Minden dal után egy ölelés - Little Boots és a Rangleklods a Szigeten

Little Boots karrierje nem áll éppen jól, de így is igazán jókedvű koncertet adott a Szigeten. A dán Rangleklods még nem igazi fesztiválkedvenc zenekar, de idővel azzá lehet. Két koncert az A38 Színpadról.

A szerdáról megmaradt, nyomasztó Sziget-élményem utolsó maradványai is szertefoszlottak Victoria Hesketh vagyis Little Boots színpadra lépésével. A kinézetre nagyon brit lány jelenléte színpadon ugyannak a bájnak a megsokszorozódása, amelyet a korai, hálószobában zenélős YouTube-videókon láthattunk. Az, hogy ez az első pillanattól érezhető, segít átlendülni azon a kellemetlen érzésen, hogy koncert elején elég kevesen voltak, ami valamennyire szimbolikus is a karrierjének jelenlegi állását tekintve.

A képre kattintva galéria nyílik! Összes galériánkat a Szigetről itt találja. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

2009-ben, az első album megjelenésekor még Lady Gagát és Florence Welchet utasította maga mögé a BBC Sound Of 2009 szavazáson; aztán - főként a kiadóval való csatározásnak köszönhetően - a felhajtás lassanként teljesen elcsitult körülötte. Ez a koncert bizonyította, hogy ennek ellenére továbbra is van lehetőség Little Bootsban. Egy pillanat üresjárat sem volt, a rózsamintás hippilebernyegbe bújt énekesnő minden mozdulatában látszott, hogy mennyire élvezi. Rásegített erre az is, hogy a korábbi évek trendje megszakadt, és az A38 sátrában van végre hangerő is, és azokat a fránya potmétereket is sikerült a helyükre húzni.

A képre kattintva galéria nyílik! Összes galériánkat a Szigetről itt találja. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A koncertkezdő Motorwayjel rögtön kiderült, hogy az új lemez, a Nocturnes dalai élőben működnek igazán. Az album erőtlen, jellegtelen hangzásának nyoma sem volt, szintiken és dobon játszó, háromtagú kísérete szerencsére nem csak dísznek volt a színpadon. Így még egy olyan, kicsit álmosító szám, mint a Confusion is táncolásra késztetett; nem is beszélve a szuper érzésről, amikor a New In Town kezdő szintizuhatagja egyszerre dobta meg a - még jóleső - nosztalgia- (2009!!!) és a bulihangulatomat. Ha jól láttam, ezzel sokkal több srác volt így, mint lány, szóval Victoria ilyen pasis énekesnő szerintem. De nem egy hűvös-dögös diszkódíva, akivel gondolatban tizenöt pozitúrában csaljuk meg a barátnőnket, hanem sokkal inkább mintha a húgunkat látnánk a színpadon, akit legszívesebben minden szám után megölelgetnénk szeretetből.

A képre kattintva galéria nyílik! Összes galériánkat a Szigetről itt találja. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ha egy szóban akarnám összefoglalni az koncertet, a nagybetűs Diszkó lenne a legmegfelelőbb. Ezt fokozta a végsőkig a Headphones butuska refrénje, a Beat Beat Kylie Minogue-hommage-a, vagy épp az Every Night I Say A Prayer house-zongorája. Egyedül talán a Nocturnes zárószáma, a Satellite lógott ki a sorból: ezt inkább futáshoz hallgatnám, itt pedig alig észrevehetően ugyan, de leültette a koncertet. Ha megemlítettem a leggyengébb részt, akkor úgy illik, hogy a csúcspontokat is kiemeljem. Ilyen volt egyrészt (természetesen) a Stuck On Repeat, amelynek ellenállhatatlan basszusmenetére öt év után is jólesően csodálkoztam rá; másrészt a Remedy-ből ügyesen átvezetett, a fellépést záró, Hot Chip-szerűen menetelős Shake, amire már az egész sátor ugrabugrált. Szigeten talán a Yeasayeren éreztem utoljára ilyen bennfentes jókedvet, szóval Kisbuci, repül az A-.

