Láblógatás zsíros kenyérrel

Ez a fesztivál egy kicsit más, mint a többi. Olyan inkább, mint egy négy napig tartó tehetségkutató verseny, amin egy-két kivétellel senki sem promózza magát kétségbeesetten erőlködve, hanem hagyják az előadók, hogy önfeledt örömzenélésbe menjenek át a koncertek. Beszámolónk második része a Veszprémi Utcazene Fesztiválról.

Van négy színpad, amin négy napon keresztül húsz kiválasztott utcazenész lép fel, de ez az egész Veszprém belvárosában foglal helyet. A bevásárlóközpont mellett, vagy épp egy eldugott utcácskában egy szökőkúttal szemben, a nagy jövés-menés közepette, ahol a közönség valamelyik bolt kirakatában ül le, esetleg egy lépcsőre vagy az útpadkára. Túl sok árusító pavilon sincs, minden színpadnál egy-egy, a lényeg úgyis az, hogy olcsó a fröccs és van zsíros kenyér. Valahogy az egész összképre a legjobb jelző az, hogy családias; egy nagy piknik, ahol még élőzene is van.

A jelentkezők közül húsz előadót választottak ki a szervezők a délutáni programra, akik az ötszázezer forintot érő szakmai- és közönség díjért versenyeznek. Az első fellépők, akiket elcsíptem a városban sétálva, az optikus és a presszó között a Band of Streets nevű New Orleans-i stílusú rezesbanda volt. Ők feldolgozásokat játszottak, azok közül is az elmúlt egy-két évtized buli zenéit. Volt például a Bellini nagy focis slágere, a Samba Di Janeiro, meg a Chicagótól a Street Player (tudjátok, amiből Pitbull is samplerezett). A közönség eléggé élvezte, volt egy-két mosolygós lány, akik rázták a csípőjüket a latinosabb számokra, akadtak, akik visszafogottan még táncoltak is egy kicsit. Őket a Feldolgozóüzem követte. A zenekar neve adja magát: ők is feldolgozásokat játszottak két énekes-akusztikus gitárossal, egy dobossal és egy basszusgitárossal. A teljes repertoárjukat nem tudnám felsorolni, mert egy Lenny Kravitz- és egy Seal-szám után inkább egy kicsit mást akartam hallgatni.

Alig pár métert kellett sétálnom a következő színpadig, ahol Pletser Hrisztosz a Band of Streetséhez hasonló hangulatú bulit nyomott, csak ő egyedül volt és görög népdalokat adott elő. Kicsit szűkösebb volt a közönség, de két hölgy így is végigtáncolta az egészet, egy percre sem álltak le. Eközben a Vár áruház mellett a budapesti Heads játszott, állításuk szerint akusztikus posztrockot. Ők már inkább a fiatalabbakat vonzották maguk köré és tényleg nem is volt rossz, néhány dallamot elég jól eltaláltak, csak volt a stílusukban valami modorosság, ami lerombolta az egész összképet. Az viszont külön érdekesség volt, hogy a basszusgitáros egy szám erejéig a sajátkészítésű, díjnyertes csákánygitárján játszott.

A 2011-es fesztivál szakmai zsűri díjazottja is fellépett: Allan Nes gitározik, beatboxol és énekel, pontosabban mindent próbál a hangjával csinálni, ami csak eszébe jut. A koncertje után kicsit beszélgettem vele és elmondta, hogy két évvel ezelőtti sikere nagy segítség volt zenei fejlődésében, az elismerés nagyot dobott az önbizalmán. A nyereménynek köszönhetően tudta a mostani cuccait beszerezni, valamint tavaly kijuthatott egy ferrarai utcazene fesztiválra is. Szerinte nagy erénye a veszprémi fesztiválnak, hogy a zenészek nem csak egyszer lépnek fel, hanem mind a négy napon, különböző színpadokon, mert így a harmadik-negyedik napon az előadók már le tudják szűrni, hogy épp csak jókor voltak jó helyen, vagy tényleg az ő produkciójukra voltak kíváncsiak, szinte kisebb rajongói táborok születhetnek ez alatt a rövid idő alatt.

A spanyol Skarallaos zenekar a Veszprémi Utcazene Fesztiválon 2013. július 25-én Forrás: MTI/Mohai Balázs

A húsz, versenyprogramban induló fellépőt este a kevésbé ismert, külföldi utcazenészek váltották, akik egyébként nincsenek versenyben, illetve három másik színpadon ismertebb előadók zenéltek (pl.: Sena, a Hősök vagy a Mary Popkids). Hiába ők töltötték meg igazán a köztereket, és hiába adtak tippet a helyi fiatalok, hogy ezeken a koncerteken mekkora BULI szokott lenni, szerintem egyáltalán nem róluk szól a fesztivál, kicsit talán idegen is az ottlétük.

Mondjuk én elég hamar rájöttem, hogy zeneileg nem feltétlenül nekem akartak kedvezni a fellépők, de akinek bejön a fentebb leírt hangulat, annak mindenképpen ajánlott a Veszprémi Utcazene Fesztivál, főleg, hogy az egész ingyenes. Először hozzá kell szokni, hogy ez a fesztivál kicsit más, aztán nagyon jó tud lenni egy tök meleg nyári napon zsíros kenyérrel és egy hosszúlépéssel a kézben lógatni a lábunkat.