A cuccaidat egy táskába dobtam, és lelöktem a lépcsőn - az Icona Pop albuma

Az utóbbi egy év egyik legnagyobb és legszerethetőbb slágerét jegyző, svéd Icona Pop lemezének legnagyobb erénye, hogy nem is az I Love It a legjobb szám rajta.

Icona PopBig Beat Records2013

Bár az utóbbi pár év Guetta/will.i.am/EDM egyendömpingjének, majd a mindenre ráhúzott modern hiphop/R&B-nek majdnem sikerült velem megutáltatnia a szűk értelemben vett, mainstream popzenét, én azért alapjában véve még mindig próbálom szeretni. A közelmúlt nagy slágerei közül azonban csak egy olyan volt, ami tényleg, mindenféle irónia és idézőjel nélkül is tetszett, és ez az I Love It volt. A svéd csajok dala (egyébként Charli XCX írta) friss volt, vagány és elsőre megtetszett, nagyjából a kétezres évek közepének Sugababes- és Girls Aloud-slágerei óta hiánycikk az ilyen sláger a piacon. Az I Love It ugyan tavalyi, de idén hódította meg a magyar rádiókat is, úgyhogy elég sokszor lehet találkozni vele, mégsem untam meg, és ez már valami. (Aki nem értené a szöveget, annak magyar fordítás is van.)

Pedig még okom is lenne rá, hogy sértve érezzem magam a „You're from the 70's, but I'm a 90's bitch!" sor miatt, de még így sem. A dögös szintikre ordibáló két csaj, a vörös Caroline Hjelt és a félig gambiai Aino Jawo 2009-ben találkozott Stockholmban, és tavaly jutottak el oda, hogy miután Londonba költöztek, csináljanak egy lemezt, melyen már rajta volt az I Love It, ám a dal világsikere után úgy tűnt, érdemes arról még egy bőrt lehúzni, és most itt a nemzetközi bemutatkozás, a This Is... Icona Pop. A lemezen bőven vannak EDM-es hangszerelésű fröccsöntött popszámok, néha még idegesítő is, viszont annyira magával ragadó a két lány Girl Power-lendülete, hogy nem lehet rájuk haragudni, és mire mégis megpróbálnánk, vége is az alig félórás lemeznek.

De igazából elég lenne csak két számról beszélni, de ezek közül a lemezt indító I Love It ugye már megvolt, úgyhogy marad az On a Roll, ami megdöbbentő módon még jobb. Ellenállhatatlanul fülbemászó, és a kétezres évek Xenomania/Richard X fémjelezte pop-aranykorát idéző bugyutaság, amit egymás után százszor sem un meg az ember, nagyjából 25 éve éreztem így magam, amikor kaptam az NSZK-ból egy teljes zacskó M&M's-et, és nem kellett osztozni rajta a húgommal, mert ő is kapott egyet. Ha van egy kis eszük, akkor ez lesz a következő klipes szám – egyébként a Cardigans-gitáros Peter Svensson az egyik társszerzője.

Ha már közreműködőkről beszélünk, akkor meg kell említeni a Robyn lemezeiről is ismert Patrik Bergert, illetve a három számban is felbukkanó norvég sztárproducer duót, a Stargate-et, de utóbbiak nem is feltétlenül a legjobb dalokban vannak jelen, inkább a tölteléket képviselik. Szerencsére az album végére maradó Then We Kiss a punkos alapjaival tesz róla, hogy ugyanolyan jó kedvünk legyen a lemez végére, mint az elején volt. Akad az albumon tehát pár átlagos track is, de mindent egybevetve az Icona Pop nagyszerűen egyesíti a Robyn és Annie fémjelezte „intelligens skandináv csajpopos" erényeket a nagy tömegeknek szánt hozzáállással, és ugyan az inga néha túlságosan is kileng a mai futószalag-pop felé, még így is egy olyan poplemez, amit nem csak tizennégy éves kor alatt érdemes meghallgatni. B+