Háttéremberből szupersztár - Pharrell Williams portréja

Pharrell Williams végérvényesen szupersztárrá lett. Ebben nem is az a legfurcsább, hogy egy - ugyan kölyökképű, de mégiscsak - negyvenéves fickó a popzene csúcsára emelkedik, hanem az, hogy másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött az a sok éven át tartó korszak, amikor meghatározó hatást gyakorolt a popzenére. Pedig egy átlagos amerikai városkából indult, ahol még azt sem tudták, hogy a Ferrari nagy dolog. Új szólólemezének megjelenése alkalmából tekintjük át Pharrell pályáját.

A zenekari tábortól az első számokig

Pharrell Williams Virginia Beachben nőtt fel. A karrierjét alaposan áttekintő, az NPR-nak adott interjújában úgy jellemezte a várost: Normalville, USA. Gyerekkorában sokat dobolt a lábosokon a nagymamájánál, úgyhogy ő vette rá, hogy akkor már tanuljon zenélni. Tizenkét éves volt, amikor egy zenekari táborban találkozott Chad Hugóval, és életre szóló barátságot kötöttek. Később együtt hallgatták A Tribe Called Quest-lemezüket, és elemezgették, hogyan hat rájuk, és ezt milyen eszközökkel éri el.

A meghatározó, meglehetősen valószínűtlen fordulat az volt, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának meghatározó producere, Teddy Riley Pharrell középiskolájától nem messze építette fel a stúdióját. Riley volt az, aki összehozta az R&B-t és a hiphopot - ma már ez furcsának hathat, de a New Jack Swing, ahogy akkoriban nevezték, nagy újítás volt, hiszen a "kemény" rapperek és a "puha" R&B-énekesek korábban kifejezetten szemben álltak egymással. (Itt lehet erről hosszabban olvasni, letölthető mix is van hozzá.) Az ő egyik A&R menedzsere fedezte fel Pharrell Williams és Chad Hugo bandáját egy középiskolás tehetségkutatón, és érettségi után le is szerződtették őket. "Korábban mindig azt mondtam, hogy iszonyú szerencsés vagyok" - mondta a Complexnek, "mert hát ki az, aki New Yorkból pont Virginiába költözik?" Most már ezt nem a szerencsének tulajdonítja - azt éppen hogy nem mondja ki, hogy ez így volt elrendelve, de legalábbis "ha visszatekintek, egyenes utat látok magam mögött". Egy másik interjúban pedig metaforikusan ezt mondja: "Minden ajtóhoz van egy kulcs. És ha nem találod meg, akkor még mindig csinálhatsz egyet te magad."

Az első megjelent szám, amelynek készítésében az ekkor még tinédzser Pharrell Williams részt vett, a Wreckx-N-Effect Rump Shaker című bombaslágere volt 1992-ben: ő írta hozzá az egyik verzét. Mint Pharrell az NPR-nak mondta, nem is tudta, hogy ez mennyire nagy dolog, mert Virginia Beachen egyáltalán nem volt jelen a zene- és szórakoztatóipar. Akkor látott először Ferrarit, amikor a nagymenő zenészek azzal jöttek Teddy Rileyhoz, de fogalma sem volt arról, hogy ez mekkora dolog - mindössze annyit tudott, hogy Tom Selleck is ilyen vezet. Pharrell és Chad a Neptunes nevet választotta producerduójának. Elsőként a Blackstreet egy számának voltak producerei (a zenekarra ma leginkább a No Diggity miatt emlékezünk), majd Ma$e '97-es Lookin' At Me-je, és még inkább N.O.R.E. '98-as Superthugja már a kialakult Neptunes-hangzást mutatta.

Villámgyors emelkedés a csúcsra

A Superthug a 36. helyig jutott a Billboard slágerlistáján. Ez talán nem tűnik olyan nagy számnak, de az újszerű hangzásra sokan felfigyeltek a zeneiparban. Pharrell Williams és Chad Hugo egyre több megkeresést kapott (például Diddytől és Jay-Z-től), és olyan gyorsan emelkedett a csillaguk, hogy az ezredfordulóra már ők számítottak a legmenőbb producereknek, ráadásul nemcsak a hiphopban és R&B-ben, hanem általában az amerikai popban. Ha valakinek tuti sláger kellett, akkor hozzájuk vagy Timbalandhez fordult. (Ő szintén Virginia államból származik, volt is egy közös bandájuk, a S.B.I., vagyis Surrounded By Idiots. 1991-es felvételeik néhány éve kerültek nyilvánosságra.) Különösen így volt ez, ha egy tinisztárnak valami olyasmi kellett, ami egyértelművé tette a nagyközönségnek: ő immár felnőtt előadó. Britney Spears 2001-ben I'm A Slave 4 U-val jelezte, hogy ő immár egy érett szexdémon, egy évre rá pedig Justin Timberlake szólópályájának elindításánál bábáskodtak.

