a dolgok, pillanatok alatt felkapódik minden az internetnek is köszönhetően, és kezdődik a tömeggyártás, és az egy egészen más történet. Akkor is születhetnek még jó dolgok, az nem kizárt. Amilyen lehetőségek most vannak, hogy egy számítógéppel lehet kütyülni és molyolni, és ha még van mellé tálentum is, akkor tényleg nagyon gyorsan lehet gyártani a zenéket. Nem tudom, ezt a részét én nem nagyon látom át. A lényeg az, hogy elvileg a Szabad az Á-ban lesz március közepe táján az első új Liquid Limbs live act, amin új dalok is lesznek és régi felújítottak.

Most hányan vagytok a Liquid Limbsben?

Egyelőre egyedül vagyok. Mazsi meghalt, Batyu meg már nagyon polgári életet él. De az lehetséges, hogy lesz még egy ember, egy vizuálos, aki a színpadon lesz, de ez sem száz százalék. Ami biztos, az én vagyok. Régebben is én voltam alapvetően a motorja ennek az egésznek. Persze fontosak voltak a társaim is, mindig fontos támogatást kaptam tőlük.

Mennyire van nosztalgia benned, illetve a közönségben? Ahogy hallgattam a YouTube-on a számokat, bennem nagyon erős nosztalgia támadt.

Elmesélek egy rövid történetet, ami két hete történt, a gondolat teremtő erejéről szól. Pont a második friss Liquid Limbs-nótát masztereltem le, és késésben voltam, taxit hívtam. A taxis srác kérdezte, hogy figyelj, te amúgy zenélsz? Gondoltam, biztos a Skyland miatt ismer meg, azt azért ismerik, főleg itt Miskolcon; mondom: ja, zenélek már jó régóta. Mire azt mondja: én ismerem a Liquid Limbst, Living In The House. Beszélgettünk pár mondatot, azzal fejezte be, hogy szerinte ennek abszolút itt van most az ideje. Na most, mennyi esélye van, hogy majdnem elkések, hívok egy taxit, és a sofőr megismer a régesrégmúltamból. Ez egy tökéletes visszaigazolás fentről, hogy igenis csináld, mert ez itt most fog működni. Főleg, hogy jönnek vissza elemek a korai acid house-ból és techno house-ból, még a dubstepben is, így a fiatalabbaknak sem lesz olyan idegen, mintha ha mondjuk öt-hat évvel ezelőtt próbálkoztam volna ezzel. Meg sok minden más is történt. Mazsi, Baris Zsolt halála is például. Ennek most van itt az ideje, és kész, összevág minden. Húszévesek vagyunk, beléptünk az aranykorba; most jön az újabb fejezete az univerzumzenéknek - mert nekem a régi dalok nagy részétől űr, univerzum meg galaxis meg ilyen flasheim vannak. Egyre spirituálisabb az egész világ, ez is erre mutat: ennek így kellett történnie, mint ahogy minden másnak is a múltban.