Akkor már érezzük jól magunkat! - A Franz Ferdinand a Quartnak

A gitáros Nick McCarthy a Franz Ferdinand legkedvesebb és legközvetlenebb tagja, úgyhogy kérdezni se nagyon kellett, magától mesélte, mi tartott ennyi ideig az új lemezzel, és hogy miben lesz ez más, mint az előzők voltak.

Fotó: Mudra László - Origo

Először nyolc éve játszottatok ezen a fesztiválon, akkor épp a második lemezetek jelent meg. Meglepett volna, ha akkor valaki elárulja, a következő két albumhoz nyolc év kell majd?

Hát biztosan, mi sem így terveztük. De akkor még nem is voltunk tisztában azzal, hogy mennyi kötelezettséggel is jár egy ilyen sikeres zenekarban játszani: iszonyú sok koncertmeghívást kaptunk, szinte egyfolytában turnéztunk. Lehet, hogy a mi hibánk is volt, hogy nem tudtunk nemet mondani, amikor mondjuk Dél-Amerikába vagy Ausztráliába hívtak játszani. Így meg nem nagyon maradt időnk új dalokat írni és felvenni. Pedig ha rajtam múlna, minden évben lett volna új lemezünk, ahogy annak idején az első kettő is két egymást követő évben jött ki. Aztán a harmadikkal már jóval nehezebb dolgunk volt.

A mostani lemez elkészítése viszont úgy tűnt, kevésbé volt problémás az előzőnél.

Azt sem mondanám problémásnak, még ha a legelején volt is némi huzavona, hogy akkor melyik producerrel is dolgozzunk. A különbség inkább a felvételi módszerek között volt: az előzőt egy akkora szobában írtuk és vettük fel, mint ez a konténer, és ebben ültünk másfél évig, a végére azt hittem, hogy megbolondulok. Az újat viszont úgy csináltuk, hogy először akusztikus gitárral írtuk meg a dalokat, hogy kialakuljon a tábortüzes, együtténekelgetős hangulatuk, és utána piff-puff, pár perc alatt fel is vettük őket, míg az előzőnél vagy nyolc hétig vacakoltunk a felvételekkel. És ez így sokkal jobb is volt, ami azért nem mindegy, ha erről szól az életed, hiszen akkor már érezzük jól magunkat, ne pedig szenvedjünk, nem igaz?

Fotó: Mudra László - Origo

Az előző lemeznél azért úgy tűnt, megpróbáltok új hangzásokat beemelni, kicsit kísérletezni, az új albummal meg visszakanyarodtatok a könnyed popdalokhoz, ugye?

Igen, most simán csak dalokat akartunk írni és kész. Olyanokat, amiket élőben is könnyen elő tudunk adni és lehet rájuk táncolni is. Száműztük a zúzós gitárokat is, ha megfigyeled, azok is könnyedebbek lettek, eleve halkan is vettük fel az egész lemezt, és utólag hangosítottuk fel az egészet. Reményeink szerint az egésznek ilyen hívogató hangulata van, szemben az előző lemezzel, és a szövegek is sokkal pozitívabbak és viccesebbek szerintem.

Senkinek nem is volt igénye a zenekarban egy olyasmi fordulatra, mint amit mondjuk a Radiohead csinált a Kid A-vel?

Nem igazán, mi mindig dalokban tudunk csak gondolkodni. A második album egy tipikus második lemez volt, mert még az első idejéről megmaradt egy csomó számunk, viszont a harmadiknál már egy ilyen sem maradt, az volt az első alkalom, hogy elölről kellett kezdeni az egészet. Úgyhogy ott maximum a munkamódszerünk lehetett újítás, mert akkor ugyanazt csináltuk, mint a Can, James Brown vagy azt hiszem, hogy a Talking Heads is: hosszú zenei részeket vettünk fel, és azokból vágtuk ki a legjobbakat. Ott sokszor egy basszusgroove volt meg elsőnek, és utána írtuk meg hozzá a dalt. Tehát annál a lemeznél próbáltunk meg valami újat, de az szerintem inkább a dance műfajokban vagy a hiphopban működik igazán, a dalszerzés azért máshogy épül fel. Most viszont érdekes volt, mi magunk voltunk a lemez producerei is, és ezt tökre élveztük. Úgy érezzük, hogy kifejezetten frissek lettek a dalok, bár mi magunk már mind negyvenévesek vagyunk lassan, ami már nem annyira friss. [nevet]

Fotó: Mudra László - Origo

Ráadásul a zenei közeg sem ugyanaz már, mint nyolc éve volt. Akkor a Franz Ferdinand egy új zenei hullám élharcosa volt, amely mögül azóta szinte mindenki el is tűnt azóta.

Igen, ez meg is lepett, hogy ez a sok, akkor új zenekar közül alig maradt valaki talpon mára. De mi amúgy sem voltunk soha gitárközpontúak, például az új lemezen az Evil Eye olyan, mintha egy hiphop groove-ra alapulna. Mi ezt a fajta zenét csináljuk, ez áll nekünk a legjobban, és kész. Viszont már el is kezdtünk újabb dalokat felvenni, szóval, ha minden igaz, nem kell újabb négy évet várni. [nevet] Reményeink szerint jövőre kijövünk majd valami újjal, de azt most még nem tudjuk, lemez lesz-e, vagy csak pár új dal. De már most látni, hogy az egész hátralévő év be van táblázva fellépésekkel, és a turnézás csábítása amúgy is mindig túl nagy. Hiszen ki ne szeretne ennyi ember előtt játszani, mint itt a Szigeten például, viszont az egyensúlyt meg kell találni, hogy legyen időnk dalokat írni.

Szerepeltél egyszer egy Super Furry Animals-számban is, ahol németül rappelsz, hogy-hogy téged választottak?

A legjobb az egészben az, hogy soha nem is találkoztam velük! [nevet] Épp Japánban voltam, és ott a szállodában hallgattam meg a számot, amit elküldtek nekem, és azt kérték, hogy írjak rá valami német nyelvű szöveget villamosokról. Végül egy német ismerősömet kértem meg, hogy segítsen, akivel együtt játszunk a másik zenekaromban, a Box Codaxban, és vele írtuk meg, én meg kitaláltam valami dallamot hozzá. Vicces volt, pláne, hogy láttam, hogy élőben ezt a részt mindig úgy oldják meg, hogy mialatt bejátsszák felvételről, addig az én arcképemet mutatják a színpadon. Azt nem mindenki tudja, hogy Németországban nőttem föl, és mivel most lesz három szabadnapunk, én holnap megyek is oda.

Volt-e az utóbbi évekből olyan lemez, ami különösen tetszett?

A Hot Chip tavalyi lemezét mondanám, velük dolgoztuk az új lemezünkön is kicsit: remek tánczene, szép dallamokkal. De mondhatnám a Tame Impalát is, akik utánunk játszanak ma, őket valahogy mindenki szereti, és én is.

(A Franz Ferdinand koncertjéről itt olvasható beszámolónk.)