Messziről fel lehet ismerni azokat a számokat, amelyeket ekkoriban készítetek: a hiphop és a funk által inspirált ravasz és táncos ritmusok, "ropogós" dobok, nem egyszer még ma is futurisztikusnak ható basszus- és szintihangzások, meglepő hangminták, mindez pedig tágas, minimalista számokba elrendezve. A legtöbb Neptunes-számban alig néhány réteg szól, mégsem hiányzik belőlük semmi. A hangzás legtalálóbb jellemzése az XXL portréjában olvasható: "egyszerre idegen és ismerős; megnyugtatóan biztonságos a felépítése, de meghökkentő a megvalósítása. Nem hívnak a táncba, hanem ragaszkodnak hozzá, hogy menjél; nem kinyitják az űrhajó ajtaját, hogy fáradj be, ha kedved van, hanem berántanak egy lézersugárral."

Ez csak néhány a Neptunes legfontosabb, legismertebb számaiból, plusz egy-két kevésbé ismert gyöngyszem. Egy nagy, ötvenes toplistát a Complex állított össze tavaly. Érdemes megnézni a Wikipedián a Neptunes-diszkográfiát, pusztán a mérete kedvéért.

Annak ellenére, hogy nagyon is beszélhetünk tipikus Neptunes-hangzásról, Pharrel szerint az ő szerepe nem több, mint a képkeretezőé. Amikor egy zenésszel dolgozik, fontos számára, hogy az tudja, "ő a Mona Lisa, én csak a keretet, a megfelelő, érdekes hátteret teremtem meg hozzá". A Vulture portrécikkében pedig a divat világából vett hasonlattal stylistként írta le magát: "abból indulok ki, hogy ki ez az ember, éppen mi történik az életében. Azt kell kitalálnom, hogy mi áll jól a testén - mármint a spirituális testén, vagyis az énekén, mert abban nyilvánul meg a lényege, a szelleme. Nekem pedig meg kell találnom ehhez a testhez a megfelelő öltözetet: ki kell választanom a szövetet, a mintát, a ruha esését." De persze az előfordult, hogy egy előadó számára készített alap máshoz került: Busta Rhymes helyett Kelisé lett ez, a Michael Jackson menedzserének nem tetsző számok pedig Justin Timberlake-nek mentek. (A Vulture-nek Pharrell elmesélte, hogy később találkozott a szupersztárral, aki elénekelte neki ezeket, majd a földön fetrengve nevetett. Szóval valószínűleg neki sem tetszettek.)

Viszonylag gyakran hallható maga Pharrell is ezekben a számokban; van, hogy a refrénben énekel egy hookot, vagy egy-egy versszakot elrappel. De nem tartja magát énekesnek: "amikor énekelek, az emberek nem úgy tekintenek rám, mint ahogy Usherre, Justin Bieberre vagy Chris Brownra. Én inkább az a fajta fura figura vagyok, mint Kanye West, Andre 3000 vagy Cee-Lo Green: nem énekesek vagyunk, csak néha énekkel fejezzük ki magunkat. Mivel producerként perfekcionista vagyok, pontosan tudom, milyen egy igazán jó hang, és az enyém nem az" - mondta a Vulture-nek. Igazából az első olyan számban, amelyben az énekét halljuk, nem is a saját hangját akarta használni; csak ideiglenesen, a demófelvétel kedvéért vette fel, hogy aztán majd valaki olyat tegyenek a helyére, aki képes hangnemben maradni. Ezzel együtt azért csak belejött valamennyire, és ennek az lett az eredménye, hogy a Neptunes duóból Pharrell volt a láthatóbb, ismertebb tag a háttérbe húzódó Chad Hugóhoz képest.

Ugyanitt beszélt arról is, hogy az esetek nagyjából 65 százalékában sejti, hogy egy elkészült szám sikeres lesz-e vagy sem - de persze nem mindig van igaza. 35 százalékban pedig fogalma sincs, csak azt tudja, hogy szerinte jó lett. Állítólag azt tudta, hogy egyik legminimalistább számuk, a Drop It Like It's Hot nagyot fog hasítani - így is lett, mégpedig ez volt Snoop Dogg első listavezető száma. Érdekes egyébként, hogy az elsősorban single-orientált Neptunes két albumon felügyelte átfogóan a produceri munkát: Kelis Kaleidoscope-ján és a Clipse Hell Hath No Fury-ján. Mindkettőt igen nagyra tartják a kritikusok (a Clipse-lemezt rendszeresen az évtized legjobb hiphoplemezei közé sorolják), de mindkettő kereskedelmi sikere elmaradt a várakozásoktól.

