Slim Shady megint szabadlábon - Eminem új lemeze

Évek óta nem volt akkora győzelem a hiphopban, mint a Marshall Mathers LP 2. Nemcsak arról van szó, hogy Eminem életében nem adott még ki ilyen jót a kezei közül, de ez az egyik legviccesebb dolog, amit az elmúlt években a műfajban összehozott bárki. Mindenki mehet vissza a balettbe ugrálni.

EminemInterscope2013

A 2000-es The Marshall Mathers LP Eminem eddigi pályájának olyan csúcsa volt, amit hiába szeretett volna túlszárnyalni, még megközelíteni is alig-alig sikerült. Úgyhogy amikor Em bejelentette, hogy következő nagylemezének a Marshall Mathers LP 2 lesz a címe, mindenki kicsit meghalt belül, aki akár csak körülbelül is figyelemmel követte a rapper eddigi pályafutását. Nem nagyon lehetett látni, hogy mire föl ez a nagy ambíció. Az addig oké, hogy a Recovery már egy egész erős lemez volt, de az előtte levő Relapse maga volt az érdektelen nyomorúság, az Encore meg az erőltetetten jópofa és szánalmasan melodramatikus keveréke. Az Eminem Show volt még a legjobb, de korántsem olyan jó, feszes, kíméletlen, mégis pofátlanul slágeres, mint az MMLP.

Ez az új lemez viszont deklaráltan valami olyasmit céloz meg. És ne féljünk a nagy szavaktól: a Rick Rubin és a fülhallgatógyáros Doktor Úr segítségével összerakott album nemhogy van olyan jó, mint amaz, de egyenesen Eminem eddigi legjobb lemeze. Lebilincselő, magával rangadó, és van rajta minden, mint a búcsúban, az első pár hallgatásnál az ember nem is tudja, hova kapjon, melyik számot szeresse a legjobban. Oldschool hiphop a Beastie Boys stílusában, blues, rock, redneck bohóckodás, fülbemászó diszkó (Rihanna milyen hookot énekel a Monsterben, ó-te-jó-ég, aki arra nem táncol bárhol, annak nincs szíve, komolyan mondom). Van lírai ballada is (Stronger Than I Was), ami a Superman óta az első olyan szerelmes szám, ami nem atom kínos. Van rengeteg (tényleg rengeteg) ötletes utalás és idézet a korábbi Eminem számokból, akár hangminta, akár konkrét sorok, akár parafrázisok. És végre megint van sok olyan versszak, aminek egy-egy sora bőven elég lesz ahhoz, hogy a különböző posztfeminista illetve LMBTQBTMLQT szervezetek hatalmas transzparensekkel az utcákra vonuljanak tiltakozni a szexista, homofób, elnyomó szenny ellen. Ugyanis, és ez a legjobb a lemezben, Slim Shady megint szabadon rohangászik. Bár most már a negyvenen is túl van, és az ő hagymakarikáját köpi tele valaki a Burger Kingben (a karma egy ribanc).

Eminem pedig végig olyanokat reppel, hogy az ember tátott szájjal hallgatja. Ettől a részétől eddig se nagyon volt félnivaló, de mostanra az is tudományos bizonyítást nyert, hogy jelenleg nincsen senki ebben a ligában, akitől tartania kellene (gondolom az egy Kendrick Lamar kivételével ezért közreműködő MC sem: nincs rapper, aki arcvesztés nélkül túlélne egy közös számot Eminemmel, úgy szakmailag, mint emberileg.) Ha akarja, úgy keni, mint Yoda, ha akarja, úgy, mint Ad Rock vagy Mike D a Beastie Boysból. De leginkább úgy akarja pakolni a rímeket, ahogy senki jelenleg a Földön, és szórakozásból 97 szót nyom le 15 másodperc alatt a Rap Godban, olyan dinamikával, hogy csak a hallgatásba belefárad az agyunk. A