Woodkid cirkuszi előadásának romjain még javában beszélgettek szétszóródva az emberek, amikor a Rangleklods belekezdett koncertjébe. A dán zenekar egy éven belül másodszorra jár Budapesten, és személyes érintettség lévén nagyon vártam őket, illetve nagyon szerettem volna, hogy jó koncertet adjanak. Van tehát összehasonlítási alapom, még akkor is, ha ez az A38 Színpad kb. négyszer nagyobb a hajónál. Ez természetesen hatott az egész produkcióra, és talán ennek a méretbeli különbségnek, illetve a plusz dobosnak (aki úgy nézett ki, mint akit nemrég rángattak vissza a norvég erdőkbe való önkéntes száműzetéséből) is köszönhető, hogy az előző fellépésen, illetőleg az albumon hallható intimitás helyett itt a monumentalitás felé igyekeztek volna eltolni a hangulatot, ha a hangzás engedte volna. De nem mindig engedte. Néha egészen rendbejött a viszony a hangmérnökkel: például a Gus Gust idéző Riverbed esetében úgy szólt minden, ahogy kell; míg utána az első ep-ről eljátszott Home esetében újra elmérgesedett a viszony, és egy ekkora színpadhoz méltatlan hangerőre esett vissza. És ez így váltakozott, nem is ecsetelem tovább.

Ranglekods a Szigeten - további képeket a Szigetről itt talál. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A korábbi alkalomhoz képest kevesebb teret engedtek maguknak a dalokkal kapcsolatos improvizáció terén. Bár ez azoknak, akik kevésbé ismerik a dalaikat, segíthetett jobban követni a koncert menetét, mégis, pont ez az egyik erőssége a zenekart vezető Esben Andersennek: hogy úgy tudja csűrni-csavarni a zenei alapokat, ahogy épp kedve tartva. Teszi mindezt koncerthez illően látványosan, és még ha itt-ott hiba is csúszna bele, sokkal élvezetesebb ezt figyelni, mintha csak gombnyomással elindítaná a számokat. A másik erőssége pedig az, hogy én még nem találkoztam olyan lánnyal, aki ne pistult volna bele két pillanaton belül az öblös, mély hanggal megáldott koppenhágai srácba, álljon tőle akár egy, akár tizenöt méterre.

Ranglekods a Szigeten - további képeket a Szigetről itt talál. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Sokan a Joy Divisiont emlegetik vele kapcsolatban, de szerintem ez kevéssé helytálló. Egyrészt Esben alapból egy kedvesebb, szerethetőbb figura; másrészt ha például a dallamvezetéseit figyelem, akkor fura, de sokkal inkább a Police-korszak Stingje ugrik be, semmint Ian Curtis. Mondjuk a hasonlítgatásra kiválóan rásegít, hogy minden dalából süt a magányosság, de teljesen más dimenzióban; a jó skandináv hagyományokhoz híven még éppen a giccs és túlzás határán belül mozogva. A Cough lassú, feszültséggel teljes, szerelmi vallomásos refrénje például sikeresen száműzte ideig-óráig a Blur Coffee & TV refrénjének utózengését a fülemből. A dal közben az is megfogalmazódott bennem, hogy sokkal szívesebben hallgattam volna a koncertet vaksötétben, vagy minimális világítással, mert a villodzó fények valahogy furán idegennek hatottak a Rangleklods esetében.

A Ranglekods közönsége a Szigeten - további képeket a Szigetről itt talál. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Néha kicsit úgy is tűnt, hogy nagy nekik még ez a színpad, és hogy Esben nem minden esetben tudta uralni ezt az óriási teret; viszont ezek az érzések az igazán erős dalok, mint a közönségkedvenc és erre az alkalomra remekül szétsavazott Young & Dumb és a Clouds esetében egy pillanat alatt eltűntek. Ezért talán nem is túlzás kijelenteni, ha hasonló ütemben fejlődnek és a dalíró vénájuk is tovább erősödik (és esetleg elhagynak pár olyan felesleges és anakronisztikus dalt, mint például az Order), akkor komoly fesztiválkedvenccé vállhatnak idővel, mert az alapanyag megvan hozzá. B