Pharrell Williams (balra) és Chad Hugo (jobbra) Snoop Dogg társaságában, a 2004-es Grammy-gálán Forrás: AFP/Getty Images/Carlo Allegri

Bőven az előző évtized közepén túlra nyúlt a Neptunes uralma. Jay-Z, Gwen Stefani, Nelly, Beyoncé, a Hives egyaránt igénybe vette a szolgálataikat. Közben a Neptunes kiadott egy saját albumot számos vendéggel, valamint Pharrell megjelentette első szólólemezét. A 2006-os In My Mind jól fogyott, de a kritikusok egyenetlennek nevezték, és nekik lett igazuk: ma már ritkán kerülnek elő az ezen hallható számok, míg számos más korabeli sláger még mindig forog és hat. Közben időről időre a N.E.R.D., vagyis Pharrell és Chad Hugo funk-rock-hiphop zenekara is kiadott egy-egy lemezt.

Háttérbe vonulás és a nagy visszatérés

A Billboard magazin az előző évtized legfontosabb producereinek nevezte a Neptunes-duót, Timbaland előtt. "Az évtized közepén azt pletykálták, hogy 2 millió dollárt kérnek egy alapért. Ezt később többen cáfolták, de maga az, hogy ez a pletyka szárnyra kelhetett, mutatja, hogy milyen nagyok lettek" - írta a zeneipari lap 2009-ben. Ugyanakkor az évtized végére azért már más szelek fújtak a popzenében. Pharrell és a Neptunes nem tűnt el, dolgoztak például Madonna 2008-as Hard Candy lemezén, Shakirával és a visszatéréssel ekkor még hiába próbálkozó Jennifer Lopezzel, Adam Lamberttel stb., de azért ez az időszak már nem róluk szólt. Pharrell írta Hans Zimmer felügyelete alatt a Gru (Despicable Me) rajzfilm zenéjét is - ez talán nem tűnik olyan horderejű munkának, mint hogy az A-listás sztárok ír slágereket, viszont itt megmutatkozhatott az a könnyed, gyermeki oldala, amely aztán a nagy visszatérésben a legfontosabb tényezőnek bizonyult. (Amúgy a régi társ, Jay-Z is egy Neptunes-alapot használt, amikor lánya születéséről írt gyorsan egy számot.)

2012-ben kezdődött el újra valami. Pharrell feltűnt az év kritikuskedvenc lemezei közül kettőn is: Frank Oceanén és Kendrick Lamarén (utóbbira egy különösen szép-szomorú alapot gyártott). De amikor ugyanebben az évben Mayer Hawthorne azt mondta a kiadójának, hogy vele akar dolgozni, először nem is értették: "miért akarsz Pharrell-lel dolgozni? Ő kiégett, már nincsenek is slágerei!" - mondták neki, mint azt a soulénekes budapesti koncertje előtt a Quartnak elmesélte.

Aztán jött 2013, és Pharrell egyszer csak sztárrá lett. Volt olyan hét a nyáron, hogy az amerikai slágerlistán az első és a második helyezett számban is szerepelt énekesként, társproducerként: a Daft Punk: Get Lucky és Robin Thicke: Blurred Lines volt a két legkomolyabb jelölt tavaly "a nyár slágere" címre. Aztán a Gru 2 rajzfilmben szereplő Happy először megkapta a világ első 24 órás videoklipjét, aztán vírus lett belőle - ezen az oldalon 412 Happy-videót gyűjtöttek össze a világ 64 országából, tőlünk kettő van Budapestről, egy Nyíregyházáról. A szám a héten jutott el a Billboard Hot 100 élére - nagyjából tizenkét évvel azután, hogy Pharrell először szerepelt a slágerlistán, és ez az első, csak általa jegyzett No. 1 slágere. Nem mellesleg a magyar rádiós listán is az első helyen áll. A március 3-án megjelenő G I R L című albumáról pedig máris ódákat zengenek a kritikusok, és nagy sikert jósolnak neki.

Ez a mostani Pharrell nagyon más, mint aki a minimalista Neptunes-produkciókból megismertünk. De ő úgy gondolja, hogy van, ami összeköti a munkássága különböző szakaszait. Több interjúban is hangsúlyozta, hogy "mindig az inspirál, ami éppen hiányzik:" Az NPR-nek ezt így fejtette ki: amikor indult, "minden szám olyan súlyos, nehéz volt. Én meg azt mondtam: tudjátok mit? Ennek pont az ellenkezőjét fogom csinálni. Nem úgy, hogy csak azért is mást csináljak, hanem inkább kíváncsiságról van szó. Olyasmit kerestem, ami más, de amit aztán újra meg újra meg újra meg akarsz hallgatni." Ez akkor a minimalizmus volt. Most viszont úgy látja, mint azt a Vulture-nek fejtegette: "Olyan hosszú ideig volt ez a minimalizmus, ez a bumm-tss, hogy elegem lett belőle. A fémes hangzások helyett színeket akartam. Minden arról szólt, hogy 'dühös vagyok! drogok! fegyverek!', miközben az életben annyi minden más van még ezen kívül. Amikor én gyerek voltam, akkor a popzenében mindenről szó eshetett - még Brekinek is lehetett slágere. Szóval színeket akartam, szivárványt, sőt, mindenféle szivárványokat."

Ez a törekvés egybeesett a közönség igényeivel (lásd még a Get Luckyt készítő Daft Punk sikeres szembeszegülését az elektronikus tánczene "gépiességével"), no és persze Pharrell biztos keze, popérzékenysége is sokat nyom a latban. De most már nemcsak slágerei vannak: ő maga is igazi sztár. Igaz ugyan, hogy - mint az előző évtizedet összefoglaló cikkünkben írtuk - pont a Neptunesnak, Timbalandnek és másoknak köszönhető, hogy a producerek zeneipari háttérmunkásokból a nagyközönség számára is ismertek lettek, de azért ez nem volt az erős értelemben vett szupersztárság.

Most viszont már nemcsak zenészként, hanem emberként is érdekes Pharrell, és nem kizárólag a zenével foglalkozó lapokban bukkan fel. Magánéletén sok fogást nem lehet találni: tavaly vette feleségül Helen Lasichanh modell-divattervezőt, aki már nagyon régóta a barátnője, fiuk, Rocket Williams ötéves. De mondjuk a Grammy-gálán felvett mókás kalapja sokáig foglalkoztatta a közvéleményt - és ez már az igaz sztárok ismertetőjegye. Vagy az, hogy évtizedeken átívelő fotóválogatás készül róla Képes bizonyíték arra, hogy Pharrell semmit nem öregedett a gimi óta címmel - amúgy tényleg döbbenetes, hogy áprilisban 41 éves lesz.

A nők és a közönség nélkül nem lennék sehol

Az interjúk általában szerény emberként írják le Pharrellt, akitől hitelesen hangzik, ahogy szinte folyton szabadkozik, kisebbíti saját szerepét az elért sikerekben. "Csak annyira vagy jó, amennyire a csapatod" - mondta a kreativitásának titkát kereső Fast Company magazinnak. Vannak média- és zeneipari vállalkozásai; beszállt egy zöld cégbe, amely műanyag palackokat dolgoz fel ruhaalapanyagnak; Billionaire Boys Club és Ice Cream nevű ruhamárkái 2005 óta futnak; From One Hand To Another alapítványa gyerekekkel foglalkozik; egy cége révén még a Kickstarter finanszírozásában is benne van, mi több, Zaha Hadid világhírű építésszel is dolgozik. Munkatársai szerint Pharrell elsősorban érzelmeire alapozva hoz döntéseket, és bevallottan a reggeli zuhanyozás közben születik egy csomó ötlete. Aztán a részletek kidolgozása hárul a csapatra, és az is, hogy megmondják neki, ha valami nem stimmel a vízióval - állítólag ezt tényleg meg lehet tenni vele. Munkatársainak többsége nő: "megőrülnék egy pasikkal teli irodában. Mégis miről beszélgetnék velük? A fociról? Semmit nem tudok a sportról."

Pharrell Williams és felesége, Helen Lasichanh, valamint az a bizonyos kalap a Grammy-gálán. Forrás: AFP/Getty Images/Larry Busacca

Egy másik interjúban hangsúlyozta, hogy nem gondolkodik azon, hogy mindig meg kell újulnia, "egyszerűen csak figyelek. Az egész univerzum fejlődik, mindannyian fejlődünk. Csak az a kérdés, hogy küzdesz-e ez ellen, azt mondod-e, hogy 'nem, ez már túl sok' - mert akkor mire felnézel, azt látod, hogy a többiek lehagytak." Több portréban előkerül, hogy akármilyen hosszan beszélget vele az ember, minden sikert másnak tulajdonít. Az NPR-nak azt mondta, hogy egyáltalán nem szerénység azt állítani, hogy nem ő és Robin Thicke vagy a Daft Punk, hanem a közönség a kulcstényező a Get Lucky és a Blurred Lines sikerében. "Ez egyszerű matematika. Több millió ember megnézte a videókat, megvette a számokat, időt és energiát áldozott rájuk, fontosak voltak nekik. Csak olyan kifacsart módon gondolkodunk a társadalomról, hogy nem hisszük el, hogy az emberek kezében valódi hatalom van."